Menu

Testületi ülés után I.

2009.05.05.

Legutóbb április 29-én tartotta ülését a kerület képviselő-testülete- Másnap a legfontosabb döntésekről a kerület vezetése adott tájékoztatót a sajtó képviselőinek.

Először Király Csaba alpolgármester szólt az ő területét érintő döntésekről.
-A képviselő-testület két önkormányzati rendeletet módosított legutóbbi ülésén:
változott a szociális szolgáltatásokról szóló 2005-ben született önkormányzati rendelet melléklete, mely meghatározza a szociális ellátó rendszerben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítési díjakat, így a szociális étkeztetés, házi szociális gondozás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek klubjai, idősek gondozóháza, Fejlesztő Gondozó Központ, Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona, a szociális konyha és nappali melegedő vonatkozásában.
A képviselő-testület a személyi térítési díjakat minden szolgáltatásnál úgy állapította meg, hogy figyelembe vette a családok teherviselését és a tényleges bekerülési költségeknél /intézményi térítési díj/ alacsonyabb összegben állapította meg a lakosság által fizetendő díjakat.
Szintén ezen az ülésen a szociális és gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátásokról szóló 2004-ben született önkormányzati rendelet módosításában is változásokra került sor. A képviselő-testület szigorította az átmeneti segélyezést, mely szerint egy családon belül csak egy személy részére biztosít a jövőben segélyezési lehetőséget úgy, hogy a család 1 főre eső jövedelmét veszi alapul. Bevezetett néhány szigorítást a vagyonvizsgálatok vonatkozásában. Szabályozta a családban élő, nagykorú, de egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató gyermekek segélyezésének lehetőségét. Méltányossági jogkört biztosított a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság részére a köztemetések költségeinek megtérítésével kapcsolatban. Kiterjesztette a közgyógyellátási igazolványok biztosítását a 85 év feletti lakosok részére úgy, hogy magasabb egy főre eső jövedelemnél is megállapítható részükre a jogosultság.