Menu

Városházi Karácsony 2010.
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.12.16.

Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot.- írta Sri Chinmoy. És valóban, a pillanatnyi szeretet tette tökéletessé az idei Városházi Karácsony ünnepét, melynek a Csokonai Művelődési Központ adott otthont.

A kertben egy-egy kerületi egyház képviselőjének szavait követően az adventi koszorún gyulladt fel egy-egy gyertya lángja. Idén Fábián Sándor a Rákospalotai Baptista Gyülekezet lelkésze, Vitai Attila a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia esperes-plébánosa, Koroknai Tegez Ferenc, a Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközség lelkésze, Szabó András a Pestújhelyi-Újpalotai Evangélikus Egyházközség lelkésze szólt a csillogó szemű kicsinyekhez, akik a kerületi oktatási intézményekből (Czabán Általános Iskola, Hartyán NOK, Károly Róbert Iskola, Kolozsvár Általános Iskola, Kontyfa Iskola, László Gyula Gimnázium, Kossuth NOK, Pestújhelyi NOK, Száraznád NOK, Szent Korona Általános Iskola, Meixner Általános Iskola) érkeztek. A meghívók szigorú kiválasztás alapján kerületk az iskolákhoz, és az ott tanuló hátrányos helyzetű diákokhoz.
Az egyházak képviselőinek szavai a szívg hatoltak, hiszen épp úgy szó esett a szeretetről, mint a betlehemet körbevevő báránykákról, a családokról. Az ökumenikus együttlétet követően a művelődési központ színháztermében a Kolompos együttes tagjai várták már a gyerekeket, és dallal, tánccal vitték el őket Karácsonyországba.
Majd ezt követően következett az igazi meglepetés, a sok-sok ajándékcsomag átvétele, melyben többek között fajátékok, édességek, könyvek, plussjátékok, babák, kisautók, legók, társasjátékok varázsoltak mosolyt a gyerekek arcára.
A programon részt vett László Tamás polgármester és Vizér Klára alpolgármester mellett a Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság elnöke Gyurkovics Miklós, alelnökei: Bencsics Lászlóné és Németh Angéla, tagja: Tóth Imre, valamint a Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottság elnöke Donga Árpádné.
A Városházi Karácsony idei évi támogatói voltak: Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat, OTP Bank Nyrt, Billerbeck Budapest Kft., Bori Sándor – a BO-RI Számítástechnikai és Kereskedelmi BT. Ügyvezetője, Gáncs Péter – Vas- és Műszaki Kereskedés vezetője, ASIA Silver Gold, Egészségmegőrző Egyesület – elnöke László Elemérné, Hartel Üzletház, Variker Textilkereskedelmi Kft., Praktiker Áruház M3
„Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony!” (Szilágyi Domokos)

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:
(MP3)

Képes beszámoló