Menu

Tizenhárom nappal később

2011.11.07.

Csend. Mécsesek világa. Nevek, nevek, nevek. Emberek nevei, akik életüket áldozták 1956-ban.
-November 4-e hajnala 55 évvel ezelőtt egy kétségbeesett szózattal kezdődött, amikor Nagy Imre az éterbe mondta, nem tudván, hogy ki hallgatja egyáltalán, hogy ma hajnalban a szovjet csapatok megtámadták Budapestet. És a szózata azzal ért véget, hogy a csapataink harcban állnak.

Ezekkel a szavakkal kezdte november 4-én László Tamás polgármester megemlékezését a Széchenyi téri 56-os Emlékoszlopnál, melyet mécsesek fénye világított be és fekete gyászszalag ölelt körbe. A polgármester néhány perces megemlékezésében felidézte azokat a történeteket, melyeket egy 1956-ban a forradalomban részt vett egyik ismerősétől kapott meg magnókazettán éppen 5 évvel ezelőtt, majd szólt arról, hogy a korábban elhangzott nevek mind-mind egy-egy egész család története. Ám az egyének tragédiája összeáll a nemzet tragédiájává.
-A vereségeink, az ebből való felállásunk újra meg újra sok mindenre megtanította a magyarságot. November 4. és az ezt követő utóvédharcok is tragikus, de egyben felemelő és erőt adó eseménysorai a magyar történelemnek- mondta a polgármester, majd emlékeztetett arra, hogy néhány perccel később sor kerül annak a pályázatnak az eredményhirdetésére, amelynek első díjas alkotása fogja díszíteni már jövőre az emlékoszlopot, és amely sokkal jobban kifejezi azt a lobogást, ami október 23-án és az azt követő napokban történt.
Az emlékezők a beszédet követően egy-egy mécsest helyeztek el az emlékoszlopnál, illetve többen az áldozatok nevének felsorolásával tették még emlékezetesebbé ezt a napot.
Néhány perccel később a Rákospalotai Magyarok Nagyasszonya Templomban egy emlékező mise hangzott fel, míg alig egy órával később a Pestújhelyi Pátria Egyesület által az Észak-Pesti Kórház kerítésénél öt évvel ezelőtt elhelyezett emléktáblánál folytatódott a megemlékezés.
A táblánál Báder György beszédében kiemelte: azokra a hősökre emlékeznek, akik életüket áldozták a magyar szabadságért.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tizenharmadik napjára pedig Dr. Lövey György, a Pátria Egyesület személyes gondolataival emlékezett vissza.
-„Szerencsétlen-e az az ország, melynek nincsenek hősei? Nem! Szerencsétlen az az ország melynek hősökre van szüksége!”
Sok szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött megemlékezni arról a napról melyben megszállták és elárulták hazánkat. Az előbbi idézet Bertold Brechttől származik. Sajnos történelmünk folyamán igen sokszor volt szükségünk hősökre. Az árulás napjáról beszélünk, pedig mindnyájan tudjuk, akkor is megszálltak volna minket, ha nincs senki, aki behívja őket. Az csak a világnak szóló ürügy volt. Amikor Dobrinyin az Szovjetunió akkori washingtoni nagykövete a szándékot bejelentette Eisenhowernek és Ő rábólintott, az USA immár sokadszor hagyta cserben hazánkat. De mindig meg lehet és meg lehetett találni az ügyeletes árulókat, gondoljunk a Himnusz ezen soraira:
„Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre
S lettél magzatod miatt,
Magzatod hamvvedre.”
A ten régies alakja a sajátnak.
De mégis beszélhetünk árulásról, mely meghatározta a következő közel 40 évünket. Az un. művelt nyugat, élén az Amerikai Egyesült Államokkal, – elárulta hazánkat. Az USA elnökén keresztül áldását adta egy kis nép eltiprásához, szabadságharcának vérbe fojtásához.
1956 november 3-án családunk esküvőre készült. Elsején és másodikán a menyasszonnyal bejártuk Budapestet. Elmentünk a menyasszonyi ruháért, mely csodálatos módon elkészült. Megpróbáltunk különböző élelmiszereket beszerezni a szerény vacsorához. Budapesten rend, nyugalom honolt. Nem volt még annyi rom, mint amennyi az orosz megszállás utáni harcokban keletkezett. A romok eltakarítását az emberek spontán megkezdték. Az arcokon látni, a beszélgetésekből érezni lehetett, hogy készülnek egy szabadabb életre, egy boldogabb jövőre. Az 56-os forradalom egységbe forrasztotta az ország népét. Az esküvő után 10 órára otthon kellett lenni a kijárási tilalom miatt. Hajnalban dübörgésre ébredtünk. A Madách utcán vonultak végig a szovjet tankok. Ez érdekes volt, mert a keletről jövő hadi nép mindig a Gergely, mai nevén Gergő utcát használta. Édesanyám átvette a hadiellátás megszervezését így nem éheztünk, édesapám, mint az 1944-45 ostromakor is járta a betegeket.
Ismét hősökre volt szüksége hazánknak.
És megszületett a csoda, felbukkantak a hősök. A pesti srácok egy hétig kitartottak a világ egyik legerősebb hadserege ellen. A forradalom által egybekovácsolódott nemzet ismét kettészakadt, mint történelmünk során oly sokszor. A művelt nyugat és az USA rádió adóikon keresztül hörgő hangon kitartásra buzdítottak, de segítséget nem adtak. Ma már világszerte dicsérik a magyarokat 1956-os tetteikért. Mindkét oldalon voltak halottak, de ne feledjétek el, más a hazáért hősi halottként meghalni és más a megszállók oldalán árulóként nyomorultul elpusztulni- mondta Lövey György, majd a PePE koszorúját Sumics János és dr. Jordán Éva helyezte el a táblánál, melynek környékét számos mécses világította be.

Kapcsolódó hanganyagok:

Kapcsolódó cikkek: