Menu

Építészeti értékek védelme

A XV. kerületi Önkormányzat kiemelt célként kezeli a kerületben található helyi építészeti értékek megóvását, megőrzését. A kerületben számtalan olyan épület, épületcsoport, utcarész található, amely városképi és építészeti szempontból védendő értéket képvisel. Vannak épületek, amelyek önmagukban a múlt egy-egy jellegzetes lenyomatai, ezek megóvása közérdek.

Jogszabállyal védett építészeti értékeink lehetnek:

  • műemléki védettség alatt álló épületek és műemléki környezetei – országos szintű védelem,
  • helyi védettség alatt álló épületek, épületegyüttesek – Fővárosi, illetve Kerületi Önkormányzat által elrendelt védettség.

Kerületünkben az országos szintű és a fővárosi védett elemeken túl 2012 novemberében a kerületi értékvédelmi rendelet jóváhagyásával 136 épület, több utcaszakasz és kerületrész került helyi szinten védetté nyilvánításra. A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény értelmében a helyi védelemről az önkormányzat településképi rendeletében kell rendelkezni. A településképi rendelet megalkotásakor, 2017-ben felülvizsgálatra kerültek a helyi védelem alatt álló egyedi értékek, az értéklapokat aktualizáltuk. Két épület nagymértékű állagromlás miatt kikerült a védelem alól. A védett elemek egyebekben változatlan felsorolását, a rájuk vonatkozó szabályokat és a felújításukat támogató értékvédelmi pályázat feltételeit és lebonyolítási rendjét a településkép védelméről szóló 21/2017. (IX. 29.) ök rendelet tartalmazza.

Mind a Fővárosi Önkormányzat, mind a XV. kerület Önkormányzata ezen építészeti értékek megóvását, felújítását támogatja, évente biztosít pályázati lehetőséget erre a tulajdonosoknak.

A védett épületek szakszerű felújításának átgondolásához nyújt segítséget a Tulajdonosoknak az Önkormányzatunk által kidolgoztatott Felújítási kisokos.

A Fővárosi Önkormányzat elkészítette az Ablakfelújítási kalauz című kiadványt, amellyel a régi épületek nyílászáróinak korhű, de a mai energetikai, zajvédelmi elvárásoknak megfelelő felújításához nyújt segítséget.

Adatkezelési tájékoztató értékvédelmi pályázathoz

A kerületben jogszabályi védettség alatt álló épületek jegyzékét és az összesítő térképet az alábbi címszavakra kattintva tekintheti meg:

A kerületi szinten egyedi védelem alatt álló épületek értéklapjai az alábbi táblázatból tekinthetők meg:

Értéklapok utcarendben
(Az utcanévre kattintva az utcában egyedi védelem alatt álló épületek értéklapjai megtekinthetők)
Ady Endre utca
Attila utca
Árvavár utca
Bartók Béla utca
Batthyány utca
Bácska utca
Beller Imre utca
Bethlen Gábor utca
Bezsilla Nándor utca
Bocskai utca
Dobó utca
Eötvös utca
Énekes utca
Fő út
Gergő utca feszület
Gubó utca
Illyés Gyula utca
József Attila utca
Juhos köz
Kert köz
Kinizsi utca
Kisfaludy utca
Klebelsberg Kúnó utca
Kozák tér
 Közvágóhíd utca
Molnár Viktor utca
Pázmány Péter utca
Pestújhelyi tér
Pestújhelyi út
Pozsony utca
Rákos út
Rákospalotai körvasútsor feszület
Rákospalotai körvasútsor
Régi Fóti út
Sín utca
Sződliget utca
Sztárai Mihály tér
Szűcs István utca
Vörösmarty utca