Menu

Elektronikus keresetlevél nyomtatványok

Leírás:

Tájékoztató a keresetlevél elektronikus benyújtásáról a közigazgatási és a birtokvédelmi perekben

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 340/B. §-a és a 341/J. §-a rendelkezései szerint – figyelemmel a Pp. 397/I. § (2) bekezdés b) és c) pontjára – a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet 2016. július 1. napján és az azt követően indult közigazgatási eljárás során hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekben és a 2016. július 1. napján és az azt követően indult jegyző előtti birtokvédelmi eljárás során hozott birtokvédelmi határozat megváltoztatása iránti perekben a keresetlevelet elektronikus úton köteles benyújtani.

Az érintett jogalanyok a keresetlevelet elektronikus úton az általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételével nyújthatják be az első fokon eljáró közigazgatási szervhez, illetve a birtokvédelmi határozatot hozó jegyzőhöz.

A keresetlevelek benyújtásához szükséges az ÁNYK telepítése és a közigazgatási eljárás során hozott határozat bírósági felülvizsgálat iránti eljárásban a BPXV_k01 jelű, a jegyző által hozott birtokvédelmi határozat megváltoztatása iránti eljárásban a BPXV_p26 jelű keresetlevél űrlap kitöltése és az ÁNYK rendszeren keresztül történő megküldése.

Útmutató a nyomtatványok használatához:

  1. Az Általános Nyomtatványkitöltő Program (ÁNYK) telepítése. Az ÁNYK program ingyenesen letölthető innen.
  2. A nyomtatvány linkjére kattintva az önműködően települő nyomtatványok letöltődnek.
  3. A letöltött .jar kiterjesztésű állományra kattintva a nyomtatvány telepítése automatikusan elindul, amennyiben gépünkre előzőleg már telepítettük az Általános Nyomtatványkitöltő programot.
  4. A telepített nyomtatványt az ÁNYK programban az Adatok>Új nyomtatvány menüben lehet megnyitni és kitölteni.
Nyomtatványok: K01 - Űrlap közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtásához
K01 űrlap kitöltési útmutató
P26 - Űrlap keresetlevél beterjesztéséhez jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatására iránti perben
P26 űrlap kitöltési útmutató
Adatvédelmi tájékoztató az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók, adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartása, behajtása, befizetések nyilvántartása során megvalósuló adatkezelésről