Menu

Üzenet a balatoni táborból

2021.07.20.

A XV. kerületi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és a Populos Pharaonis (POFA) Egyesület közösen szervezett tábort a kerületi roma diákok számára.

„Czuczu Tamás (mindkét szervezet elnöke) elmondta, ezzel a programmal egy régi hagyományt kívánnak feltámasztani.

– A nyolcvanas években nagy hagyománya volt a kerületben a roma gyerek táboroztatásának – mondta. – Ez a lendület azonban a rendszerváltást követően fokozatosan csökkenni kezdett, majd a 2000-es években teljesen megszűnt. Ezen próbáltunk meg változtatni, és mivel kedvezőek a tapasztalataink, remélhetőleg újra sok gyereknek szerzünk élményteli nyári vakációt.

Az első palotai cigánytábor helyszíne egy balatonkeresztúri üdülő volt, ahol három iskolából (Czabán, Pestújhelyi és Kontyfa) összesen 21 diákot táboroztattak. Czuczu Tamás hozzátette: ennél jóval nagyobb igény volt a táborozásra, ám a költségvetésük nem engedett többet. Ezért megpróbálták a jelentkezőket rangsorolni, és az első táborba a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkezőket és a legjobb magaviseletű gyerekeket vitték el. A csoportot két czabános pedagógus is elkísérte, aki térítés nélkül vállalták az egyhetes tábori munkát.

– Nagyon jó időnk volt, a pedagógusaink színes programokról gondoskodtak, a gyerekek pedig rendkívül jól érezték magukat. Szinte egy percnyi üresjárat sem volt az egy hét alatt – fűzte hozzá a szervező.

Czuczu Tamás bizakodva tekint a jövőbe is. Elmondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy még ezen a nyáron – augusztus vége felé – megismételjék ezt a tábort, ehhez azonban anyagi támogatásra lesz szükségük.”