Menu

Üvegpannókat avatott Gáncs Péter püspök
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.05.28.

Pünkösd második napján a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség Régi Fóti úti templomában úrvacsorás istentiszteletet tartott Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke, majd felavatta a templom alatt található urnatemető üvegpannóit.

Bátovszky Gábor lelkész üdvözölte a megjelent híveket, majd az igét Gáncs Péter hirdette, aki épp ezen a napon nem véletlenül állította szembe Bábelt, ahol a nyelvek összezavarodtak a Pünkösd ünnepével, amikor is egy csoda folytán minden ember megérti a másikat. S az Isten adta a közös nyelvet, a szeretet nyelvét. A püspök beszédében az egyre fokozódó urbanizáció jelenbeli szerepére, valamint a kommunikáció fontosságára hívta fel a figyelmet.
-Ritka esemény egy evangélikus gyülekezet életében, amikor egy urnatemetőben egy üvegkép-sorozat felszentelésére kerül sor. Sokszor egy-egy kép többet ér, mint egy szó- hangsúlyozta a püspök.
Mielőtt az urnatemetőbe mentek volna a hívek, Bátovszky Gábor üdvözölte a sorok közt helyet foglaló Radosné Lengyel Annát, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelő helyettes asszonyát, Hajdu László polgármestert és Mezősi Eszter nyíregyházi iparművészt.
Az iparművész készítette azokat az üvegablakokat, melyekről elmondta, hogy a hálaadásról és a feltámadásról gondolkodott, amikor megszülettek ezek az alkotások.
-Az üvegeken az élet azon fontos színtereit ábrázoltam, amit itt hagyunk, amikor távozunk. A képek alsó részén az elhagyott tereket, míg a felette lévő területen Jézus szimbólumait láthatjuk. Elég sok kísérletezés után jött létre az alkotás, hiszen egy nagy felületet elkészíteni nem olyan egyszerű dolog. Ám remélem, hogy tetszeni fog- mondta.
A lelkész mindehhez hozzátette, hogy 2006-ban kapta a megbízást a művésznő, amikor is az oltárkép elkészült. Ám közben egy másik oltárképet is alkotott Mezősi Eszter, a régi is itt marad, mert az üvegművész az egyháznak ajándékozta, ám a megfelelő helyet még meg kell találni ehhez.
-Az üvegpannók 2 millió 850 ezer forintba kerültek, ebből 1,3 millió forintot a gyülekezet tagjai adtak össze, az NKÖM pályázatán 700 ezer forintot nyertünk, míg a gyülekezeti megtakarításból 850 ezer forintot tettünk hozzá- mondta Bátovszky Gábor.
E szavakat követően az urnatemetőben- melyet 2006. május 6-án avattak fel, az oltárkép avatására pedig 2006. november 26-án került sor- Gáncs Péter püspök felavatta a három darabból álló üvegképeket és az oltárképet az énekkar dicsőítő éneke kíséretében, majd a lelkész egy-egy virágcsokrot adott át a művésznőnek, a püspök úrnak és feleségének, az országos felügyelő-helyettes asszonynak.

Kapcsolódó cikkek



Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló