Menu

Testületi ülés után III.(a választásokról)

2006.02.27.

A február 23-i sajtótájékoztatón dr. Nagy Antal jegyző a választásokkal kapcsolatos fontosabb döntésekről számolt be a sajtó képviselőinek.

A jegyző elmondta, hogy a képviselő-testület a törvényi előírásoknak megfelelően zárt ülésen megválasztotta a szavazatszámláló bizottság (SZSZB) tagjait és póttagjait, valamint kijelölte a 75 szavazókört. A szavazókörök mind közintézmények, kivéve a Szilas-parkban, ahol egy magántulajdonban kell kialakítani a szavazókört. A korábbiakhoz képest 5 szavazókörnél van változás: a 14., a 19. és a 20. szavazókör a Bocskai utcai iskolából a Bocskai utcai óvodába költözik, míg a 23-24-es szavazókör a Kozák téri Közösségi Házban (Gábor Áron utca 58/c.) lesz kialakítva. Az SZSZB választott tagjainak eskütételére 2006. március 20-22-ig kerül majd sor, míg a pártok által delegáltak április 3-4-én tehetnek majd esküt. A jelöltek bejelentésének határideje március 17. 16 óra.
A jegyző elmondta, hogy a választási bizottság 2006. február 20-án Hajdu László MSZP jelöltet mint egyéni képviselő jelöltet nyilvántartásba vette. Emellett felhívta a figyelmet a jegyző arra, hogy a választási tudnivalókról folyamatosan tájékoztatják a lakosságot a Városházi Naplóban, a kábeltelevízióban, a kerület honlapján valamint a hirdetőtáblákon keresztül.
Dr. Nagy Antal elmondta, hogy az Állami Számvevőszék nemrégiben átfogó vizsgálatot végzett a kerület működésével kapcsolatban, amely megállapította, hogy 2001/2002 óta jelentős javulás tapasztalható a kerület gazdálkodásában. Az adminisztrációs hiányosságok megszűntetése érdekében pedig már intézkedési terv készült. Szót ejtett a jegyző arról is, hogy a kerületi média bővítése és a közérdekű tájékoztatás szélesítése érdekében az Egyesült Magyar Kábeltelevíziótól térítésmentesen egy csatornát kapott az önkormányzat, melyet a kerületi televízió csatornájával összekötve a különböző információk még több kerületi háztartásában nézhetőek lesznek.
A sajtótájékoztató végén Hajdu László polgármester még két témáról beszélt. Így elmondta, hogy nagyon jelentős döntés volt a testülettől a drogstratégia elfogadása, amely hosszú távon fontos cselekvési terveket tartalmaz a kábítószer-ellenes harcban. A másik fontos s kiemelendő téma: a kerület készül az 1956-os forradalom 50. évfordulójának méltó megünneplésére, s ennek érdekében egy szervező bizottságot hoznak majd létre. Ez a bizottság nemcsak a hagyományos koszorúzási ünnepségeket koordinálja, hanem az egész éven át vonuló egyéb programokat (vetélkedők, kiállítások, élménybeszámolók, filmvetítések, konferencia) is szervez, lebonyolít.