Menu

Testületi ülés után III.

2008.09.16.

A sajtótájékoztató utolsó harmadában Hajdu László polgármester néhány dolgot emelt csupán ki az előző napon történtekről, illetve az elmúlt időszak eseményeiről.

Mindet mondta, az oktatási év elindítása határozta meg az önkormányzat legfőbb feladatát. Hiszen a tanév megkezdésére az oktatási intézményekben végzendő munkálatokat be kellett fejezni, illetve a nyári hónapokban a diákok üdültetéséről, táboroztatásáról is gondoskodni kellett.
– Örömmel jelenthetem be, hogy nálunk a kerületben nem volt pedagóguselbocsájtás, sőt idén 1489 közalkalmazott látja el a gyerekeket, ami két fővel több, mint tavaly. Emellett a tavaly, illetve évek óta megszokott kedvezményeket is tudjuk biztosítani.
A polgármester szólt arról, hogy az elmúlt időszakban a szökőkút elkészült a Fő téren és átadásra került épp úgy, mint a FSZEK új újpalotai könyvtára. A BKV Paraméterkönyve életbe lépett, s a kezdeti tapasztalatokat követően a BKV vezetők asztalára szeretnének letenni egy javaslatot a további teendőkről, hiszen számos intézkedés hátrányosan érintette a kerület lakosságát. Szó esett arról, hogy hamarosan új helyre költözik a Nevelési Tanácsadó, a Micimackó óvoda bővült, a Szent Koronai óvoda- valamint a Budai II László Stadion pályavilágítása elkészült.