Menu

Testületi ülés után II.

2008.11.07.

A testületi ülés utáni sajtótájékoztató keretében dr. Pálinszki Antal szavait követően Király Csaba alpolgármester a Szociális Foglalkoztató új telephelyre való költöztetésével kapcsolatos előterjesztésről-, majd az Őrjárat utcai ingatlannal kapcsolatos pályázat eredménytelenségéről, ennek következményeiről beszélt.

– Az idei év elején döntött a testület arról, hogy elfogadja a Kulturális Minisztérium ajánlatát, és visszaadja a Szociális Foglalkoztató által használt Kossuth utcai telephelyet korábbi tulajdonosának, a református egyháznak. Az ingatlant 2009. június 30-ig kell visszaadni az egyháznak. Az önkormányzat ezért két lépcsőben 108 millió Ft-ot kap a minisztériumtól. A testület tehát három dologról döntött: egyrészt, hogy a Szociális Foglalkoztatót a határidőig új telephelyre költözteti. Erre egy Bogáncs utcai önkormányzati ingatlant jelölt meg a testület. Másrészt, hogy a Szociális Foglalkoztatót költségvetési intézetből közhasznú társasággá alakítsa át az önkormányzat, harmadrészt pedig a minisztériumtól kapott 108 millió Ft-ot céltartalékként a költözéssel járó kiadásokra fordítsa.
Az alpolgármester szólt arról is, hogy a testület tárgyalta az Őrjárat utcai ingatlan hasznosításának eredménytelenségéről is. Miután a másodszor kiírt pályázat is eredménytelen lett, így az önkormányzat felbontotta a szerződését a pályáztatást lebonyolító céggel. Az alpolgármester beszámolt arról, hogy több érdeklődő volt, egyikük még levelet is írt a pályázat kiírójának, melyben kifejtette, hogy az a hasznosítási konstrukció, amit az önkormányzat eltervezett üzleti szempontból nem, vagy csak túlságosan hosszú távon megtérülendő beruházás. Épp ezért a testület arról döntött, hogy felveszik a kapcsolatot az ingatlan társtulajdonosával, a Fővárosi Önkormányzattal, akikkel az állagmegóvás és a fenntartás költségeivel kapcsolatosan elszámolnak, illetve a további lépésekről egyeztetnek.
-A képviselők a tárgyalások lebonyolítására teljes hatáskörrel a polgármestert bízták meg. Nem titkolom el, az önkormányzat már számolt azzal, hogy az ingatlan hasznosítása jóvoltából 2009-ben plusz bevételekhez jut, amit, mondjuk, a Rákos úti rendelő felújítására fordíthattunk volna.