Menu

Tóth Veronika: Vérforraló, hogy a kormány a jövőben alig akar gondoskodni a rászorulókról

2022.12.12.

A szociális alpolgármester a T Z N 5-nek adott interjút.

Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának alpolgármestere, Tóth Veronika a T Z N 5-nek adott interjújában beszélt a kormány szociális politikájának üzenetéről, és arról, mit tud ilyen feltételek mellett tenni a kerület.

„Szociális alpolgármesterként leginkább az érdekel, mi foglalkoztatja az embereket, ezért sokat beszélgetek velük. Az egészségügy és a szociális ellátás évek óta elképesztő gondokkal küzd, amit immár szinte mindenki a saját bőrén érez. A mindennapokban tapintható, hogy megszűnt az a biztonság, ami valamikor még létezett, és ez sajnos nálunk is mentális, egészségügyi problémákat okoz.”

Az új szociális törvény kapcsán, ahol az ellátásban az állam felelősségét az utolsó helyre sorolja, azt mondta, vérforraló, hogy a kormány a jövőben alig akar gondoskodni a rászorulókról. És hozzátette:

„Az önkormányzat ettől függetlenül teszi a dolgát. Igyekszik a lehető legtöbbet nyújtani, miközben a kormány folyamatosan pénzt von el tőlünk.”

Közeledik a karácsony is, az alpolgármester elmondta, mire számíthatnak a rászorulók.

„Karácsony előtt hosszú évek óta segítünk a nyugdíjasoknak. Akiknek 120 ezer forintnál kevesebb a nyugdíja 15 000 forintot kapnak, 120 és 150 ezer forint között tízezer forint a támogatás, és ezt házaspárok is külön-külön megkaphatják. Bár többet adhatnánk.”

(Forrás: csokonai15.hu, fotó: Nagy Botond – A teljes interjú a T Z N 5 novemberi számában jelent meg)