Menu

Megindult az érdemi munka

2019.11.26.

Már harmadszor ülésezett a választások óta az új képviselő-testület, fontos döntések is születtek.

„Jó reggelt kívánok” – ezzel az eddig szokatlan köszöntéssel kezdte a képviselő-testület ülését november 21-én Cserdiné Németh Angéla. A testület ugyanis úgy módosította alakuló ülésén az SZMSZ-t, hogy a jövőben a rendes ülések reggel kilenckor kezdődnek. Ezzel véget ér az a gyakorlat, hogy a tanácskozások a késő estébe nyúlnak.

Az október 13-i választások óta már harmadszor ültek össze a képviselők: az alakuló alkalom óta tartottak egy rendkívüli tanácskozást, amelynek fő feladata a bizottságok felállítása volt.

Módosított költségvetés

A csütörtöki ülés egyik legfontosabb teendője volt a 2019-es költségvetés módosítása. Erre több okból is szükség volt, például a büdzsé októberi megszavazása óta eltelt időben hozott képviselő-testületi határozatok, átruházott polgármesteri hatáskörben meghozott döntések és az intézményi saját hatáskörű változások miatt. De módosultak továbbá az állami támogatások; vagy éppen a korábbi tervekkel ellentétben nem vesz fel a kerület 125 millió forintos hitelt az ősszel megkezdett nagyberuházáshoz, a Szilas-patak menti szennyvíz-főgyűjtő megépítéséhez, hanem ezt saját forrással helyettesíti. Az elfogadott büdzséhez képest az is változás, hogy idén már nem kezdődik meg a Szántóföld utcába tervezett tornacsarnok előkészítése. Cserdiné Németh Angéla polgármester javaslata értelmében ennek a beruházásnak a végleges formájáról és menetéről az új testületnek kell döntenie, így új előterjesztés készül a beruházás megvalósításáról és forrásigényéről.

A módosítás ismertetésekor elhangzott az is, hogy vannak olyan betervezett útfelújítások, amelyek nem tudnak elindulni már az idén. Ezek közül a Veresegyházi utca rendbetétele az idei költségvetés terhére 2020 tavaszán fog megtörténni (ilyen áthúzódásra a következő év június 30-áig van lehetőség), míg a Batthyány utcai, Bocskai utcai munkálatok kiadásai a 2020-as költségvetésben kapnak helyet.

Nagy lépés az átláthatóságért

A Mindenki a Tizenötödikért-frakció kezdeményezésére átláthatósági megbízottal kötött szerződést képviselő-testület, aki majd az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzati cégek szerződéskötési gyakorlatát tekinti át, elemzi és erről rendszeresen jelentést is fog tenni. Az átláthatósági megbízott Pósa András lett, aki korábban az LMP országos pártigazgatójaként is dolgozott. A fideszes képviselők tartózkodtak az átláthatóság megteremtésével kapcsolatban.

A kerület működése érdekében fontos döntést hoztak a képviselők az önkormányzati cégekkel kapcsolatban. A társaságok vezetőinek megbízatása zömmel 2019. október 31-én lejárt, azonban jelenleg átgondolás tárgya, hogy milyen formában működjenek tovább ezek a cégek. Ezért a testület úgy döntött, hogy 2020. május 31-ig a Csapi-15 Kft-t Szakály Kis Csilla, a Palota-15 Nonprofit Kft-t Szögi Andrea, a Palota-Holding Zrt-t Bokor István, az XV Média Kft-t Sass Csaba vezeti. A Répszolg Nonprofit Kft. helyzete speciális, itt jogi személyként a Palota-Holding lesz az ügyvezető – ismer ilyet a cégjog –, az ügyvezetői feladatok ellátására pedig dr. Jankura Tamást jelölték ki.

Ez történt még

A testület döntött a közbeszerzések lebonyolításának, koordinációjának módosításáról, a XV. kerületi Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció felülvizsgálatáról is.

A testületi üléssel kapcsolatban írtunk már dr. Lamperth Mónika jegyző távozásáról, egy új képviselő mandátumátvételéről, valamint arról, hogy elfogadták a Szabad önkormányzatokat! nyilatkozatot, amely a tervezett, az önkormányzatokat hátrányosan érintő törvénymódosítások ellen tiltakozik.

Fotók: Vargosz/XV Média