Menu

Hulladékgazdálkodás szabályainak megsértése

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2021. március 1. napjától hatályos módosítása alapján hulladékgazdálkodási ügyekben már nem a környezetvédelmi hatóságként eljáró jegyző, hanem a hulladékgazdálkodási hatóság jár el. A hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló 124/2021. (III. 12.) Korm. rendelet szerint a Budapest főváros területén indult ügyekben a Pest Megyei Kormányhivatal az illetékes területi hulladékgazdálkodási hatóság.
Az alábbi ügyleírás a hatóságunk által 2021. február 28. napjáig indított eljárások menetét írja le.

A Ht. alapján hulladéktól csak kijelölt vagy arra fenntartott helyen, a környezet veszélyeztetését kizáró módon lehet megválni.

Nem mentesül a hulladék birtokosára, illetve tulajdonosára vonatkozó szabályok alól az aki a birtokában, illetve tulajdonában lévő hulladéktól nem az e törvényben meghatározott kötelezettségek teljesítésével válik meg.

Az ingatlanon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett vagy elhagyott hulladék a Ht. 31. § szerinti elszállításának és kezelésének kötelezettsége a hulladék tulajdonosát vagy korábbi birtokosát terheli. Ha a hulladék tulajdonosa vagy korábbi birtokosa kötelezettségét önként nem teljesíti vagy nem állapítható meg a személye, illetve annak személye, aki a hulladéktól a Ht. 61. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésével vált meg, akkor a hulladéktulajdonosra vonatkozó kötelezettség azt az ingatlantulajdonost terheli, akinek az ingatlanán a hulladékot elhelyezték vagy elhagyták.

Az ingatlantulajdonos, illetve közszolgáltató mentesül a felelősség alól, ha azt, aki a hulladékot az ingatlan területén, illetve közterületen elhagyta vagy jogellenesen elhelyezte, a környezetvédelmi hatóság előtt beazonosításra alkalmas módon megnevezi, és vele szemben a jogellenesség tényét bizonyítja.

A fentiek be nem tartása esetén – annak kikényszerítése érdekében – az önkormányzat jegyzője a Ht. által előírt hulladékgazdálkodási bírság kiszabásáról intézkedik. Az önkormányzat jegyzője hatósági úton szerez érvényt a hulladékgazdálkodás hatályos jogszabályi betartásának.

A jegyző a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladék elszállítására és kezelésére kötelezi azt a személyt, aki a 61. § rendelkezéseire figyelemmel a Ht. 31. § (1) bekezdésében megállapított kötelezettségének önként nem tesz eleget (a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 61. § (6) bekezdés, a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 11. § (4) bekezdése alapján).

Hulladékgazdálkodási bírságot szab ki arra, aki a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabály, közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktus vagy hatósági határozat előírásait megsérti (2012. évi CLXXXV. törvény 86. § (1) bekezdése, 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 11. § alapján).

Ügyintézés:

Kérelemre vagy hivatalból induló eljárás, ügyintézési határidő 60 nap.

Az ügyintézéshez szükséges díjak, illetékek, azok befizetésének módja:

A hulladékgazdálkodási bírság elleni fellebbezési eljárás után fizetendő illeték mértékére vonatkozóan az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény mellékletének XIII. 2. d) pontja rendelkezik, mely szerint a fellebbezés illetéke hivatalból indult vagy folytatott környezetvédelmi eljárásokban hozott határozat esetén 15 000 forint. Az illetéket illetékbélyeg formájában kell leróni. A lakossági közérdekű bejelentés illetékmentes.

Jogorvoslati eljárás:

A hulladékgazdálkodás ügyében hozott döntés ellen a közléstől számított 15 napon belül a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalához címzett, de a jegyzőnél benyújtott fellebbezéssel lehet élni.

Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató a hulladékgazdálkodás szabályainak megsértése esetén a jegyző által 2021. február 28. napjáig megindításra került eljárás során megvalósuló adatkezelésről