Menu

Támogatásra pályázhatnak az induló kerületi vendéglátóhelyek

2018.11.29.

Kétmillió forintos támogatást nyújt a kerületi önkormányzat az újonnan induló vagy új szolgáltatást bevezető kerületi vendéglátóhelyeknek.

„Újonnan alakuló kerületi vendéglátó és szolgáltató egységek indulást segítésének pályázati kerete” – ezen a dallamos néven található keretösszeg, amellyel Budapest Főváros XV. kerülete a városrészben újonnan – 1-2 éve – alakult, vagy éppen új szolgáltatást bevezetett vendéglátó és szolgáltató egységeket támogatja.

A pályázaton melegkonyhával rendelkező vállalkozások – étterem, vendéglő, csárda, gyorsétkező helyek, étkezde, kifőzde, étterem-söröző, kávéház – vehetnek részt. Az önkormányzat célja, hogy ezen vállalkozások piaci bevezetését, népszerűsítését segítse elő. Mégpedig úgy, hogy létezésük bekerüljön a kerületi köztudatba, a gyakorlatban is részt tudjanak venni a helyi kulturális és közösségi életben, annak szerves részévé válhassanak, felidézve a kerületi vendéglátás régi hagyományait.

A 2 millió forintos pályázati összeget a legjobbnak ítélt két induló között egyenlő arányban osztja fel a döntéshozó bizottság.

Mire lehet pályázni?

  • térítésmentesen nyerhető a kerületi kiemelt médiafelületeken való megjelenés, promóció;
  • támogatható szóróanyagok szerkesztése, nyomtatása és terjesztése, amely a Palota-15 Nonprofit Kft. segítségével történik;
  • a pályázat profiljába illő eredeti ötlet, fenntartható fejlesztés is pályázható;
  • a nyertes pályázó igény esetén szakmai segítséget kaphat a BUM Bevásárló és Tematikus utcák Nonprofit Kft-től.

Mivel lehet pályázni?

A cél úgy általában az induló – melegkonyhával rendelkező – vendéglátóhelyek támogatása, de a kiírás nevesíti is a támogatható ötleteket:

  • kulturális rendezvényötletek vendéglátó egységben vagy épp kitelepüléssel közterületen;
  • kultúrterasz/romkocsma kialakításához hozzájárulás;
  • újszerű, szellemes, hagyományőrző étlapok készítése, bevezetése, reklámozása;
  • gasztroblogok indítása;
  • egészséges ételek (vegán, gluténmentes, laktózmentes, paleo, bio) kínálata;
  • megvásárolható, ajándékozható gasztronómiai program, például főzőiskola;
  • cégtáblák, rendezvények reklámfeliratainak és új, művészi igényességű arculati elemeinek megvalósítása;
  • a vendéglátóhely arculatának fejlesztése, vonzóbbá tétele;
  • egyedi megjelenésű vendéglátóhely kialakítás

Mikor kell megvalósulniuk a pályázati ötleteknek?

  • A támogatás összege 2018. december 20. és 2019. május 15. között terjedő időszakban használható fel, az elszámolási határidő pedig 2019. május 31.

Meddig lehet pályázni?

  • A pályázat beérkezési határideje: 2019. január 2., a pályázatokat két zárt borítékban Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Titkárságán (1153 Bp. Bocskai u. 1-3. A épület 1. emelet 114.) a Kerület-és Vállalkozásfejlesztési, Érték-és Környezetvédelmi Bizottságnak címezve kell leadni.

Fontos, hogy egy pályázó több pályázatot is benyújthat, azonban csak egy pályázata részesülhet támogatásban. A pályaművekről az önkormányzat Kerület-és Vállalkozásfejlesztési, Érték-és Környezetvédelmi Bizottsága dönt a Bíráló Munkacsoport előzetes véleményének figyelembe vételével. Erre a testületnek a benyújtási határidőt követően harminc napja van. A támogatásra a nyertes pályázóval a polgármester az Önkormányzat nevében a bizottsági döntést követően támogatási szerződést köt.

A részletes pályázati kiírás itt érhető el.