Menu

Új korszak költségvetése készült a XV. kerületben

2020.02.26.

A képviselő-testület többsége kedden elfogadta az önkormányzat 2020-as büdzséjét, amely erősíti a szociális hálót, egészségügyi fejlesztéseket tartalmaz, félmilliárdos bérlakás-programot indít, biztosítja az itt élőkért dolgozók megbecsülését és finanszírozza a kerület elmúlt húsz évének legnagyobb beruházását.

Idén sikerült elsőre elfogadni a XV. kerület költségvetését, a Cserdiné Németh Angéla polgármester mellett álló biztos többség szavazataival. A teljes Fidesz-frakció tartózkodott, mert az igen feltételéül – a büdzsét érdemben nem befolyásoló – módosításaik elfogadását szabták a kormánypártiak.

„Ez egy új korszak költségvetése: vállalható, stabil, szolidáris, épít a közösségek véleményére és választ ad a globális kihívásokra. Egyetlen veszélyforrása az, ha a Fidesz-kormány év közben megváltoztatja az adótörvényeket, amivel akár egy tollvonással a bevételeink egyharmadától is eleshetnénk. Az azonban biztos, hogy ez a büdzsé a XV. kerületben élők és dolgozók költségvetése” – jellemezte a javaslatot az előterjesztő, Cserdiné Németh Angéla polgármester a képviselő-testület keddi ülésén.

Azt mondta, a 2020-as költségvetés elfogadásával a családok is számíthatnak az önkormányzatra, mert a szociális támogatások a rászorulókat segítik, nemcsak a középosztálybelieket, mint a kormány intézkedései. Az egészségügyet kiemelten kezeli, illetve gyermek- és idősbarát is a büdzsé, hiszen az új CT-vel, valamint a 630 millió forintos támogatás segítségével fejlődik a helyi ellátás, csökkenek a várólisták, miközben bölcsődék, óvodák, játszóterek, parkok újulnak meg. Folytatódik a demenciával élők segítése, elkezdődik a nyugdíjas klubok felújítása, és a Nemzedékek Parkja kialakítása.

A költségvetés az itt élők egészségét szolgálja, mert:

  • biztosítja a kerületi várólisták drasztikus csökkentését a CT-gép beszerzésével, és megteremti a műszer működtetésének fizikai és orvosi feltételeit;
  • pénzt ad a Deák utcai torzó kiváltására, új rendelő kialakítására;
  • megindul  az Opál utcai rendelő felújításának az előkészítése;
  • keretet ad az államtól érkező 630 milliós támogatásnak, amelyből a Hősök útja 1. alatti rendelő újul meg, valamint fogorvosi és szájsebészeti centrum jön létre.

A 2020-as költségvetés már a tervezés időszakában épített a kerületben élők bevonására. A helyi vélemények alapján:

  • megvalósul több mint 7 kilométer járda, valamint több út és utca felújítása;
  • több mint 10 játszótéren megújulnak a játszóeszközök, párakapu, ivókút, napvitorla létesül;
  • parkolóépítési program indul;
  • új gyalogosátkelők épülnek.

Az idei büdzsé a kerületben élők költségvetése, mert megtartja és tovább szövi a szociális hálót:

  • forrást ad az önkormányzat új lakásgazdálkodási koncepciójához;
  • félmilliárd forintot juttat a bérlakás-építési és -felújítási programra;
  • közel 380 millió forintot szán saját forrásokból szociális támogatásokra, feladatokra;
  • 80 gyereknek ad sportolói ösztöndíjat,180 diáknak pedig tanulmányi ösztöndíjat;
  • 2 ezer óvódás ortopédiai szűrővizsgálathoz jut;
  • 2 ezer kerületi fiatal nyári táboroztatása biztosított.

A büdzsé megteremti az itt dolgozók anyagi megbecsülését, hogy a kerületért dolgozókat megtarthassák, azzal, hogy:

  • a jogszabályokban előírtat jelentősen meghaladó mértékben – 16,62 százalékkal – nő a kerületi közalkalmazottak, bölcsődei dajkák, védőnők, szociális munkások, óvónők, konyhai dolgozók, kulturális szakemberek, ápolók illetménye, munkabére;
  • fenntartja az önkormányzati munkavállalók számára a Palota-pótlék rendszerét;
  • tovább növeli a cafeteria-kereteket, bevezeti a hűséges dolgozók megbecsülését jelentő címpótlékot.

A 2020-as költségvetés egy zöldülő, megújuló városrész költségvetése, hiszen:

  • a globális kihívásokra választ adó kerületi éghajlatvédelmi stratégia készül;
  • 10 helyszínen több mint 30 ezer négyzetméter park zöldfelület fejlesztését biztosítja;
  • felújítják a Karácsony Benő parkot;
  • folytatódik a kerületi fasorok rekonstrukciója és a faültetési program.

Az új korszak költségvetése a Tizenötödikben jelentős fejlesztéseket tartalmaz:

  • 1 milliárd forintot biztosít a Szilas menti szennyvíz-főgyűjtő megépítésére, amely eredményeként új vállalkozások, új lakók telepedhetnek meg a kerület északi részén;
  • 190 millió forintot fordít az önkormányzat a Micimackó Tagóvoda és a Kontyfa Bölcsőde fejlesztésére;
  • 66 millió forintból elkészül a Kikötő Ifjúsági Sziget – Nemzedékek Parkja első üteme;
  • 110 millió forint jut a járdafelújításra;
  • 126 millió forint jut az Eötvös utca, valamint a Batthyány utca egy-egy szakaszának megújítására;
  • 70 millió forintba kerül a Karácsony Benő park megújulása;
  • 95 millió forint lesz az Egyesített Szociális Intézmény Kontyfa utcai épületének fejlesztése;
  • több mint 70 millió forint jut a bernecebaráti és a siófoki gyermektábor felújítására.

