Menu

Utoljára szavaznak a költségvetésről

2019.03.14.

Az előírt határidő utolsó napján, március 18-án 16 órától ismét a XV. kerület büdzséjéről szavaz a képviselő-testület. Ha most sem sikerül megalkotni a rendeletet, a városrész működése biztosított, ám a következmények súlyosak.

A törvény által előírt utolsó napon, március 18-án 16 órától ismét a XV. kerület költségvetését tárgyalja a képviselő-testület. Ez a harmadik próbálkozás, a  képviselők többsége ugyanis a február 26-i és a március 11-12-i rendkívüli testületi ülésen is nemet mondott a költségvetési rendeletre. A 21 tagú testületből korábban tízen nyomtak igent a tervezetre, heten nemmel szavaztak, négyen pedig tartózkodtak. Mindkét alkalommal igennel voksolt Németh Angéla polgármester (RÁTE), Bihal Dávid (MSZP), Bodó Miklós (független), Király Csaba (RÁTE), Legárd Krisztián (DK), Matlák Gábor (Liberálisok), Szilvágyi László (LMP), Tóth Imre (MSZP), Tóth Veronika (DK), Vékás Sándor (Liberálisok). Eddig kétszer is nemmel szavazott a 2019-es büdzsére testületileg a teljes Fidesz-frakció: Agárdi János, Bencsics Lászlóné, Báder György, Csonka László, Gyurkovics Miklós, Lehoczki Ádám, dr. Pintér Gábor, és tartózkodott négy független képviselő, köztük a kerület alpolgármestere, Victorné dr. Kovács Judit, a Fideszből ugyancsak kizárt Bitvai Nándor, a korábban szintén a Fidesz színeiben politizáló Merk Péter, valamint Móricz Eszter. Németh Angéla polgármester a március 11-12-i rendkívüli ülés után azt nyilatkozta, az utolsó pillanatig harcol azért, hogy a kerület élete egy elfogadott költségvetés mentén nyugodt és biztonságos mederben folyjék tovább.

Ha ma nem lesz költségvetés

Ha a képviselő-testület a törvény által előírt határidőre ma nem alkotja meg a XV. kerület költségvetési rendeletét, április 1-jével a belügyminiszter felfüggeszti az önkormányzatnak járó költségvetési támogatások folyósítását a mulasztás megszüntetéséig.

  • A mulasztás megállapítását a fővárosi kormányhivatal kezdeményezi a bíróságnál, amely határidőt szab a rendeletalkotásra.
  • Ha ennek az önkormányzat nem tesz eleget, a bíróság a kormányhivatal kezdeményezésére elrendeli, hogy költségvetési rendeletet a helyi önkormányzat nevében a fővárosi kormányhivatal vezetője alkossa meg.
  • Az így megalkotott, a Magyar Közlönyben is kihirdetett költségvetési rendelet csak a kormányhivatal vezetője módosíthatja, helyezheti hatályon kívül, az önkormányzat minderre csak a következő önkormányzati választást követően jogosult.

A kerület nem omlik össze

Az önkormányzat törvényben meghatározott kötelező feladatai minden szempontból elsőbbséget élveznek az egyéb – önként vállalt – feladatokkal szemben. Ezért a kötelezően ellátandó közfeladatokat a XV. kerületi önkormányzat akkor is el fogja látni, ha továbbra sincs elfogadott költségvetés, így – miközben az önként vállalt feladatok ellátása veszélybe kerül – biztosan folyamatosan lesz:

  • az  óvodai ellátás,
  • a bölcsődei ellátás,
  • a gyermekétkeztetés,
  • a szociális ellátás,
  • a  köztisztasági szolgáltatás, működik a RÉPSZOLG,
  • nyitva lesznek a rendelők, a háziorvosi, gyermekorvosi rendelők és a  szakellátás is,
  • nyitva lesz a Csokonai Művelődési Központ,
  • működik a CSAPI, a Palota 15, az XV MÉDIA
  • működik a Palota Holding,
  • működik a Polgármesteri Hivatal,
  • minden kerületben dolgozó közalkalmazott és köztisztviselő időben megkapja a 2018-ban megállapított bérét.

Az önként vállalt feladatokra, így a kulturális, a civil és a sportszervezetek támogatására, a fizetések előírtnál nagyobb emelésére, a szociális támogatásokra, a fejlesztésekre ugyanakkor már nem jut pénz.

A XV. kerület költségvetéséről szóló, harmadik rendkívüli testületi ülés 2019. 03. 18-án 16 órakor kezdődik a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. Az esemény nyilvános.