Menu

Erasmus+

A projektről

Alsómocsolád Község Önkormányzata, Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata, Bjerkaker Learning LÁB (Norvégia) és az A.L.P. Peca d.0.0 (Szlovénia) 2018 márciusában közös pályázatot nyújtott be  a Tempus Közalapítványhoz „Preparation fór Active Ageing” címmel az ERASMUS + Stratégiai Partnerségek felnőtt tanulási pályázati felhívásra. A támogatói döntés értelmében a konzorcium 150.040 euró támogatás lehívására vált jogosulttá. A projekt 2018 novemberében kezdődött, és várhatóan 2020 augusztusában fejeződik be. Annak általános célja, hogy felkészítse a generációkat az aktív idősödésre, nem formális tanulási eszközök alkalmazásával. Az aktív idős korra történő felkészülésben nagy különbségek vannak országok, régiók, társadalmi csoportok és egyének között. A nyugdíjasok csak kis hányada indul neki tudatosan az új életszakasznak. Kutatások megerősítik, hogy az idősek körülbelül 10 százaléka folytat nyugdíjazás után is aktív életmódot. Többségüknél a tudatos felkészülés helyett az élet eseményeivel való sodródás jellemző.

Kiadó: Alsómocsolád Község Önkormányzata

E-mail: erasmusplusam@gmail.com http: //alsomocsolad.hu/

Projektünk 4 nagy modulból álló komplex tananyagot nyújt különböző generációk, társadalmi csoportok és egyének számára, és megfelelő tudást biztosít a megváltozott élethelyzetbe került idősödő emberek számára.

  • Az első modul az időskori informatikatanulásról szól. Kiemelt jellemzője, hogy különös figyelmet fordít az idős korosztály egyéni tanulási jellemzőire.
  • A második példákat, jó gyakorlatokat és útmutatást kínál az önkéntességhez. A közösségi tevékenységek, a különböző nemzedékekkel való találkozás ugyanis az egyik legjobb módja a magány és depresszió elleni küzdelemnek.
  • A harmadik modul az időskori egészséges életmód fenntartásáról, az időskori hasznos szabadidős tevékenységek bemutatásáról és az időskori táplálkozásról szól.
  • A negyedik jó gyakorlatot mutat be az aktív öregedésről és a generációk közötti együttműködésről, valamint arról, mi a teendő, ha kiderül, hogy egy családtag Alzheimer-kórral vagy demenciával küzd.

Az elkészült anyagok a különböző életszakaszokban élő egyének és családok szükségleteinek kielégítését szolgálják. Lehetőséget nyújtanak, hogy a közösségek együtt tanulhassanak népfőiskolákon, fiatalok és idősek klubjában, uniós Info Pontokon, Alzheimer kávézókban stb.

Katonáné Jordáki Ildikó előadása: S.O.S. demencia

´Varga Istvánné Zsóka előadása az Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálattól: A biztonságos otthon kialakítása és a lehetséges veszélyforrások

PARTNEREK BEMUTATÁSA

Alsómocsolád Község Önkormányzata

Alsómocsolád 300 lakosú kis falu a Baranya megyében Magyarországon, ahol a helyi vezetők, a vállalkozók és a helyiek között sokoldalú összefo­gás és partnerség működik, melynek célja a helyi gazdasági- és társadal­mi élet fejlesztése. A település szorosan együttműködik a szomszédos kisebb településekkel, és megosztják a feladatokat.

Az elmúlt évtizedekben az együttműködésnek, és az innovációnak köszönhetően új intézmények ala­kultak Alsómocsoládon, a Faluház, a Tele ház, a könyvtár, fiatalok és az idősek számára klub létesült. Az „Őszi Fény” Idősek Otthona 2006 óta nyújt állandó lakhatást és otthont 42 idős ember számára. A faluban 100 férőhelyes konferencia-központ és vendégház is található. Egy jól felszerelt erdei iskola sokféle eszközzel és berendezéssel, Boeing szimulátorral, kerékpárokkal, kenukkal, az erdei tanösvé­nyekkel, kilátóval várja az idelátogató diákokat az iskolai és nyári szünetekben.

Erasmus + javaslat előzményei a korábbi helyi kezdeményezések. Többek között a helyi Demokrácia program a Norvég Civil Alap támogatásával, a generációs híd program Alsómocsolád helyi hallgatói önkormányzatával közösen valósult meg. A tevékenységek között számítógép felhasználói szintű kép­zés is volt, melynek keretében az idősek megtanulták a számítógép, az internet és a mobiltelefonok használatát.