Ha a számokat nézzük, a költségvetés bevételi és kiadási főösszege egyaránt  26,061 milliárd forint, ezek egymilliárddal magasabb összegek a tavalyiaknál. A 2019-es büdzséhez képest jelentősen, 850 millió forinttal nőtt a fővárosi forrásmegosztásból érkező bevétel, 146 millióval a központi normatív támogatások és 48 millió forinttal a helyiadó-bevételek. A kiadási oldalon a legnagyobb ugrás a felújítási kiadások 700 milliós növekedése, a személyi juttatások 390 millió forintos emelése, valamint 2,3 milliárd forinttal csökkentek az egyéb felhalmozási célú kiadások. A 2020-as költségvetés sajátossága, hogy 5 milliárd forinttal szerepelnek benne a tavalyi maradvány terhére tervezett beruházások. Ennek az az oka, hogy tavaly csak októberben lett büdzséje a kerületnek, így sok elindított fejlesztés csak az előkészítésig jutott, csak a rendelkezésre álló összeg töredékét kellett elkölteni.

A tavalyi költségvetési vitával ellentétben a Fidesz-KDNP már első nekifutásra is érdemi javaslatokkal érkezett. Módosító indítványaik (a lenti képen a frakcióvezető, Lehoczki Ádám) elvben támogatható célokra vonatkoztak – parkolóépítés, lámpás kereszteződés kialakítása, vagy a párt váratlan fordulatának köszönhető klímavédelmi panelprogram. Közelebbről ezeket megvizsgálva azonban a vitában gyorsan kiderült, hogy vagy meg sem valósítható fejlesztésekről van szó (fővárosi kezelésű útszakasz felújítása, egyelőre pályázati kötelezettséggel érintett parkoló építése), vagy éppen hangzatos, de előkészítetlen (százmillió forint a panelprogramra) elképzelésről van szó. Illetve arra is felhívták a figyelmet a hivatal illetékesei, hogy a módosítók olyan költségvetési soroktól akartak pénzt elvonni, amelyeken például az óvodások cirkuszlátogatása, a nyári táboroztatásban résztvevő pedagógusok díjazása, karbantartók fizetése vagy éppen helyi sportesemények lebonyolítása szerepelt. A Fidesz-frakció ennek ellenére – a költségvetés 1 százalékát érintő – javaslatai elfogadásához kötötte a teljes büdzsé megszavazását. A testületi többség egyetlen fideszes módosítót sem fogadott be.

Fejlődés, fejlesztés, kiszámíthatóság és számonkérhetőség – ezeket ígérte a Cserdiné Németh Angéla mellett felsorakozott szövetség és ezek az ígéretek jól látszódnak a költségvetésben a Mindenki a Tizenötödikért-frakció vezetője, Tóth Imre alpolgármester (lentebbi képünkön) szerint. Dr. Matlák Gábor (Mindenki a Tizenötödikért) társadalmi megbízatású alpolgármester szerint jó volt úgy a testületi ülésre érkezni, hogy tudta, két év után ismét időben lesz a kerületnek büdzséje. Bihal Dávid (Mindenki a Tizenötödikért) álságosnak nevezte a Fidesz aggódását a klímaváltozás miatt. Ugyanígy kételkedett a civilek Fidesz által javasolt többlettámogatásának őszinteségében Makai Ferenc (Mindenki a Tizenötödikért). Palocsai Béla (Mindenki a Tizenötödikért) azt emelte ki, hogy az önkormányzatoknak szerepe kell legyen a közoktatásban is, fel kell készülniük, hogy az iskolák egyszer visszakerülnek hozzájuk, ezért ötmilliós céltartalékot indítványozott innovatív, 21. századi iskolai programok megvalósítására. A kutyapárti Pálmai Attila a költségvetés céljaiból a fővárosi színházak támogatására szánt 4 millió forintos összeget emelte ki és üdvözölte ezt a lépést.

A költségvetési rendelet elfogadása a legfontosabb, de nem az egyetlen mozzanata volt a keddi ülésnek. A költségvetésnek is fontos eleme a civil szervezetek támogatása, a civil pályázati keretre 15 millió forintot irányzott elő az önkormányzat. A testület megválasztotta a pályázatokat elbíráló öttagú Civil Tanácsadó Kollégium új tagjait. A pályázati kiírást az önkormányzat hamarosan közzéteszi a honlapján.

A Palota-15 Rehabilitációs és Közfoglalkoztatási Nonprofit Kft. ügyvezetői pozíciójából Szögi Andrea közös megegyezéssel távozott. Az új ügyvezető február 26-tól Bicskei Attila, a cég korábbi gazdasági vezetője, megbízatása – a többi önkormányzati cég vezetőjéhez hasonlóan – idén május 31-ig szól. A képviselők elfogadták a nemzetiségi önkormányzatok 2019-es elszámolását, valamint a tűzoltóság beszámolóját a kerületet érintő tavalyi tevékenységéről.

(Cs. B.)

Fotók: Vargosz/XV. Média