Menu

Útfelújítás

2006.09.07.

2005-ben a Fővárosi Önkormányzat – a Podmaniczky Program keretében – a rendszerváltás óta a legtöbb utat újította fel. Idén ennek a nagyszabású útfelújításnak a két és félszerese valósul meg: 200 kilométer új burkolat kerül az utakra. A felújítás-sorozat minden budapesti kerületet, összesen 172 útszakaszt érint. Mindez gyorsabb közlekedést, kevesebb kátyút, átjárhatóbb Budapestet jelent. Az idei útfelújítási program háromnegyede megvalósult, 150 km utat már felújítottak.

A XV. kerületi Rákospalotai körvasútsor felújítása a Kolozsvár utca és az Árvavár utca között már megkezdődött, a szakasz teljes lezárása mellett. A munkálatok szeptember 20-ig fejeződnek be.

Szeptember 13-án, szerdán kezdődik az Epres sor felújítása. A munkálatokat úgy végzik, hogy teljesen lezárják az Epres sort, a Széchenyi tér és a Régi Fóti út között. A felújítás keretében a marást követően két réteg új aszfalt kerül az útburkolatra, összesen 2500 négyzetméter területen és a szegélyeket is átépítik. Az autósok terelőúton közlekedhetnek.
A forgalomba helyezés várható időpontja: 2006. szeptember 25.
Kivitelező: Penta Kft.

Befejeződött a Rákospalotai körvasútsor felújítása, szeptember 13-án (szerda) reggel 9 órakor visszaáll a forgalom a Kolozsvár utca és az Árvavár utca között. A XV. kerületi útszakaszra két réteg aszfalt került, összesen másfél ezer négyzetméteren.
Kivitelező: Penta Kft.

A fenti információk a kivitelezés által megkövetelt körülmények és az időjárás függvényében változhatnak. Az aktuális változásokról a Fővinform ad naprakész tájékoztatást.