Menu

Újraindul a fővárosi rezsitámogatási rendszer

2020.06.23.

A támogatásra fordított forrásból a leginkább rászoruló budapestiek lakásfenntartási terheit enyhítik.

A Fõvárosi Közgyülés a 535/2020. (V. 27.) sz. határozatával május 27-én döntött a fövárosi Iakásrezsi- támogatásról szóló 30/2020. (VI. 05.) önkormányzati rendelet megalkotásáról.

A rendelet célja, hogy újrainduljon az a fővárosi rezsitámogatási rendszer, ami korábban – egészen a fővárosi díjkompenzáció és a téli rezsitámogatás működésének a 2012-2013 során történt felfüggesztéséig – rászoruló budapesti családok tízezreinek nyújtott jelentős segítséget a rezsiszámlák kifizetésében és a hátralékosság megelőzésében.

A távhő- vagy a víz-, csatorna- és szemétszállítási díj megfizetését segítő, éves szinten 24.000 forint összegű támogatásra azok a budapesti háztartások jogosultak, amelyek – szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő – védendő fogyasztónak minősülnek, és a védendő áram- vagy gázfogyasztói nyilvántartásba vételüket, vagy annak kezdeményezését igazolják.

A támogatásra fordított közforrások így a leginkább rászoruló budapestiek lakásfenntartási terheit enyhítik; a védendő áram- és gázfogyasztók körének a bővítése pedig az energiaszegénység egyik legszélsőségesebb formájának – a szolgáltatásból való kikapcsolásnak – a megelőzését mozdítja eIő.

A jogosultság megállapítását, a támogatás folyósítását és az egyéb adminisztratív feladatokat a korábbiakhoz hasonlóan a HÁLÓZAT – Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány Iátja el.


A pályázathoz kapcsolódó dokumentumok itt tölthetők le:

Kérelmek a védendő fogyasztók nyilvántartásba történő felvétel / nyilvántartásba vétel meghosszabbítása iránt:
Fogyatékkal élő személyek részére:

Szociálisan rászoruló személy részére:

A  támogatáshoz szükséges nyomtatványok az önkormányzat ügyfélszolgálatán (1153 Budapest, Bocskai u. 1-3.) is elérhetőek, valamint – azok kitöltését követően – leadhatóak lesznek a megfelelő igazolások csatolásával.


 

TÁJÉKOZTATÓ
Az alább részletezett tájékoztató letölthető ITT.

A DÍJTÁMOGATÁSRA JOGOSULTSÁG

Díjtámogatásra az a rászoruló természetes személy jogosult, aki

a) Budapest közigazgatási területén fekvő lakás rendeltetésű ingatlan (fogyasztási hely) tekintetében – a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. által nyújtott távhőszolgáltatás, – a Fővárosi Vízművek Zrt. által nyújtott ivóvíz-szolgáltatás, – a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. által nyújtott szennyvízelvezetési szolgáltatás, illetve – a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. által nyújtott szemétszállítási szolgáltatás valamelyikét végső felhasználóként igénybe veszi, és

b) a közszolgáltató részére a szolgáltatásért fizetendő díjviselésére mint végső felhasználó közvetlenül vagy közvetve kötelezett, és

c) a 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet, illetve a 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet alapján az igénylés beadásakor – szociálisan rászoruló, vagy fogyatékkal élő – védendő fogyasztónak minősül, és

d) igazolja a hivatkozott kormányrendeletek egyike szerinti védendő fogyasztói nyilvántartásba vételét, vagy a nyilvántartásba vétel kezdeményezését, és

e) megfizeti az adott számla díjkompenzációval csökkentett összegét, és

f) a rendszeresített Igénylőlapot az igazolással együtt hiánytalanul beadta.

A DÍJTÁMOGATÁS ÖSSZEGE

  • A távhő-díjtámogatás havi összege:  2000 Ft
  • vízszolgáltatás esetében: 750 Ft
  • csatornaszolgáltatás esetében: 750 Ft
  • szemétszállítási szolgáltatás esetében: 500 Ft

A díjtámogatás számlajóváírással valósul meg.