Ezt követte a „Netre fel!” Program. A Dél-Dunántúli régióra kiterjedő képzési tevékenység zajlott a Norvég Alap által támogatott „Mintaprogram a minőségi időskorért” c. projektben. 2016 októbere és 2017 áprilisa között Alsómocsolád Önkormányzata 595 fő számára szervezett oktatást 30 csoportban 19 témát érintve. A képzés résztvevői idősgondozók, a régióban található idősotthonok vezetői, civil szervezetek tagjai, idősekkel foglakozó szakemberek, helyi érintettek.

Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata

A XV. kerület a főváros északkeleti városkapuja. Az M3-as autópálya beveze­tő szakasza, az Mo-ás észak- északkeleti vonala, a M2-es út városi becsatla­kozása vonzóvá tette a kerületet a kereskedelmi nagyberuházások számára.

A kerület területe: 26,95 km2. Lakónépessége 78 813 fő így közepesen nagy kerületek közé sorolható, népsűrűsége alacsony. Az öregedési index 2017- ben 171 % volt, amely EU átlagon felüli mértéket mutat.

Felismerve az idősüggyel kapcsolatos teendők fontosságát, az Önkormányzat 2013-ban elindította az új idősügyi programot 60+ Levendula Program néven, amely igazi paradigmaváltás volt a kerület életé­ben. A XV. kerület Képviselő-testülete 2013-ban létrehozta az Idősügyi Tanácsot. 2014-ben elnyerte az Idősbarát Önkormányzat díjat. Kedvezménykártyát vezettek be a 60 év feletti lakosságnak, amely kár­tyával kedvezményesen lehet vásárolni, elindították az „Idősek akadémiája” előadássorozatot, valamint a bűnmegelőzési felvilágosító programot, 2016-ban World Cafe, Alzheimer Cafe programsorozat kez­dődött, 2017-ben pedig megnyitott a demens nappali ellátást nyújtó intézményük. 2018-ban a házi se­gítségnyújtás kiegészítéseként megkezdődött az önkéntes program bevezetése a területi ellátásban.

A projektben olyan tananyag kidolgozása a cél, amelyek jó gyakorlatok bemutatásán keresztül innovatívan készítenek fel a tudatos aktív öregedésre, valamint az Alzheimer-kór, illetve a demencia családon belüli kezelésére.

Bjerkaker Learning Láb

A Bjerkaker Learning Láb (BLL) egy kis létszámú civil szervezet Norvégiában, melyet Sturla Bjerkaker vezet más együttműködő partnerekkel együtt. A BLL Norvégiában nyilvánosan bejegy­zett cég, mely az alábbi alapvető tevékenységeket és szolgáltatásokat nyújtja:

  • Andragógia / pedagógia, felnőttoktatás és oktatás
  • Közegészségügy, mentális egészség, aktív idősödés és egész életen át tartó tanulás
  • Tanulmányutak és látogatások Norvégiában és külföldön
  • Projekt menedzsment, prezentációk és tanítás
  • A munkahelyek és a párbeszéd folyamatainak megkönnyítése
  • Az északi tanulókör koncepciója, mint demokratikus tanulási eszköz

A.L.P. Peca d.0.0

Az A.L.P Peca nem egy kormányzati és non-profit szervezet. Összességében az egyének, vállalkozók, vállalatok, intézmények és helyi közösségek fejlesz­tésére és egyben átfogó szolgáltatására törekszik. A munka, amelyet a szervezet végez, arra összpontosít, hogy előmozdítsa a környezetfejlesztési lehetőségeket és egyben fel is ismerje azokat.

Széleskörű szolgáltatást nyújt a vállalati tanácsadás, a projektmenedzsment, a nemzeti és uniós forrásokból származó pénzügyi források terén.

A régióban és környékén a fenntartható és az innovatív fejlődés részeként van jelen. Mindezeken kívül tanácsadási és tájékoztatási tevékenységeket is folytat, főképp a vállalkozók számára, mely­hez statisztikai elemzéseket használ fel. 2005 óta a szervezet helyszínéül látja el a Europe Direct-et (EDIC) is . 2014-ig bezáróan több mint 70 különböző eseményt szerveztek bizonyos célcsoportok számára, melyek az EU prioritásaival megegyeznek. Az elmúlt években az Európai Parlament szlovéniai irodájával együttműködve összeállítottak egy civil fórumot, ahol a Parlament szlovéniai tagjait fogadták vendégül.

2006 óta a szervezet sikeresen irányítja a LAG Meziska völgyet és játszik kulcsfontosságú szerepet a karintiai vidék fejlődésében. 2007-ben már egy nemzeti szintű rendezvényt szerveztek, ahol az európai pénzügyi alapról tartottak előadást. A szervezetet mindezek mellett megválasztották a 2014-2020 közötti időszakra a LAG Meziska völgy vezető partnerének.

