Menu

Városházi és nyugdíjas karácsony

2015.01.05.

2014. december 18-án, csütörtökön a Polgármesteri Hivatal Dísztermében 200 kerületi hátrányos helyzetű gyermek részére karácsonyi műsorral és ajándékkal készült a XV. kerületi Önkormányzat és Hajdu László polgármester.

Az ünnepség a katolikus, az evangélikus, a református és baptista lelkészek karácsonyi áldásával kezdődött. Az Ünnepségen a Sansz Ifjúsági Közösségi Tér, valamint a Csomópont Tehetséggondozó fiataljai mutatták be külön az alkalomra készített meseprodukciójukat. A kicsik, nagyok legnagyobb örömére, a rendezvény után a 200 gyermek ajándékcsomagot vehetett át.

Az ajándékokhoz hozzájárultak kerületi vállalkozók is. Külön köszönet a Papp Desing Kft-nek – Papp József, kerületi érdemérmesünknek, a Hörich és Varga Ügyvédi Irodának és a Hartel Üzletháznak.

A nap folytatásaként a Csokonai Művelődési Központban a nyugdíjas közönségnek kedveskedtünk karácsonyi meglepetéssel és műsorral. Hajdu László polgármester köszöntötte a szép számmal megjelent közönség tagjait.

A „szép korúak” által is kedvelt Csomópont Tehetséggondozó Program fiataljai „Karácsonyi szerelem” címmel zenés játékkal köszöntötték a vendégeket. A darab végén sok ölelés és könnyes szem volt a köszönet.

A jó kedven és az ajándékokon túl természetesen a karácsonyi puncs sem maradhatott el.