Menu

Tisztaság, közösség, átláthatóság

2019.11.13.

Amióta az eszét tudja, a kerületben él, a kerületért dolgozik, politikusként azonban először van erre lehetősége.  A Mindenki a Tizenötödikért frakció tagja, Farkas Edit az 5-ös számú egyéni választókerületből került be a képviselő-testületbe. Bemutatkozó interjú.

Farkas Edit

Szoros versenyben – hatvan szavazattal – győzte le az október 13-i választásokon Farkas Edit az 5-ös választókerület addigi képviselőjét. A Cserdiné Németh Angéla csapatában indult jelölt régóta figyelte a politikát – most eljött számára is a cselekvés ideje.

Ön új tagja a XV. kerület képviselő-testületének. Hogyan mutatná be magát azoknak, akik még nem ismerik? 

Születésem óta a kerületben lakom, itt jártam iskolába, és itt élek azóta is, a választókörzetemben. 28 éve a bankszférában dolgozom, két kiskorú gyermekemet egyedül nevelem. Mindig is fontos volt számomra az emberekért való tenni akarás. Sokáig csendben, a háttérből segítettem, a politikát csak érdeklődve figyeltem, az utóbbi években azonban – ahogyan ezt a választókerületemben élők is tapasztalták – ezen a területen is aktívvá váltam.

Hogyan értékeli az október 13-i választás eredményét?

A választási siker meglepett, és új erőt adott terveim megvalósításához. Az országos szinten is kiemelkedő kerületi összefogás hasznos volt, a Mindenki a Tizenötödikért csapata remekül dolgozott együtt, egymásért, a választók pedig megértették ennek jelentőségét, és igazolták ezt a szavazataikkal is.

Melyek a legsürgetőbb teendők választókerületében?

Nagyon gyorsan meg kell építsük a Rákos úti SZTK előtt a külső, fedett betegvárót. Eközben azért is mindent meg kell tegyünk, hogy a betegeknek kevesebbet vagy egyáltalán ne kelljen sorban állniuk a rendelőnél, de még a rendelőben sem. A vasút mentén zajvédőfalra lenne szükség, Istvántelek megállónál pedig egy kulturált P+R parkolóra, egy kamerákkal megfigyelt biciklitárolóval. Új kutyafuttatók, kutyapiszok- és szemétgyűjtők is kellenek, és térfigyelő kamerák, amelyek folyamatosan vigyázzák a körzet rendjét. Emellett persze nekünk is dolgoznunk kell lakóhelyünk rendbetételén, mégpedig egy olyan, folyamatosan épülő, egymást támogató közösséggel, amely szívvel-lélekkel segít, mert magának érzi lakókörnyezetét.

Mit tart a legfontosabb feladatnak a XV. kerületben? 

Nincs fontossági sorrend, mert minden, a programunkban szereplő feladat egyformán sürgős, és azokat folyamatosan, a kerület lehetőségeihez alkalmazkodva kell megvalósítani. Modernizálni kell a kerület egészségügyi hálózatát, megújítani az eszközparkot, rövidíteni a várólistát, a várakozási időt, a szakembergárdát pedig meg kell tartani. Tovább kell javítani a közbiztonságot, és ahogyan választókörzetemben, úgy az egész kerületben többet kell magunkra vállalni köztisztaságunk megőrzéséért, zöldfelületeink és közterületeink fejlesztéséért, az élhetőbb lakókörnyezetért. De ne csak az utcáink, tereink legyenek tiszták, hanem a kerület gazdálkodása is, hiszen ahol közpénzről van szó, ott az átláthatóság is alapvető elvárás.

A Mindenki a Tizenötödikért néven induló kerületi ellenzéki összefogás jelöltje, Farkas Edit az október 13-i önkormányzati választáson 48,72 százalékos részvétel mellett a voksok 46,06 százalékával szerezte meg a képviselői mandátumot az 5-ös számú választókerületben. Ellenfele volt a körzet eddigi képviselője, a FIDESZ-KDNP színeiben induló Csonka László (42,88 százalék), valamint az MKKP-s Budai Sándor Viktor (5,02 százalék), a független Weisz Benjámin János (3,48 százalék) és a Mi Hazánk jelöltje, Raidl-Szőke Szilvia (2,56 százalék).

Borítókép: Nagy Botond/XV Média