Menu

Szabad önkormányzatokat!

2019.11.22.

Nyilatkozatot fogadott el a tervezett, az önkormányzatokat hátrányosan érintő törvénymódosítások ellen a képviselő-testület, és másokat is „ellenállásra” hívnak. A fideszes képviselők csak az eljárásjogi kifogásokig jutottak.

Szabad önkormányzatokat! címmel nyilatkozatot fogadott el a képviselő-testület csütörtöki ülésén a Mindenki a Tizenötödikért frakció javaslatára.

A Cserdiné Németh Angélát támogató képviselők amiatt álltak elő javaslatukkal , hogy november 12-én több törvénymódosítást nyújtott be a kancelláriaminiszter a Parlament elé – amelyeket az önkormányzatiság csonkításaként értékelnek.

Továbbra is büntetnék az önkormányzatokat

„2010 óta a kormány nem barátja az önkormányzatokban, a jogköreik csorbítására folyamatosan tesz sikeres javaslatokat a parlamenti többség birtokában” – jelentette ki Tóth Imre alpolgármester, a Mindenki a Tizenötödikért frakcióvezetője.

A benyújtott törvényjavaslatokkal a maradék építésügyi hatósági jogköröket, valamint az iparűzésiadó-bevételekkel való önálló gazdálkodást vonná el az önkormányzatoktól a kormány. Tóth Imre szerint az önkormányzatoktól, így a helyben élőktől minden beleszólást elvenne abból, hogy mi épül a területükön. Az iparűzési adó elköltésének meghatározásával – azt ugyanis elsődlegesen a közösségi közlekedés finanszírozására kellene fordítani – pedig az alpolgármester szerint a főváros és a budapesti kerületek egymás ellen fordítása a célja Orbán Viktornak. És a frakcióvezető szerint az is látszik, hogy a kormány ki akar vonulni a közösségi közlekedés finanszírozásából.

„A magyar választók október 13-án a magyar választók döntöttek lés nemet mondtak az Orbán-kormány önkormányzatokat érintő, sanyargató lépéseire – jelentette ki az alpolgármester. –  De úgy látszik, ebből sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem tanul: az az álca és blöff, ami a főpolgármesterrel való együttműködési szándék volt, csak az elterelést szolgálta. Továbbra is azon dolgoznak, hogy büntessék az önkormányzatokat.”

Közös ellenállást!

Tóth Imre elmondta, hogy nem véletlen, hogy azt is kérik a határozati javaslatban, hogy a polgármester vigye be ezt a nyilatkozatot a Fővárosi Közgyűlés elé, és az is a céljuk, hogy minél több más önkormányzat csatlakozzon hozzájuk. „Közös ellenállásra” szólította fel a többi települést, a kormányt pedig arra, hogy vonja vissza a beterjesztett törvényt.

„Orbán Viktor folyamatosan veszi el a helyben lakók jogát attól, hogy saját maguk határozzanak településük, kerületük sorsa felett. Előbb az iskolákat, majd a kórházakat tulajdonította el. Most arra készül, hogy korlátozza a helyi bevételek felhasználásának lehetőségeit, és hogy elvegye az építésügyi feladatokat is. Nem tűrhetjük tovább, hogy a rendszerváltás legfontosabb értéke, a hazai önkormányzatiság elvesszen Orbán Viktor süllyesztőjében! – áll a nyilatkozatban. –  Eljött az idő, amikor felszólalhatunk az ellen, hogy a kormány a Miniszterelnökséget vezető miniszter salátatörvény-tervezetével tovább szűkítse az önkormányzatok 2010 óta alaposan megnyirbált jogköreit. Közösen megvédhetjük a kerületek, a települések önállóságát és szabadságát! Nem büntetheti Orbán Viktor a magyarokat, az otthonukat jelentő településeket, kerületeket azért, mert 2019. október 13-án nem rá szavaztak! Ideje van a cselekvésnek! Ideje van annak, hogy felszólítsuk a kormányt: nem korlátozhatja tovább az önkormányzatok szabadságát! Nem tiporhatják sárba többet a helyi közösségek demokratikus jogait! Nem szűkíteni kell az önkormányzatok lehetőségeit és jogait, hanem bővíteni azokat!”

Órákon vitatkoztak

A  képviselő-testület fideszes tagjait nem érdekelte a nyilatkozat tartalmi része. Lehoczki Ádám frakcióvezető, illetve Szalay Kornél Géza (aki kompenzációs listáról került be a testületbe a lemondott dr. Pintér Gábor helyére) azt kifogásolta, mikor érkezett be a sürgősségi javaslat, hogy 72 órával az ülés előtt elküldték-e az előterjesztést – órára pontosan. Többedik nekifutásra Szalay Kornél Géza elmondta, hogy nem lehetne a háborúskodás, a békétlenkedés cél, hanem az önkormányzatnak, a polgármesternek, a képviselőknek és az állampolgároknak megvannak a jogi, illetve a tárgyalásos eszközei. Pálmai Attila (Magyar Kétfarkú Kutyapárt) arra hívta fel a fideszes képviselők figyelmét, hogy azt való álláspont, hogy a kerületek ne szóljanak bele mindenbe, jobban tudja ezt az állam helyettük – amivel persze ő nem ért egyet. Szerinte lehet ez a fideszes képviselők célja, ebben az esetben azonban nem érti, miért nem vállalják fel ezt az érvet.

Dr. Matlák Gábor társadalmi megbízatású alpolgármester azt mondta, a kormány, illetve Orbán Viktor bosszúhadjáratba kezdett az önkormányzatok ellen. Szerinte a polgármester akkor jár el az esküjének megfelelően, ha megvédi a rábízott önkormányzatot, valamint az itt élőket.

A testület végül 16 igen szavazattal – a teljes Mindenki a Tizenötödikért-frakció mellett Pálmai Attila is így szavazott – elfogadta a nyilatkozatot. Egyúttal felhívta a polgármestert, hogy tegyen hasonló tartalmú előterjesztést a Fővárosi Közgyűlésben. Arról is döntöttek, hogy a nyilatkozat teljes szövege jusson el a XV. kerület laóihoz (a helyi sajtón kereszül), valamint más településekhez, kerületekhez.

Fotó: Vargosz/XV Média