Menu

„Pozitív kisugárzással, vidámsággal lehet biztatni az időseket”

2020.05.16.

A Budapest hősei kampány egyik XV. kerületi arcát, Takács Esztert kérdeztük arról, hogy milyen hétköznapok húzódnak a plakát mögött.

Budapest csak magára számíthat, az államra nem, így hatványozottan meg kell becsülni azokat, akik nap mint nap működtetik a várost – ennek szellemében indított közterületi és internetes kampányt a fővárosi önkormányzat. A Budapest hősei kampányban két XV. kerületi idősgondozó, Takács Eszter és Tornyos Gabriella is szerepelt, mindketten az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) munkatársai. Takács Eszter a Területi Gondozás Klebelsberg Kunó utcai telephelyen dolgozik, házi segítségnyújtást végez, tehát az idős gondozottakat saját otthonukban látja el – munkájáról, a járványhelyzet alatti tapasztalatairól kérdeztük.

Takács Eszter azt emelte ki, mennyire fontos az idősekben tartani a lelket ebben az időszakban, még akkor is, ha a fertőzésveszély miatt kevesebb a személyes kapcsolat. A mentális támogatás egyébként is része a gondozók munkájának, ez azonban most leginkább telefonon történik. Csak azokhoz az idősekhez mennek ki, akiknek nincsenek hozzátartozóik, vagy az ellátásuk a hozzátartozók által akadályoztatott. Hozzátette, hogy azokra a gondozottakra, akikről tudják, hogy egyedül vannak, különösen nagy figyelmet fordítanak, rendszeresen tartják velük a kapcsolatot telefonon.

Mentálisan azért is nagy terhet ró a járványidőszak az idősekre, mert nagyon fontosak számukra, hogy a megszokott emberekkel találkozzanak. Sokan közülük negatívan élik meg a helyzetet. „Úgy vannak vele, hogy nekik már úgyis mindegy, és a világháborút is túlélték valahogy” – mondta Takács Eszter. Ilyenkor fontos, hogy a gondozók és a családtagok is biztassák őket, hogy egyszer ennek is vége lesz, és akkor minden visszaáll. Leginkább „pozitív kisugárzással, vidámsággal lehet biztatni az időseket” .

Ez a pozitív, vidám hangulat jellemzi Takács Eszter munkahelyét is. A munkatársak jelenleg üzenetekben tartják egymással és a vezetőkkel a kapcsolatot. A védőfelszereléssel sem volt probléma az elmúlt hetekben, maszkról, gumikesztyűről, sőt, overálokról is gondoskodott az ESZI vezetősége és az önkormányzat.

(Á.K.)