Már egy tucat kerületi gimnáziumi osztály járt a prevenciós szabadulószobában
Az Önkormányzat és a (V)észjelzés szabadulószoba összeállása egy egészen különleges kezdeményezést eredményezett.
A Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata támogatásával és a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány szervezésében ugyanis jónéhány kerületi középiskolás osztálynak lehetősége van részt venni ebben a tanévben egy olyan prevenciós, csapatépítő szabadulószobás próbatételen, ahol egyszerre játszanak és tanulnak a gyerekek.
A (V)észjelzés egy olyan tematikus tanulószoba, melyet a szabadulószobák mintájára alakítottak ki, így egyfajta játék, nyomozás, ahol a fiatalok a szobán végighaladva oldanak meg feladatokat, melyek az áldozattá, illetve elkövetővé válást hivatottak megelőzni az ezzel kapcsolatos attitűdformálás útján –
vagyis játszva, gyakorlatilag „helyszínelőként” tanulják a drogprevenciót és a bűnmegelőzést.
A játékkal tanulás eleve lényegesen hatékonyabb, mint a száraz magolás, és itt szinte élesben tudják meg, hogyan ismerhetik fel, ha baj van, hogyan kerülhetik el azt, hogy esetlegesen egyszer ők maguk is áldozattá, netán – fontos információk hiányában – elkövetővé váljanak. A játék alatt választ kapnak olyan kérdésekre, amit sem a szüleiknek, sem a tanáraiknak nem szívesen tesznek fel. És megtudják azt is, honnan kaphatnak segítséget, amennyiben társaik, vagy ők maguk mégis bajba kerülnének valahol.
Az Önkormányzat által támogatott drogprevenciós program novemberben indult, és jelen állás szerint márciusig van tervezve, de Kormos Adrienn ifjúsági szakértő és KEF-koordinátor elmondta, hogy a nagy siker és a számtalan jelentkező miatt elképzelhető, hogy a tanév végéig meghosszabbítják a programot.
Eddig az Innovációs Gimnáziumból hat, a Kontyfa Általános Iskolából négy, a Dózsa György Gimnáziumból és a Bethlen Gábor Technikumból egy-egy osztály vett részt a bűnmegelőzési programban, de februárig további tíz osztály fog még tanulva szabadulni.
A szabadulószobát egyébként a nyáron a XV. kerület Polgármesteri Kabinetirodája is tesztelte, így a saját bőrükön tapasztalták a kollégák, hogy szinte észrevétlenül is járatosabbak lettek a gyerekek biztonságával kapcsolatos témákban.