Menu

Több ezer rászorulón segít évente a kerületi Vöröskereszt

2002.11.19.

Habár jövőre már 140 esztendős lesz a Henry Dunant által – a háborúk áldozatainak, a természeti csapások sújtotta lakosságnak a megsegítésére – alapított szervezet, a Vöröskereszt ma leginkább azzal küszködik, hogy az emberek nem ismerik. Illetve nem eléggé jól ismerik.

Nem véletlen tehát, hogy a millenniumi év több száz országos rendezvényét arra szánták, hogy megpróbálják újrateremteni a patinás társadalmi tömegszervezet „régi fényét”. Az országos (és a kerületi) rendezvények intenzitása azóta sem csökkent, s amiben talán a legerősebbek, a szociális akcióik (a hagyományos véradó-alkalmakon kívül) ma már ismét a mindennapjaink részévé tették a Vöröskeresztet.
A szervezetnek szüksége is van erre a fokozott lakossági figyelemre, nyugodtan fogalmazhatunk úgy: támogatásra, hiszen enélkül ők sem igazán tudnának segíteni a rászorultakon. A Vöröskereszt központi (állami) támogatása évről-évre csökken (2001-ben még 500 millió forint volt, 2002-re már csak 250 millió forint jutott a humanitárius szervezet működési költségeire). A főváros kerületeibe, így a XV. kerületbe is, ebből már gyakorlatilag nem jut semmi. Ha az önkormányzat nem támogatná a kerületi vöröskereszteseket, nem tudnák kifizetni még a szerény kis iroda villanyszámláját, csekély rezsiköltségeit sem.
Az állami támogatások drasztikus csökkentése először a hajléktalan-programjukat csorbította, habár ez egészében állami feladat, mégsem volt haszontalan az olyan önzetlen segítség, amit e téren a szervezet nyújtani tudott. A kerületi Vöröskereszt még e nehézségek ellenére is megteszi amit tud, elsősorban azzal, hogy továbbra is segíti a hajléktalanokat, elsősorban az adományokból származó ruhaneműkkel, néha élelmiszerek osztásával.
Az önkormányzati támogatáson kívül a vállalkozók és a lakosság támogatása, adakozása teremti meg annak a lehetőségét, hogy a kerületi Vöröskereszt továbbra is teljesíteni tudja vállalt humanitárius kötelezettségeit. Illusztráljuk ezt néhány számmal: Egy év alatt több mint 3200 főnek több mint hatmillió forint értékben sikerült ruhát osztani. (Készpénzt csak ritka, nagyon indokolt esetben tudnak adni, ezen időszak alatt 24 főnek 37 ezer forintot sikerült juttatni.) Krízis-helyzetben lévőknek (65 fő) 133 ezer forint értékben adtak élelmiszert. 112 ezer forint értékben használt bútort, hűtőt, mosógépet, tűzhelyet osztottak tovább.
Nagy sikere van a rendszeres kedvezményes ruhavásár-akcióiknak (ötöt szerveztek ebből egy év alatt, több mint 2000 vásárlóval – közel egymillió kétszázezer forint bevétellel, mely összeg a szociális támogatási keretüket növelte, s tette lehetővé sokak támogatását. Például hátrányos helyzetű gyermekek nyaraltatását, rendkívüli ruhasegélyeket, karácsonyi csomag-akciókat.
Évek óta (a Polgármesteri Hivatal 300 ezer forintos éves támogatásán túl) Walter János, belgiumi adományozó cipő-, és ruhaadományai jelentik a szervezet legkomolyabb támogatását. Egy év alatt több mint ezer egyéni adakozó, s néhány kerületi vállalkozó (sajnos évről-évre csökkenő számú) teremti meg azt az anyagi, tárgyi hátteret, amellyel a kerületi Vöröskereszt segíteni tud a rászorulókon.
A kerületi Vöröskereszt „Támogasd a rászorulókat” alapítványa (egymillió százezer forint alaptőkével) a kamatokból karácsonyi akciót szervezett, kisnyugdíjasokat és gyermeküket egyedül nevelőket segített. Nagy szükség lenne az alap „feltöltésére”, mert a kamatok csökkenésével egyre kevesebb jut ebből a forrásból is a segítségnyújtásra. Aki a Vöröskeresztnek ezt az alapítványát választja a jótékonykodásra (adóalapból leírhatóan), biztos lehet benne, jó helyre küldi a pénzét. (OTP XV. 11715007-20125851)
Egy év alatt a kerületi Vöröskereszt négy alkalommal szervezett véradást az Újpalotai Közösségi Házban, három alkalommal a Pólus Centerben, egyszer az Unilevernél. Összesen 681 fő adott vért. Tizenötödik alkalommal, november 27-én tartják meg idén is a Véradók Napját, ahol majd ajándékcsomagokkal köszöntik a kerület többszörös véradóit, akiknek önzetlenségét nem lehet eléggé megköszönni.
A XV. kerületi Vöröskereszt szervezetnek jelenleg 32 lakóterületi, 3 munkahelyi és 2 ifjúsági alapszervezete van, összesen 1767 taggal. Kubikné Kovács Margit az Észak-pesti Régió (IV., XIII., XIV. és XV. kerület) Vöröskereszt szervezetének vezetője és Szőgyényi Ferenc kerületi munkatárs szívesen várja az érdeklődőket, adakozókat a Deák Ferenc utca 2. szám alatti irodában, vagy kérdéseikkel a 307-7312-es telefonszámon.
A kerületi Vöröskereszt aktivistái minden páros héten kedden 7.30 – 12.00 között várják a tiszta ruhaadományokat a Zsókavár utca 42-44. szám alatt (orvosi rendelő – a baloldali lépcsőfeljárónál).
Legközelebb november 18-19-én tartják meg a népszerű, nagyszabású szociális használtruha-akciójukat, ahol igen olcsó árakon lehet hozzájutni jó minőségű (nagyrészt importból származó) ruhaneműkhöz (Újpalotai Közösségi Ház, XV., Zsókavár u. 15.).