Menu

Ünnepi szavalóverseny

2006.10.21.

Tizedik alkalommal rendezte meg október 20-án ünnepélyes szavalóversenyét a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ, ahol a hagyományoknak megfelelően egy aktuális téma köré csoportosulva választottak a diákok verseket: az idei versenyen az 1956-os események tiszteletére a haza iránti szeretetet témakörében csendültek fel a szebbnél szebb verssorok.

A szavalóverseny döntőjébe minden osztály három legjobb versmondója került, s ők mutathatták be a zsűrinek ( Frák Erika elnök-igazgató, Kovácsné Antal Julianna intézményegység-vezető, Nagy Marianna gyermekvédelmi felelős) szavalataikat.
S mindig, a zsűri most sem volt igazán könnyű helyzetben, így amíg tanácskoztak, értékeltek, Bécsi Edéné, Klárika néni felsős munkaközösség-vezető tájékoztatta a tanulókat a 2006/2007-es tanévre felsősök számára meghirdetett tanulmányi verseny eredményéről, melyre számos kiemelkedő pályamunka érkezett be. Alkotóik oklevelet és emléklapot vehettek át.
Közben megszületett a szavalóverseny végeredménye is, s az igazgatónő kihirdette a kategóriák győzteseit, majd a gratulációt követően zárszóként hozzátette, hogy mennyire szép dolog a versek szeretete, a versekkel való ismerkedés.
A program végén pedig felhívta az igazgatónő mindenki figyelmét a Pestújhelyi Ősz illetve az elkövetkezendő időszak programjaira, melynek keretében kiállítás megnyitására, játszóházi foglalkozásokra, időkapszula elhelyezésére, egészségnapra s más érdekes, színes eseményre kerül sor.

A kategóriák győztesei:

1. és 2. osztály:
I.: Koncz Angéla
II.: Lipcsei Balázs
III.: Iván Levente

3. és 4. osztály:
I.: Köteles Krisztián
II.: Talabér Tünde
III.: Kupeczki Dániel

5. és 6. osztály:
I. Együd Norbert
II. Benke Melinda
III. Kovács Klaudia

7. és 8. osztály:
I. Balázs Mónika
II. Mészáros Claudia
III. Vörös Alexandra
III. Jakab Szandra