Télűző, tavaszváró kiállítás

Már a megnyitó sem mondható hagyományosnak, hiszen a szél zúgását, a vihart fémlappal helyettesítve szólalt meg a szaxofon, majd a megnyitó szavak következtek:
-A múlt év őszén kezdtük szervezni ezt a kiállítást; akkor még úgy gondolta Tamás: mivel február elejéig tart a tárlat, így a megnyitó zenei hangzásvilága is tükrözze a tavaszváró, télbúcsúztató farsangi hangulatot – kezdte a kiállításmegnyitót Hajnal László. Közben úgy alakult a világ szűkebb, később tágabb környezetünkben, hogy a lélekharang, hangját is meg kell hallanunk, – mondta aztán később december közepén Tamás, s hozzátette, hogy azért a boldog tavaszvárás hangulatáról se mondjunk le, és most zeneileg erről próbálunk gondoskodni, a – kimaradt tél helyetti – tavaszvárás hangulatában, a megnyitó végén majd jól ráijesztünk a télre, amikor is megzörgetjük a „vasorrú seprűjét”.
Konkrétan az alkotásokra térve, Tamás így vélekedik a képeiről: a lélekharangtól a farsangi jókedv felé törekvés attitűdjéből adódik, hogy az itt kiállított képek sorát végül a tavaszra utaló „Olvadás” (eredetileg a „Föld szaga”), című képe zárja. A tematikának megfelelően a vidám, oldottabb hangulat felé való haladás szellemében épült tehát ez a kiállítás, kivéve néhány nagyobb méretű képet, melyek nagyobb érzékelési teret igényelnek, így némi formabontást jelentenek a vázolt koncepcióban.
Solymos Tamás Géza alkotásaiban, a felelősségteljes, olykor filozófiai mélységeket érintő hang és a felszín alatt közvetlenül húzódó iróniával vegyes humor egyaránt megtalálható: gondoljunk csak például a „Hintalovas Nagyvázsony felé” című képeire, vagy éppen a „Röntgenasszisztens álmára”. A vidámság a farsangidéző hangulatában ne feledkezzünk meg az előbb említett „vasorrú (elveszett) söprűjéről” –Tamás farsangi mottója szerint: „A vasorrú bába is talál százas szöget”, mint láthatjuk. Alkotásaiból nyilvánvalóvá válik, hogy nem ragaszkodik merev kategóriákhoz; azok nélkül szeretné közel hozni mindazt, ami véleménye szerint eredendően amúgy is közös, embertől embernek való, a miénk. Minden ami az alkotás fogalmából a „művészet” égisze alatt létrejöhet. Jóllehet az utóbbi időben kifejezetten a filozófikus közlési szándék igényével közelít a non-figuratív festészet kínálta lehetőségekhez, azért soha nem szeretné vak bizonytalanságban hagyni képei szemlélőit, akik ugyanúgy részesülnek a képi élményekből, mint az alkotó, amikor szembesül műveivel. És tegyük hozzá, szemlélői ugyanúgy áldozatai is- ahogy Tamás mondaná. A képi üzenet eredetére utaló jelek szinte minden képén fellelhetők, szem előtt tartva azt a tényt, hogy a művészet alapvetően az embertől, az embernek szól, bárhogy is szeretnénk magunktól olykor-olykor elidegeníteni. Az adott lehetőségek figyelembevételével az itt látható kiállított anyag részleteiben, a hely – Solymos Tamás Géza szavaival: műhely a galériában, vagy fordítva galéria a műhelyben – kínálta lehetőségek szerény, de annál barátságosabb keretei között jelzésértékűen utal egy-egy alkotói korszakára.
Számos korábbi művét vissza – paradox módon -, kölcsön kapta erre a kiállítására, amiből következik, hogy azok kereteit eredetileg kevés kivételtől eltekintve nem ő választotta. Így néhány képe atmoszférája emelkedettebbé, de legalább is dekoratívabbá vált, mint amilyennek festésekor szánta. Mindenesetre a szóban forgó képfoglalatok egyik-másik esetben kifejezetten hangsúlyossá teszik a képi élményt, hol használva, hol kissé ellentmondva az eredeti festői elképzelésnek. A képek eredeti helye is egy nyilvánosságot jelent és az itteni is egy másikat. Így azoknak mindenhol azonos a létjogosultságuk és minden más a szuverenitás közegébe tartozik. Mindazonáltal örömmel tölti el, hogy becsben tartják képeit, amit elismerésként nyugtáz, és ezúton is köszöni azoknak, akik erre a kiállításra rendelkezésre bocsátották képeit.
Az itt olvasható írások egy része a kiállított képekhez kiegészítésként készült, más részük készülő verseskötetének anyagához tartozik.
Solymos Tamás Gézát régóta ismerem csöndességéről, csöndes elmélyült munkájáról, mély igazságszeretetéről. Nyitott szívvel fogadják be a képei üzenetét. Tamás képei előtt egy újabb Titkot fedezhetünk fel a világunkból, ebből a mindannyiunk számára másként megismert nagyon gazdag világból.
Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Hajnal László a kiállítást, majd befejezésül ismét a zenéé és a közönségé lett a főszerep, mikor sok-sok alkalmi hangszert a kézbe véve „elűzte” közösen a telet.
Solymos Tamás Géza kiállítása február 5-ig látogatható az Újpalotai Közösségi Házban hétfőn,szerdán és pénteken 10-15 óra között, ketten és csütörtökön 10-20 óra között.