Menu

Vitafórum a Közoktatás Napján

2006.11.28.

15 éve a Közoktatási Napja november 22-e, így ezen a napon szervezte meg a kerület pedagógusai számára a Pedagógus Szakszervezet XV. kerületi szervezete a Czabán Samu Általános Iskolában rendhagyó fórumát, melyen a pedagógusok mellett többek között dr. Pálinszki Antal a kerületi oktatásért felelős alpolgármester, Lindner Gusztáv, az OMIS osztályvezetője, valamint Hajdu László polgármester és Molnár Béla mint két országgyűlési képviselő is részt vett.

A vitafórumot Bodorné Farkas Zsuzsanna, a XV.kerületi Pedagógus Szakszervezet vezetője vezette, aki rögtön bevezetőjében kihangsúlyozta, hogy a kerületi pedagógusok nem kívánnak csatlakozni az országos szervezet által december 15-re meghirdetett sztrájkhoz, ugyanakkor az őket érintő intézkedésekkel kapcsolatban mindenképpen tárgyalni kívánnak a döntéshozókkal.
Hogy mi az, ami bizonytalanná teszi a pedagógusokat? Ez a következőképpen fogalmazódott meg:
A szakma, s ezen belül a kerületi pedagógusok elsősorban azt sérelmezik, hogy idén augusztus végén jelent meg a közoktatás törvény módosítása, mely szeptember 1-jével azonnal hatályba is lépett. Így váratlanul érte az iskolavezetést a két hónapos munkaidő elszámolásának bevezetése, mely jelentősen megnövelte az adminisztrációs kötelezettségeiket, és elvonja az idejüket a hatékony szakmai munkától.
Erről egyébként hozzászólásában dr. Pálinszki Antal alpolgármester is szólt, aki szintén problémának nevezte az elhangzott felvetést, ám ígéretet tett arra, hogy a kerületi önkormányzat igyekszik majd a törvényességi keretek betartásával a lehető legkisebb adminisztrációval terhelni a pedagógusokat.
Szintén aggódalommal töltik el a pedagógusokat az iskolák bezárásáról, a pedagógusok tömeges elbocsátásáról szóló információk, melyek befolyásolhatják a szakmai munka minőségét.
A vitafórumon jelen volt Mollnár Andor, a polgármesteri hivatal Pénzügyi Osztályának vezetője is, aki elmondta, hogy a kerületi önkormányzat a 2007. évi költségvetésének megvitatása során megpróbálja tartani a 2006-os szintet, azonban mivel a mutatószámok még nem ismertek, így az módosíthatja a jelenlegi terveket.
-Az azonban biztos, hogy a felhalmozási kiadások fedezete jelentősen csökkenni fog, így az önkormányzatnak a jövőben még az eddigieknél is nagyobb körültekintéssel kell majd a prioritásokat megállapítania- mondta, majd Molnár Béla országgyűlési képviselő szólt. Ő elmondta, hogy az önkormányzatok a költségvetésük legnagyobb részét a nevelésre és oktatásra fordítják, melyen még a tervezett megszorítások sem fognak változtatni.
? Úgy vélem azonban, hogy a szakma megbecsülését, megbecsültségét vissza kell adni- mondta Molnár Béla, akivel hasonló véleményen volt Hajdu László polgármester is.
Ő külön kihangsúlyozta az ilyen típusú vitafórumok rendszeressé tételének fontosságát.
-Az önkormányzat célja továbbra is a kerület oktatási színvonalának megőrzése, ehhez pedig továbbra is szeretnék minden segítséget megadni- mondta zárszóként a polgármester.