Tüzes pezsgés Pestújhelyen

Képein a színek fantasztikus kombinációja olyan üdítő látványt nyújt, hogy szinte mi is ecset után kapkodunk. Tűzzománccal dolgozni azonban mégsem ennyire egyszerű, viszont, ha valaki belekóstol ebbe a műfajba, esélyes, hogy rabja marad, méghozzá egy életen át.

Szendrei Judit a Pestújhelyi Közösségi Házban évtizedeken át vezette a Tűzvirág Tűzzománc Alkotókört, ahol gyermekek és felnőttek egyaránt megtapasztalhatták a zománccal való alkotás szabadságát, a belső önkifejezés örömét. Szendrei Judit inspiráló személyiségét halála után is nagy tisztelet övezi a városrészben. Emlékkiállítása a Pestújhelyi Közösségi Ház Külvárosi Szalonjában gazdag életútjáról mesél.

Judit gyermekkora egyáltalán nem indult művészien, nehéz szívvel beszélt ezekről az évekről. Itt, a fővárosban látta meg a napvilágot 1941 májusában. A második világháború kitörésekor, hároméves korában a szüleit és húgát elhurcolták. Árván maradt a bátyjával, aki intézetbe került, Juditot, pedig a társbérlők mentették meg. Később menhelyre vitték, ahol további szörnyűségek vártak rá. „Művészetek? Ekkor még álmomban sem gondoltam, hogy egyszer egy olyan út nyílik meg előttem, mely erőt ad a továbblépéshez”– vallotta egy beszélgetésünk során. 1947-ben gyermektelen anyai nagybátyja vette magához, ekkor újra együtt lehetett testvérével. Örömük végül nem tartott sokáig, hiszen bátyját egy csínytevés miatt ismét intézetbe küldték.

A megváltást a magyartanára hozta meg számára, aki megismertette vele az irodalom szépségét. „A versek révén egy új világ nyílt meg előttem. Gimnáziumban reálosztályba kerültem, ami nagyon tetszett. Szinte ittam a tanár szavait, főiskolára készültem. Mégis a fodrászképzésen találtam magam, mondanom sem kell, nevelőapám jóvoltából. Vigasztalást jelentett, hogy ott is szavalóversenyekre jártam, melyeken kimagasló eredményeket értem el. Mindemellett megszerveztem egy néptánc- és irodalmi csoportot, és rajzaim is sokáig díszítették a szakmunkás iskola folyosóját. Nem csoda, hogy oktatóimban hamar tudatosult: nem fésűvel a kezemben fogok érvényesülni”– jegyezte meg viccesen.

A fordulatot a szerelem hozta meg számára, megismerte férjét, aki Rákoskeresztúron népművelőként dolgozott, és egy ideig Major Tamás osztályába járt a Színművészeti Főiskolán. Majd egy színjátszó csoporthoz szegült, és sikerült a szakmunkásvizsgáját is letennie. A magyar-népművelő szakos férje révén pedig sok híres művésszel, költővel baráti kapcsolatba került. Leérettségizett, adminisztratív állást kapott, és közben nevelgette két fiát. Később közönségszervező lett, boldogsággal töltötte el, hogy a Nemzeti Színházhoz került, de sok szép év után szó nélkül kérte ki a munkakönyvét.

Úgy fogalmazott, egyik napról a másikra lett pedagógus, és az élet véletlen játékaként kezdett foglalkozni a tűzzománcozás technikáival 1975-ben. „Újpalota első iskolája, a Pattogós utcai Általános Iskola, ahol napközis nevelőként dolgoztam, kapott ajándékba egy kemencét. Kíváncsi lettem rá, mit lehet vele kezdeni” – így jellemezte az alkotó éveinek kezdetét. Tanítványai és hozzátartozóik mindig örömmel követték, akkor is, amikor kedves ismerőse, Nagy Edit népművelő segítségével egy olyan bázist teremtettek a Tűzvirág Tűzzománc Alkotókörnek, ami ma is méltán népszerű Pestújhelyen.

Szendrei Judit 2020-tól már az égiekkel alkot, munkásságának legszebb műveit február 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Pestújhelyi Közösségi Házban.

Fotó: Csokonai Nonprofit Kft., Vargosz