  • A díjtámogatás az igénylés benyújtását követő második hónaptól, de legkorábban szeptember 1-től 12 hónapon keresztül jár.
  • Fővárosi díjtámogatásra egy lakásban kizárólag egy személy A fővárosi díjtámogatás-  ra jogosult egy fajta díjtámogatást: vagy a távhőszolgáltatási díjtámogatást, vagy a víz-, csatorna, szemétszállítási díjtámogatást veheti igénybe.
  • Díjtámogatásban csak azok részesülhetnek, akik a díjtámogatással csökkentett összegű szám- lákat időben kifizetik. Aki a számla összegét a fizetési határidő lejártát követő 90 napig nem fizeti meg, az elveszíti az adott hónapra a díjtámogatást, amely visszavonásra kerül.
  • A támogatási időszakon belüli hátralékban maradás esetén a hátralékot a teljes számlaösszegre kell számításba

Aki az igénylést megelőzően hátralékban maradt, az is beadhat díjtámogatásra kérelmet.

A DÍJTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉNEK MÓDJA

  • A fővárosi díjtámogatást 2020 július 1-től folyamatosan lehet  igényelni.
  • A fővárosi díjtámogatás Igénylőlapja – a Hálózat Alapítvány rendszeresített nyomtatványa – letölthető a halozatalapitvany.hu honlapról, vagy átvehető a kerületi polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján.
  • Az sz. Igénylőlapot a távhőszolgáltatási díjtámogatás, a 2. sz. Igénylőlapot a víz-, csatorna-,szemétszállítási díjtámogatás igénylésekor kell kitölteni.
  • Védendő fogyasztói nyilvántartásban lévők esetén az Igénylőlaphoz Igazolásként  csatolni kell az áram-, vagy földgázszolgáltatótól kapott „Tájékoztató a védendő fogyasztói nyilvántartás- ba történő felvételről” dokumentumot, vagy annak másolatát.
  • Védendő fogyasztói nyilvántartásba vételt kezdeményezők esetén az  Igénylőlaphoz  Igazolás-  ként csatolni kell a 273/2007. (X. ) Korm. rendelet, illetve a 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet mel- léklete szerint rendszeresített – kitöltött, az eljáró igazgatási szerv által kiállított, hiánytalan „Kére- lem” nyomtatványt, illetve annak másolatát.

A „Kérelem” nyomtatványok letölthetőek: ELMŰ-ÉMÁSZ (áram) https://elmuemasz.hu/egyetemes-szolgaltatas/dokumentumtar, illetve NKM (gáz) https://www.nkmenergia.hu/foldgaz/Egyetemes-Szolgaltatas/Ugyintezes/Tovabbi- ugyek/Vedendo-fogyasztoi-informaciok

Védendő fogyasztói nyilvántartásba vehető:

Védendő fogyasztói nyilvántartásba vehető: Védendő fogyasztó az a rászoruló fogyasztó, aki, vagy akinek a háztartásában élő személy: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szoctv.)

a) 32/B. §-a szerinti időskorúak járadékában részesül, vagy
b) 33. §-a szerinti aktív korúak ellátására jogosult, vagy
c) 38-39/C. §-a szerinti gyermekek otthongondozási díjában részesül, vagy
d) 45. § (1) a) pontja szerint a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatásban részesül, vagy
e) 40-44. §-a szerinti ápolási díjban részesül, vagy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.)
f) 19. §-a szerinti rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, vagy
g) 25. §-a szerinti otthonteremtési támogatásban részesült, a támogatás megállapításától számított 3 éven keresztül, vagy
h) 54. §-a szerinti nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, aki saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett nevelésbe vett gyermeket, vagy
i) a Nemzeti Eszközkezelővel bérleti jogviszonyban áll, vagy
j) fogyatékossági támogatásban vagy vakok személyi járadékában részesül.

  • Aki a felsorolt ellátások valamelyikére jogosult, de abban még nem részesül, annak először kezdeményeznie kell az ellátás megítélését, utóbbi jogosítja a védendő fogyasztói nyilvántartásba vételre irányuló „Kérelem” beadására.
  • A kitöltött, aláírt Igénylőlapot a csatolt Igazolással együtt a kerületi polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján kell leadni, vagy postán ajánlott küldeményként a Hálózat Alapítványhoz (1519 Budapest Pf. 345) kell eljuttatni.
  • A díjtámogatás igénybevételének feltétele az Igénylőlap és az Igazolás együttes, hiánytalan megléte és – a fentebb jelzett módon történő – eljuttatása a támogatás folyósítójához.

