Újpalotai világbajnok

Győr adott otthont a Vitorlázó Műrepülő Világbajnokságnak augusztus 3-16 között. A kitűnő időjárási viszonyoknak köszönhetően a rendezők minden versenyszámot – kötelező, szabadon választott elemek, csapat – meg tudtak rendezni. Ez azért érdekes, mert a vitorlázó műrepülő versenyek hosszúságát általában meteorológiai tényezők határozzák meg, és ritkaságnak számít, hogy a két hét alatt egyformán jól lehessen repülni. Legutoljára 2000-ben a francia Salon de Provance-ban rendezett Európa-bajnokságon volt erre példa, s akkor ifj. Tóth Ferenc 2 aranyérmet és 2 ezüstöt szerzett.
Ifj. Tóth Ferenc Győrben szinte pontosan megismételte a három évvel ezelőtti franciaországi teljesítményét. A kéthetes versenyen az újpalotai sportpilóta a két ezüstje és a csapatban megszerzett bronzérme mellett az összetett versenyben is a dobogó legtetejére állhatott.
– 1986-ban a farkashegyi reptéren a Csepel Repülőklub színeiben kezdtem versenyezni. Eleinte a távrepülést és a vitorlázó műrepülést együtt végeztem, majd 1998-ban szakosodtam és a műrepülés mellett kötöttem ki. Motor nélküli gépen repülök – ez eltér a Bessenyei Péter által vezetett motoros műrepülőktől -, és a versenyzésen kívül ma már oktatással is foglalkozom. 2001-ben alakult meg a Horizont Repülőiskola, amely jelenleg Farkas-hegyen tartja képzéseit, ám már épül Gyurón az új bázisunk, ahol az eddigieknél sokkal jobb körülmények között tudunk majd versenyeket szervezni, oktatni és természetesen repülni is.
Ifj. Tóth Ferenc pályafutásához olyan legek fűződnek, mint az, hogy 1998-ban a lengyelországi EB-n ő szerezte az első magyar érmet (bronzot), majd két évvel később Európa-bajnok, idén pedig világbajnok lett. Tagja volt a 2000-es Európa-bajnoki ezüstérmes csapatnak is, amely az első csapatérmet jelentette a hazai műrepülésnek. Így minden idők legeredményesebb magyar pilótájának számít. Pedig valamikor a pályaválasztása majdnem másképpen alakult.
– Gyerekkoromban Soroksáron mindig is figyeltem a Ferihegy és Budakeszi között ingázó gépeket, ám 1975-ben, amikor Újpalotára költöztünk, már sokkal inkább a Körvasúton elszáguldó vonatok kötötték le a figyelmemet. Persze errefelé is repültek gépek, én mégis sokáig bizonytalan voltam, hogy mozdonyt vagy repülőt akarok-e jobban irányítani. A gimnáziumban egy MHSZ-toborzás eldöntötte ezt a kérdést. Százhuszad magammal jelentkeztem, s annyira megtetszett a repülés, hogy a többi társam lemorzsolódása ellenére is ott ragadtam. A repülés mára az életemmé vált, és a sportpályafutásom végeztével sem szeretnék vele szakítani. Ezért is szereztem oktatói oklevelet, de ígéretes ajánlataim vannak arra, hogy a későbbiekben vezethetek majd MIG 29-es vadászrepülőt, vagy esetleg a MALÉV valamelyik utasszállító járművét. Addig pedig marad a reggel 6 órai kezdés, a fagyos éjszaka utáni gépmelegítés, az eddigi 2500 levegőben töltött óra további növelése és az alapos felkészülés a 2004-es csehországi EB-re, valamint a 2005-ös lengyelországi világbajnokságra.