Menu

Ünnepi fénybe burkolódzik a város

2018.12.01.

A kerület is hamarosan díszbe öltözik. Megérkezik a Mikulás, felépül a mézeskalács város, koncertek, kézműves foglalkozások fokozzák az ünnepi hangulatot. Ráadásul Európa legszebb vásárai között jegyzik a Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásárt, míg a Bazilika és a Városháza is fénybe burkolódzik.

Világszerte a karácsonyi ünnepkör az egyik legvarázslatosabb. A fenyőfaállítás, az ajándékozás, a finom ételek és az adventi vásárok nélkül ma már szinte elképzelhetetlen a téli időszak. A karácsonyi vásárokat először osztrák és német városokban rendezték meg, ahol főként kézműves termékeket, élelmiszereket és süteményeket árusítottak. Bár az első adventi vásárt a feljegyzések szerint 1294-ben tartották, végül csak a XVII. század végén váltak ismertté, és a XIX. századtól terjedtek el Európában.

Hanukai gyertyagyújtás

A hanukát sokszor „zsidó karácsonyként” emlegetik, mivel a keresztény adventi időszakkal esik egybe, és a családtagok ilyenkor megajándékozzák egymást. Mozgó ünnep, melynek pontos idejét a Tóra által megszabott tavaszünnephez, a pészahhoz igazítják. Elmaradhatatlan kelléke a menóra vagy a hanukai, amelybe nyolc gyertyát állítanak, ezzel is megemlékezve a nyolc napig égő olaj csodájára. A Nyugati téren december 2. és 9. között, péntek kivételével este 6 órától várják az érdeklődőket a hanukai gyertyagyújtásra és a kapcsolódó programokra.

Advent

Advent a latin adventus, vagyis eljövetel szóból származik – írja a Magyar Kurír. Az ünnep időpontját a karácsony előtti négy ­vasárnap határozza meg. Az egyházi naptárban a hét vasárnappal kezdődik, így advent négy hete is a négy vasárnap után következik, és ebből adódóan a negyedik hét lehet egészen rövid is, de hosszú is. Az adventi időszak utolsó napja december 24-e, karácsony ünnepe még nem ez, hanem december 25–26. Az advent liturgikus jellemzői, hogy csöndesebb időszak, ami a lelki felkészülést szolgálja. Ilyenkor a templomban kevesebb az orgonaszó és a virágdíszítés. A papok lila miseruhában tartják a szertartást, és hajnali szentmisékre, rorátékra várják a híveket.

(Forrás: XV Média, Fotó: XV Média)