Menu

Terepjárót kapott a közös Mezei Őrszolgálat

2005.06.06.

Június 3-án Hajdu László, polgármester a XV. kerületi Önkormányzat nevében egy jó állapotú, használt terepjárót adott át a Csömör Nagyközség Önkormányzatával közösen működtető Mezei Őrszolgálat részére.

A mezőőrök immáron ötödik éve végzik közösen a munkájukat saját gépkocsival, kerékpárral, motorral. Ám a legutóbbi – 2004. decemberi – közös testületi ülésen olyan határozatot hozott a két önkormányzat, hogy az idei évben a szükséges technikai eszközök beszerzésére, valamint a gépjármű pótlására, s ennek anyagi fedezetére tárgyalásokat fognak folytatni.

Ennek eredményeként könyvelhető el a közel másfél millió forint értékű Suzuki terepjáró beszerzése, amelyet a tegnapi napon műszakilag és esztétikailag kifogástalan állapotban vehettek át a mezőőrök. A közös mezőőri szolgálat működtetéséhez a XV. kerületi Önkormányzat több mint négymillió forinttal járul hozzá az idei évben.

A rövid ünnepségen Bátovszky György, Csömör Nagyközség polgármestere elmondta, hogy az elmúlt évek alatt a közös együttműködés révén nagyon sok problémát meg tudtak oldani, s így például a 12 napig tartó határtakarítás folyamán is jó munkát végeztek a Mezei Őrszolgálat munkatársai.

– S eljött végre az a nap, hogy átvehetünk egy terepjárót, amely különösen az őszi, téli időszakban fogja segíteni a mezőőrök munkáját – mondta Bátovszky György.

Az eseményen ezt követően dr. Nagy Antal, jegyző a Csömör Nagyközséggel kötött együttműködés alapján, a közterület-felügyelet által használt terepjáró hatósági papírjait adta át, majd a két polgármester kipróbálta a szép kék autót.

Kapcsolódó cikk: