Menu

Könnyítés az új lakóházat építőknek

2015.12.31.

Változtak az új lakóépület építésére vonatkozó szabályok.

Az Országgyűlés 2015. december 15-én elfogadta – többek között – az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítását, mellyel megteremtette az alapját annak, hogy a 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépület építéséhez 2016. január 1-től nem kell építési engedélyt kérni, az ilyen épületek építését elegendő egyszerűen bejelenteni. A bejelentés és több más építésügyi hatósági eljárás is illetékmentes lett 2016. január 1-től.

A bejelentéshez néhány alapvető adat és a jogszabályban meghatározott egyszerűsített tervdokumentáció benyújtása szükséges. Településképi vélemény vagy tervtanácsi állásfoglalás beszerzésére sincs szükség. Sőt, a helyi építési szabályzat előírásai közül csak a beépítés megengedett legnagyobb mértékét, a megengedett legnagyobb építmény- vagy beépítési magasságot, a beépítési módot és az építési helyet, valamint a szabályozási vonalat kell betartani. A helyi építési szabályzat egyéb előírásai, mint például az előírt építési vonal, a megengedett lakásszám, épülethossz, a szomszédos épülethez való csatlakozás, közművesítettség mértéke, stb. figyelmen kívül hagyhatók. Nem vizsgálhatja a hatóság a közlekedésre, a környezetre, a természetre, a kulturális örökségre gyakorolt hatásokat és azok következményeit sem.

Amennyiben a bejelentés formai és tartalmi követelményei nem felelnek meg az előírásoknak, a jegyző erről nyolc napon belül tájékoztatja a bejelentőt. Továbbá arról, hogy a hiányos bejelentés nem minősül az építés jogszerű bejelentésének.

Az építési szabályoknak való megfelelést a bejelentés megtételekor a jegyző nem vizsgálja. Ezt a feladatot az erre vonatkozó szabályok szerint az építésfelügyeleti hatóság látja el. Amennyiben az építést bejelentés nélkül végzik, vagy az építés során a bejelentéstől eltérnek, vagy az építés nem felel meg a hatályos építési szabályoknak, az építtetőnek a szabálytalan építés jogkövetkezményeivel kell számolni. Fennmaradási engedély, építésügyi bírság, végső esetben az építmény bontása.

A bejelentés illetékmentes. A bejelentés benyújtását követő naptól számított 15 nap elteltével az építkezés megkezdhető. A bejelentett épületet 10 éven belül fel kell építeni. Amennyiben ez nem történik meg, az addig elkészült építményt le kell bontani.

Az épület felépítésének megtörténtéről hatósági bizonyítványt kell kérni. A hatósági bizonyítvány kiállítása az építés bejelentéstől számított három évig díjmentes, később az eltelt évek arányában a díj folyamatosan emelkedik, kilenc év elteltével a hatósági bizonyítvány kiállításának díja már 1.400.000.- forint. A jogalkotó ezzel is ösztönözni kívánta, hogy a megkezdett építkezés minél hamarabb befejeződjön.

Fontos hangsúlyozni, hogy az építés egyszerű bejelentésének a lehetősége kizárólag a 300 m2 összes hasznos alapterületet meg nem haladó új lakóépület építésére vonatkozik. A meglévő épület átalakítása, bővítése, vagy más funkciójú épület építése továbbra is építési engedélyhez kötött. A bejelentés módjáról, az eljárási szabályokról részletesen itt olvashatnak.