Menu

Verselni jó!- Irodalmi totó a Magyar költészet napján

2012.04.03.

Évek óta a Költészet napja alkalmából április 11-én, József Attila születése napján összegyűlnek a versszerető kerületiek a Pestújhelyi Közösségi Házban.

Nagy Edit a ház művelődésszervezője ugyanis egy egészen újszerű programot talált ki, melynek keretében nem a hagyományos módon- egy-egy színész, vagy előadóművész, együttes előadásában – ünnepelhetik az érdeklődők a verseket.
Ugyanis erre a programra elhozhatja legkedvesebb versét, verseit, és felolvashatja mindenki legnagyobb örömére. Így egyrészt megismerheti olyan költők sorait, akikről esetleg a korábbiakban nem is hallott, másrészt olyan szerzők műveit is hallhatja, melyek szívet melengetőek újból és újból. Természetesen, az sem elhanyagolható szempont, hogy jó együtt lenni, egymás megismerni…talán más oldalról is, mint ahogy a korábbiakban megismertük.
Erre a találkozóra idén is sor kerül, április 11-én 18 órakor.

-Sok éves hagyomány, hogy a Magyar költészet napján, április 11-én jutalmazzuk az irodalmi totóban résztvevő játékosokat. Az idén is három kategóriában (felnőtteknek, gyerekeknek és ínyenceknek) hirdettük meg a játékot. A sikeres megfejtők között könyveket és színházjegyeket sorsolunk ki- olvasható a művelődési ház honlapján.

A megfejtéseket április 6-án 12 óráig küldhetik el a vagy (tárgy: irodalmi toto) címre, illetve személyesen leadhatják a Pestújhelyi Közösségi Ház recepcióján.
A rendezvényt az támogatja.

Letölthető TOTÓ-k: