Tíz nap- kulturális programok minden mennyiségben

Bár a fesztivál hivatalos megnyitója szombaton este volt, ám már előző napon is részt vehettek az érdeklődők egy érdekes programon..
Ezen a napon volt a Múzeumi Esték rendezvénye a Rákospalotai Múzeumban tartották, melyen Kukely Júlia opera¬énekes és Nagy Előd festőmű¬vész volt a vendég. Mindkettőjüket nagyon jól ismerjük, hiszen amellett, hogy a művészeti területeken jeleskednek, igazi pestújhelyi lokálpatrióták.
Pestújhelyen „A Pestújhely a Prizmások Szemével” című kiállítást rendezték meg a Pestújhelyi Közösségi Házban. A Prizma Fotóművészeti Alkotó-csoport művészei állandó ven¬dégei a Folyosó Galériának. A fotósok nem pestújhelyiek, de most megmutatták a fotóikon keresztül, hogy ők hogyan látják a települést.
Az ANNO2009 hivatalosan pedig november 21-én vette kezdetét, amikor is a Csokonai Művelődési Házban dr. Pálinszki Antal alpolgármester és Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója köszöntött mindenkit, és idén is felkötötték a szalagot a ház 1912-ben tartott avatásakor használt zászlórúdra. Ezzel kezdetét vette az őszi művészeti fesztivál. A nyitókoncerten Horgas Eszter fuvolaművész muzsikált a zsúfolásig megtelt színházteremben. A „Kamarazenék fuvolával” című koncerten közreműködött Meskó Ilona (zongora), Kurucz Krisztián (gordonka), Tabányi Antal (hegedű).
A „Tűz, te gyönyörű” és a „Pestújhelyi iparosok” kiállítást a Pestújhelyi Közösségi Házban tartották. A tűzzománc művész Szendrei Judit első kiállítását éppen 10 évvel ezelőtt nyitották meg a Külvárosi Szalonban. Az ANNO keretében tartott jubileumi kiállításon az elmúlt tíz évben készült alkotá¬sainak legjavát nézhette meg a közönség.
Pestújhely önállóvá válásának 100. esztendejében kiállítás megnyitójára várták az érdeklődőket a Külvárosi Szalonba. A kiállítással – a vendéglősök és kereskedők után – az egykori mestereknek, a helyi ipar¬nak állítottak emléket. A kiállítást, amely 2010. január 22-éig, a közösségi ház nyitva tartásának idejében tekinthető meg, Nagy Edit a PeKH munkatársa rendezte.
A megnyitón Végh Károly, a Petőfi Irodalmi Múzeum menedzser igazgatója mondott köszöntőt.
2009 különös esztendő Pestújhely életében. Száz éve annak, hogy a település megteremtette önállóságát egészen addig, míg Nagy-Budapest létre nem jött.
Száz esztendő történelmi léptékben nem nagy idő, de arra elegendő, hogy generációk nőjenek fel, az itt élők létrehozzák lakóhelyük sajátos arculatát, hogy közösségek alakuljanak ki, hogy megteremtsék saját identitásukat. Hisz ez az a hely, ahol otthon lehetünk a világban.
Az otthonteremtés érzése, a valahová tartozás érzése biztonságot, erőt ad. Ezt ismerte fel a Pestújhelyi Közösségi Ház, benne Nagy Edit, aki immár harmadik éve, egy tudatosan felépített koncepcióval, kiállítások sorozatával igyekszik ezt az érzést erősíteni. 2007-ben „Vidám hely ez a Pestújhely” címmel a közélet és a társasági élet színtereit mutatta be az 1900-as évekből,
2008-ban a „Bolt hátán bolt volt” című kiállításban az itt élt kereskedők életét, 2009-ben, ezen a kiállításon pedig a pestújhelyi iparosok életét mutatja be.
A kiállítások mintha önálló életet élnének. Beszélni kezdtek róla az emberek, emlékezni, és tudatosan törekedni arra, hogy a megszerzett, sokszor megszenvedett értékeiket ne hagyják veszendőbe menni. Rá kellet mindannyiunknak jönni arra, hogy csak a múlt értékeire lehet jövőt építeni. A pestújhelyi iparosok sorstörténete egy kicsit a magyar sorstörténet is. Nem volt könnyű ez a száz év. Világháborúk szabdalták, politikai rendszerek változtak, mikor már-már úgy tűnt, hogy a biztos iparos egzisztencia megteremtődött, kényszerű államosítás jött. Nyitrai Imre üveges mestert, aki először még a hátán vitte a krasnyát, majd az üvegtáblákat Csepel motorkerékpáron, nem államosították ugyan, csak üveget nem kapott, végül átképezték köszörűssé. Róla mesélik, hogy 1945-ben a kórház beüvegezéséért, egy heti munkáért egy tyúkot kapott.
Honnan jöttek ezek az emberek, és telepedtek itt le? Milyen megbecsülésnek örvendtek? Milyen hírnevet szereztek településüknek? Az ország minden pontjáról. Toporasevits Uros épület- és díszmű-üvegező például a Vajdaságból. Ő a híres Róth Miksa műhelyében volt munkavezető, munkái a párizsi, torinói világkiállításon nyertek aranyérmet. Itt berendezett műhelyéből az ország számos középületét, templomát díszítette fel. Többször volt tagja a képviselők testületének, vezetőségi tagja és pénztárosa az ipartestületnek. A munka becsülete, a megbízhatóság, a szépen és jól elvégzett feladat az egyik legfőbb értékmérő volt számukra. Büszkék voltak a kezük alól kikerült szép munkára.
Sümegi (Stern) Gusztáv bádogos és vízvezeték szerelő megtette, hogy a segédei által napközben végzett munkát este lebontotta, mert annak minőségével nem értett egyet, és ő maga végezte el. Wiest Antal borbély és fodrászmesterről feljegyezték, hogy az első világháborúból 75%-os rokkantsággal hazatérve 1921-ben nyitott üzletében Pestújhelyen a „legmodernebb berendezésekkel a fővárosi nívót képviselte.” Generációknak adták át a tudásukat, a munkához való hozzáállásukat, a közösséghez való tartozásuk érzését. Iparos dinasztiák jöttek létre. Lakits Nándorról halálakor a Pestújhelyi Újság megírta, hogy tisztességes kőműves mester volt, fiát is erre az iparra tanította. De róla írták ekkor azt is, hogy „Községünk ifjúságának több mint két évtizeden át lelkes vezére, irányítója volt. A régi világban, a pestújhelyi társadalmi életben ő volt a kultúra egyik lelkes fáklyavivője, az ifjúsági műkedvelő gárda lelkes szervezője, istápolója.”
Önzetlenül segítették például az Ipartestület munkáját, működését, mint például Morvai Gyula pala- és cserépfedő mester. Ő volt az, aki a társas élet föllendítése céljából saját költségén épített egy tekepályát az Ipartestületnek. Kovács László kovácsmester is fiaival dolgozott, idős korában már a kiskalapáccsal csak a ritmust adta meg az üllőn. Amikor már fájintos szivaráról is lemondott és meghalt, a rákospalotai temetőben temették el, mivel a pestújhelyi temetőt már bezárták…
Gruber János cipész is több generációt indított útjára. Négy gyermeket nevelt, kőműves, varrónő, hangszerkészítő és kesztyűkészítő mesterségre. Fia, unokája, dédunokája is a tisztességesen végzett munka értékét, becsületét örökölték tőle. Az ő találmánya volt a „lélegző cipő”. Brenner József órásmestert is az aranykezű emberként ismerték. Mikor már kevés volt a javítani való toronyóra, akkor már ő volt az aranykezű szerszámkészítő. Mennyi ízes, szomorú-vidám, szép történetet lehetne még összegyűjteni az utódoktól, a rájuk még emlékezőktől. Mennyi mindent lehetne még tanulni tőlük!
Gruber János hangszerkészítő mester, aki a híres Mogyorósi hangszerkészítőnél dolgozott, majd a Steinberg céghez került, mikor a német megrendelő külföldre hívta dolgozni, mert annyira elégedett volt a munkájával, nem ment, mert ahogy ő mondta: „Nem tudtam volna elhagyni Magyarországot, főleg Pestújhelyet. Én itt születtem.”
Lehetetlen volna most egy rövid kiállítás-megnyitóban valamennyi mester érdemes életét, munkásságát felidézni. Bizonyára olyanok is vannak, akik ezekre a falakra sem kerülhettek fel. Mégis úgy érzem, hogy a Nagy Edit által megálmodott és megvalósított kiállítás elérte a célját. Segít megőrizni a megtartó múltat, a megtartó közösséget. Az emlékek, az újra és újra elkezdett beszélgetések segíthetik ennek a továbbéltetését. Edit megkért, hogy néhány önzetlen segítőjének a nevét említsem meg. Örömmel teszem: Lévay Teréz, Szlatényi Mária, Szabóné Molnár Ida, Angyal László. Bízom abban, hogy ez a kiállítás-sorozat tovább folytatódik. Én biztos vagyok abban, hogy – ahogy mondanivalómat is kezdtem – csak a múlt megtartó értékeire lehet jövőt építeni.
Vizi Julianna kiállításának megnyitóját a Kozák téri Közösségi Házban tartották a művészeti hét keretében. A textiltervező, festőművész alkotásaiból válogatott kiállítás megnyitóján a Hubay Zeneiskola növendékei is részt vettek.
Idén is mozizhattak az ANNO látogatói. A Csokonai Művelődési Központban Gyulai Líviusz moziját tekinthették meg az érdeklődők. Kerületünkben élő Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas, a Magyar Mozgókép Mestere díjas grafikus¬művész, Gyulai Líviusz animációs filmjeiből egész estés filmbemu¬tatót tartottak. Többek között a nézők láthatták a Jónás (1996), Az én kis városom (2001), Bon voyage (2001) filmeket.
November 27-én rendezte meg a 116 éve alapított Rákospalotai Ipartestület az „Édes hazánk, rólad zeng dalunk” címmel hagyományteremtő szavalóversenyét a Csokonai Művelődési Központban. Nevezni XIX-XX. századi magyar költő olyan versével lehetett, amely igazodik a versenykiírás címéhez. A felhívásra több mint 30 fiatal jelentkezett. A versenyzők három korosztályi kategóriában indulhattak és jutalomként az I. helyezett 30 ezer forintot, a II. helyezett 20 ezer forintot, a III. helyezett 10 ezer forintot kapott. A zsűri elnöki posztját Bezerédi Zoltán Jászai Mari-díjas színművész látta el.
Szintén a Csokonai adott otthont Bálint András Radnóti-estjének. Az esttel a tragikus sorsú költő, Radnóti Miklós születésé¬nek 100. évfordulójára emlékezett a hallgatóság és a művész.
„Valahányszor költői estet készí¬tettem, mindig kicsit magam¬ról is beszéltem. Most Radnóti költészetében azt keresem, ami az ő magyarságtudatáról, zsidó¬ságáról és katolicizmusáról szól, és szeretnék beszélni a saját családomról, a gyökereimről. Az est folyamán Radnóti versek, naplórészletek, levelek, korabeli újságcikkek, törvények szöve¬gei hangzanak el, de elmondok néhány saját történetet is.” – vallott az estéről az előadóművész. S bár ez a program volt az ANNO2009 záró rendezvénye, érdemes még számos olyan programról is beszámolni, amely a gyerekeknek szólt. A Csokonai Művelődési Központban a Bóbita Bábszínház, míg Újpalotán a Kabóca Bábszínház és az Aranyszamár Színház társulata lépett fel. Emellett a kerület minden művelődési intézményében már az advent jegyében voltak kézműves foglalkozások.