1. Nemzetközi találkozó, 2019. február 14-15.

Februárban került sor az I. Nemzetközi találkozóra Alsómocsolád Község Önkormányzata szék­helyén, Alsómocsoládon.

A Partnerek lefektettek az előttük álló feladat mérföld­köveit, átbeszélték a tananyagok készítésével kapcsola­tos legfontosabb teendőket, továbbá sort kerítettek a Partnerségi Együttműködési Megállapodás ünnepélyes és sajtó nyilvános aláírására. A Partnerek vállalták a szoros együttműködésben történő projektmegvalósítást.

Szervezetek képviselői: Borút Irsic, Dicső László, Németh Angéla, Sturla Bjerkaker
https://www.youtube.com/watch?v=OEEHhFY6pYA

2. Nemzetközi partnertalálkozó, 2019.06.05-06.

Júniusban került sor a 2. nemzetközi találkozóra Szlovéniában, Ravne na Koroškem településen, az A.LP. Peca d.o.o szlovén partner székhelyén. A kisváros polgármestere dr.Tomaž Rožen, köszöntőjében bemutatta a várost, mely többek között idősbarát kitüntetéssel is rendelkezik. A 65 év felettiek száma folyamatosan növekszik, ezért különös figyelme fordítanak az idősekre. A helyi civil szervezek sok és változatos programot szerveznek az idősek számára és részvételével.

2. ProAge Felkészülés az aktív időskorra hírlevél

A hírlevelet PDF-formátumban itt olvashatják.

Szórólap a projekt céljairól és résztvevőiről

Elkészült az a szórólap, amely a projekt tartalmát és a benne résztvevőket mutatja be röviden. A szórólap két oldala itt és itt tekinthető meg.

A partnerségi megállapodás ITT tölthető le.

3. partnertalálkozó, Budapest, XV. kerület, 2019.08.27-28.

A Városházán rendezi harmadik találkozóját az a négytagú nemzetközi csapat, amelynek a XV. kerületi önkormányzat is tagja.

Egy kétnapos partnertalálkozó részeként, sajtótájékoztatón mutatkozott be a Városházán az a négytagú nemzetközi konzorcium, amely közösen dolgozik egy, az aktív időskorra felkészítő ERASMUS-projekten. Az alig 400 lelkes Baranya megyei Alsómocsolád 2018 márciusában pályázott a Tempus Közalapítványhoz Preparation for Active Ageing – Felkészülés az aktív időskorra címmel az ERASMUS+ Stratégiai Partnerségek felnőtt tanulási pályázati felhívásra, és a közben négytagúvá nőtt konzorcium (Alsómocsolád, a XV. kerületi önkormányzat, a norvég Bjerkaker Learning LAB és a szlovén A.L.P. Peca d.o.o.) 150.040 euró támogatás lehívására vált jogosulttá. A projekt, amelynek általános célja, hogy nem formális tanulási eszközök alkalmazásával készítse fel a generációkat az aktív idősödésre, 2018 novemberében kezdődött, és várhatóan 2020 augusztusában fejeződik be, az angol nyelvű tankönyveket pedig az uniós tagállamokban terjesztik majd nemsokára.

A négy nagy, önálló, de egymáshoz kapcsolódó modulból álló projekt komplex tananyagot nyújt a különböző generációk, társadalmi csoportok és egyének számára, és megfelelő tudást biztosít a megváltozott élethelyzetbe került idősödő embereknek is. Az első modul az időskori informatikatanulásról szól, a második példákat, jó gyakorlatokat és útmutatást kínál az önkéntességhez, amely az egyik legjobb módja a magány és depresszió elleni küzdelemnek. A harmadik „fejezet” az időskori egészséges életmód fenntartásáról, az időskori hasznos szabadidős tevékenységek bemutatásáról és az időskori táplálkozásról szól, a negyedik pedig jó gyakorlatot mutat be az aktív öregedésről és a generációk közötti együttműködésről, valamint arról, mi a teendő, ha kiderül, hogy egy családtag Alzheimer-kórral vagy demenciával küzd.

A XV. kerület oktató anyagát Katonáné Jordáki Ildikó, az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) területi gondozásért felelős vezetője készítette el a demenciáról, annak fel- és megismeréséről, feldolgozásáról és a betegséggel való együttélésről. A kiadvány elkészültét hosszas előkészítő és kutató munka előzte meg, amely során a szakemberek felhasználták a kerületi nappali ellátásban szerzett tapasztalatokat, és fókuszcsoportot hoztak létre az érintettek hozzátartozóiból, hogy minél szélesebb körű áttekintést kaphassanak a demenciáról, a demencia miatt bekövetkező változásokról azoktól, akik saját bőrükön tapasztalhatták meg a betegséggel együtt járó nehézségeket.

A XV. kerületben megrendezett 3. nemzetközi találkozó két napja alatt a partnerek workshopon, munkaértekezleteken dolgozzák fel, ismerik meg egymás tananyagait, majd megvitatják az azokkal kapcsolatos kérdéseket. A XV. kerületi önkormányzat a kedden-szerdán zajló találkozón bemutatja vendégeinek, hogyan működik a városrészben a demens nappali ellátás, a résztvevők ízelítőt kaphatnak az idősek klubjaiban folyó munkából, és megismerhetik azt is, miképp segíti a XV. kerületi önkormányzat a felkészülést az aktív idősödésre az érintett kerületi lakosságnak.

4. Magyar nyelvű szórólap

A program magyar nyelvű szórólapját itt olvashatják.

5. ProAge Felkészülés az aktív időskorra II. hírlevél

A második hírlevelet PDF-formátumban itt olvashatják.

6. ProAge Felkészülés az aktív időskorra III. hírlevél

A harmadik hírlevelet PDF-formátumban itt olvashatják.

7. ProAge Felkészülés az aktív időskorra brossúra

A programot bemutató kiadványt PDF-formátumban itt olvashatják.

8. Lelki egészség projekt.

9. ProAge Felkészülés az aktív időskorra IV. hírlevél

A negyedik hírlevelet PDF-formátumban itt olvashatják.

10. Az ERASMUS+ projekt tananyagát:

11. Az ERASMUS+ projekt Sturla anyagát itt olvashatják.

12. Az ERASMUS+ projekt néhány tananyaga a címekre kattintva olvasható:

13. ProAge Felkészülés az aktív időskorra VI. hírlevél

A hírlevelet PDF-formátumban itt olvashatják.

14.  Beszámoló a „Felkészülés az aktív időskorra” tananyagok bemutatásáról

2022. július 7-én került sor a XV. kerületi Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Alsómocsolád Község Önkormányzata és partnerei, Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata, Bjerkaker Learning LAB, Norvégia és az A.L.P. Peca d.o.o Szlovénia által a „Felkészülés az aktív időskorra” című Erasmus+ projektben elkészített tananyagok bemutatására.

A tananyagok gyakorlatias ismerteket nyújtanak az idősödő korosztálynak, a hozzátartozóknak, és minden érdeklődőnek az Alzheimer-kór és a demencia betegségekkel kapcsolatos tudni– és tennivalókról, a számítógépek, az internet és az „okostelefonok” kezeléséről, az önkéntesség fontosságáról, továbbá az aktív életmód és egészséges táplálkozás előnyeiről az idősek életében.

Cserdiné Németh Angéla polgármester betegsége miatt, Tóth Veronika alpolgármester nyitotta meg a projekteseményt.  A Felkészülés az aktív időskorra c. Erasmus+ projekt bemutatását követően Katonáné Jordáki Ildikó előadása következett az SOS Demencia tananyagról. Ezt követően az érdeklődők kérdéseket tettek fel a témával kapcsolatban.

A szünetet követően a partnerek tananyagainak bemutatására került sor, a Netre Fel anyagot Alsómocsolád, az Önkéntesség címűt a norvég partner, végül a Legyél aktív, legyél boldog című szlovén anyagot Reiszné Naszádi Magdolna ismertette. A következőkben résztvevők kérdéseiket és véleményeiket fogalmazták meg a tananyagokkal kapcsolatban. Az alsómocsoládi anyag pedig annyira elnyerte a tetszésünket, hogy a jövő évben az idősek klubjaiban fel fogjuk használni az IT-kompetenciák megszerzése érdekében. A norvég tananyagot is elismerés övezte, dicsérték a norvég emberek hozzáállást befogadó attitűdjét az országba érkező külföldiekkel kapcsolatban, továbbá bámulattal nézték a képeket, amelyeken az idősek hastáncolnak, illetve röplabdáznak.

A szlovén anyagban az idősek eltökéltségét dicsérték, hogy aktív éveiket még tovább megőrizzék különféle mozgásformákat gyakorolnak rendszeresen, amelyet követendőnek tartanak.

A képekre kattintva azok megnyílnak nagyobb méretben!

Tóth Veronika alpolgármester Reiszné Naszádi Magdolna

15. Képes beszámoló a 2020. augusztus 26-27-i rendezvényekről

Augusztus 26-27-án a XV. kerületi Városházán mutatták be a projektet. 26-án szakmai napot tartottak a szociális területen dolgozó, illetve a felsőoktatásban az idősödéssel foglalkozó szakembereknek. A második napon pedig a kerületi érdeklődők ismerhették meg a projektet.

A képekre kattintva azok megnyílnak nagyobb méretben!