A DÍJTÁMOGATÁS JÓVÁÍRÁSA A SZÁMLÁKON

  • Az ügyfélszolgálati irodák az Igénylőlapokat a csatolt Igazolással együtt a Hálózat – Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítványnak átadják, ahol azokat nyilvántartásba ve- szik.
  • A Díjbeszedő Holding vagy a FŐTÁV Zrt. az Alapítványtól kapott névlista és a díjtámoga- tás összegének átutalása alapján a számlákon feltünteti a Fővárosi Lakásrezsi Támogatás havi összegét és a számlákat a havi támogatás összegével 12 hónapon keresztül minden hónapban csökkenti.
  • Amennyiben a díjtámogatás nem a jogosult nevére kiállított számlában szerepel, a támogatás összegének átutalásával egyidejűleg a támogatott IGAZOLÁST kap a támogatás tényéről, aki így szerez tudomást arról, hogy az Alapítvány a számla részösszegét helyette kiegyenlíti.

A víz-, csatorna, szemétszállítási díjtámogatásra kérelmet benyújtók a Hálózat Alapítvány irodájánál írásban (1519 Bp. Pf. 345), a Díjbeszedő Holding Zrt. Támogatás- kezelő Csoportjánál írásban (1518 Bp. Pf. 35), vagy a következő telefonon: +36 1 999 6250 kérhetnek felvilágosítást.

A távhő díjtámogatásra kérelmet benyújtók a FŐTÁV Zrt. Vevői folyószámla kezelő csoportnál (1116. Bp. XI. Kalotaszeg u. 31. címen) írásban, vagy telefonon a 06-40-200-108-as telefonszámon kérhetnek felvilágosítást.

A Hálózat Alapítvány hátralékkiegyenlítő támogatását kérelmezők: a lakóhely szerinti kerületi önkormányzat családsegítő szolgálatánál, kérelem kitöltésével kérhetik a hátralékkiegyenlítő támogatást, ahol erről részletes tájékoztató kapható.


Mire jogosít a védendő fogyasztói nyilvántartásba vétel?

  • A szociálisan rászoruló fogyasztónak joga van a részletfizetéshez, a fizetési  haladékhoz,  vala- mint az előre fizető mérőórához.
  • Díjhátralék esetén a szociálisan rászoruló áramfogyasztó a második fizetési felszólítás kézhezvé- telét követő 5 napon belül, a szociálisan rászoruló gázfogyasztó a második fizetési felszólításban megjelölt határidőig kérhet részletfizetési kedvezményt vagy fizetési haladékot.
  • Előre fizetős mérőt kell biztosítani minden olyan szociálisan rászoruló fogyasztó számára, aki

ezt igényli. Az előre fizető mérő felszerelésének a költsége az elosztó hálózati engedélyest terheli.

  • Díjhátralék esetén a szociálisan rászoruló fogyasztó csak abban az esetben kapcsolható ki  az áram- és gázellátásból, ha az előre fizetős mérő felszerelésébe nem egyezik bele, vagy annak fel- szerelését, üzembe helyezését akadályozza vagy meghiúsítja.
  • Amennyiben a lakossági fogyasztó szociálisan rászorulóként a díjtartozás miatti kikapcsolás idő- tartama alatt vagy a díjtartozás miatti kikapcsolást követően kezdeményezi a védendő fogyasz- tók nyilvántartásába történő felvételét, akkor ezzel egyidejűleg – a nyilvántartásba történő felvé- telének esetére – kérheti az előre fizető mérő felszerelését.
  • A fogyatékkal élő védendő fogyasztókat a méréssel, leolvasással, számlázással, díjfizetési mó- dokkal kapcsolatosan igényeiknek megfelelő, különleges bánásmódban kell részesíteni. Fizetési késedelem esetén sem lehet kikapcsolni az áramszolgáltatásból az olyan jellegű fogyatékkal élő fogyasztókat, akiknek a kikapcsolás az egészségét vagy az életét veszélyeztetné.
  • Védendő fogyasztói nyilvántartásban lévők esetén a nyilvántartásból törlik azt, aki a jogosult- ságának ismételt igazolására köteles, de ennek a kötelezettségének tárgyév március 31-ig nem tesz