Menu

Tavaszi Pedagógiai Szakmai Napok

2004.05.02.

Bár a Tavaszi Pedagógiai Szakmai Napok április 16-május 5. között vannak, a hivatalos megnyitóra április 21-én került sor a Kossuth Nevelési-Oktatási Központban, melyen részt vett többek között Dr. Pálinszki Antal, alpolgármester és Lindner Gusztáv, az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály vezetője. A programsorozatot Hajdu László, polgármester nyitotta meg:

– Szakmai hagyománya van annak, hogy minden tavasszal szakmai napokon mutatkoznak be az iskolák – tanításokkal, programokkal. A pedagógusok sokat tesznek azért, hogy a saját önképzésük érdekében is az egy-egy tanítási órán összegyűlt tapasztalatokat ezen a programsorozaton kicserélik egymással illetve ezáltal nyilvánosan is bemutatkoznak egymásnak. Ebből is kiderülhet, hogy hogyan végzi egy-egy intézmény a szakmai munkát. A megnyitóra a Károly Róbert iskolából érkeztem, ahol jelenlegi a bécsi testvérkerület gyerekei közül tízen tartózkodnak három pedagógussal. Az osztrák és a magyar gyerekek közös tanításon vesznek részt, mely német nyelven folyik. Érdekes volt hallani amint az osztrák pedagóguskollegák elmondták, hogy szinte ugyanaz a tanrend Bécsben, mint nálunk. A mostani vegyes tanítás során az osztrák gyerekek a magyar feladatokat készítik el német nyelven és fordítva. Ebből is látható, hogy ők sincsenek előrébb és mi sem maradtunk le, tehát nem kell szégyenkeznünk. Kívánom, hogy ez a tavaszi szakmai programsorozat váljon a szakma javára.