Menu

Újra működhet a szemétégető

2003.06.09.

Újra működhet a rákospalotai hulladékhasznosító mű két szemétégető kazánja a Környezet-, és Természetvédelmi Főfelügyelőség május 22-ei határozata értelmében.

A szemétégető üzemeltetésének folytatására a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. kért határidő hosszabbítást miután 2003. március 31-én lejárt a korábban kiadott engedély. A főfelügyelőség határozatában tekintetbe vette, hogy a részvénytársaság nemzetközi közbeszerzési eljárásának lefolytatásához az idő kevésnek bizonyult. A hatóság álláspontja szerint a kért egy éves határidő-módosítás reális lehet.
A fővárosi önkormányzat szerint a szakhatóság döntésével havonta 130 millió forintos többletkiadástól mentesülhet a közterület-fenntartó rt., így nem lesz szükség a tervezett szemétdíj-emelésre sem.
A hulladékhasznosító első két kazánjának felújítása 2004. márciusának végére fejeződik be, így később az égető károsanyag-kibocsátása már a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelel majd.
A főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint ezzel lehetővé válik, hogy a rekonstrukció mellett 2004-ben további környezetvédelmi beruházások is megvalósuljanak.