Menu

Testületi ülés után II.(szociális témák és fejlesztések)

2006.02.27.

A testületi ülés utáni sajtótájékoztatón Király Csaba alpolgármester a szociális ügyeket érintő döntésekről, míg Gyurcsánszky János alpolgármester a kerületi fejlesztésekről beszélt a sajtó képviselőinek.

Király Csaba elmondta, hogy az állam által januártól bevezetett bébikötvényhez alanyi jogon a kerület minden újszülöttnek plusz 20.000.-os támogatást megszavazott. Korábban a főváros főpolgármestere, Demszky Gábor főpolgármester javasolta, hogy lehetőség van arra, hogy mind a főváros, mind pedig a kerületek kiegészíthetik az állam által nyújtott támogatást. A főváros várhatóan szintén 20.000 Ft-tal emelné a kötvény összegét.
– A képviselő-testület módosította három helyi rendeletét – a lakosság lakásfenntartásáról, a szociális pénzbeni támogatásokról és az adósságkezelésről szólót. Minderre a minimálbér változása miatt volt szükség- mondta az alpolgármester. Ezzel egy időben egy kiegészítést is tettünk: így mostantól a támogatandók körébe került a fogpótlások támogatása, valamint az, hogy az eddigi 4×10.000 Ft-os tüzelőanyag-támogatást 5×10.000 Ft-ra emeltük.
A rendeletmódosítások mellett még két fontos döntésről számolt be Király Csaba: az önkormányzat a M 0 nyomvonalába eső forgalomképtelen területeket a forgalomképesek közé sorolta, melyet aztán a Magyar Állam megvásárol a kerülettől illetve az Őrjárat utcai ingatlan tulajdonba vételével együtt az önkormányzat birtokába került három kerületi egészségügyi intézmény – a Hubay Jenő téri, valamint a Rákos úti és a Szentmihályi úti gondozók -, így ezeket a vagyonkataszterben is jelölni kellett.

Gyurcsánszky János alpolgármester tájékoztatójában kiemelte, hogy a XV. kerület a fővárosi és a XIV. kerület önkormányzattal együtt fog társulni annak érdekében, hogy az M3-as autópálya kivezető szakaszának zajvédelme mielőbb rendeződhessen. Az EU-s és norvég forrásokra támaszkodó projekt keretében aktív (zajvédő fal kiépítés) és passzív (nyílászárók cseréje) megoldások megvalósítására is sok kerül.
-Az idei évben fővárosi és állami beruházásból kb. 100.000 négyzetméter út lesz felújítására kerülhet sor a kerületben. Ezen belül az M3 bevezető szakasza kétrétegű szőnyegezését kap, mely reményeink szerint a zajártalmakat is csillapítani fogja. Ugyancsak ilyen felújítás várható idén még a Régi Fóti úton (Szentmihályi út – Felsőkert út), az Eötvös utcában (Hubay tér-Arany János utca), az Arany János utcában ( Bercsényi utca-Bánkút utca, valamint Eötvös utca-Klapka György utca), az Epres soron (Széchenyi tér- Régi Fóti út), a Rákospalotai körvasútsoron (Kolozsvár utca- Árvavár utca), a Harsányi Kálmán utcában és a Székely Elek utcában. A Közgyűlés már jóváhagyta a 2007-es évi útfelújítási programot, melynek közbeszerzésére még ebben az évben sor kerül. Így jövőre várhatóan újabb 70.000 négyzetméter főút kap majd jó minőségű burkolatot a kerületben (Páskomliget utca, Apolló utca, Sződliget utca, Bezsilla Nándor utca, Drégelyvár utca, Szerencs utca, Szentmihályi út, Dembinszky utca). Idén folytatódik a közcsatornák építése is és várhatóan elkészül az Északi Főgyűjtő is, valamint folytatódik a zöld területek fejlesztése: így megkezdődik a Platán utcai fasor kétéves rekonstrukciója. A Neptun utca mellett az Őrjárat utcában is új, modern játszótér épül, mellyel már 14-re emelkedik az EU-komfort játszóterek száma a kerületben- mondta Gyurcsánszky János illetve megemlítette még, hogy a panelprogram keretében a két nyertes pályázat közel százmillió forintos támogatást tesz ki. Szó esett arról is, hogy folytatódik az akadálymentesítés, a jelenleg negyven helyen található szelektív hulladékgyűjtő szigeten száma is növekedni fog illetve április-májusban a korábbi hagyományoknak megfelelően ismét útjára indul a „Virágos kerületért” program, míg az októberi hónap újból a tisztasági hónapja lesz