Talpra magyar, hí a haza!
(képes beszámoló a cikk végén)

Délelőtt 10 óra előtt a Széchenyi téri emlékmécsesnél a Kőrösy Róbert által vezetett Hubay Jenő Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara indulókkal várta az ünneplőket, majd a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola diákjai tartották meg látványos műsorukat, felkészítő tanáruk: Kocsis Nándor és Bakos János volt. A diákok előadását követően Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.
– Tisztelt Ünneplő Közönség, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Március 15-nek ebben az országban 1848-ról kell szólnia. Az ünnep az 1848 által megnyitott nagy esélyeinkről szól amíg világ a világ. De nagyon jól tudjuk, hogy a mai nap 2007-ről is szól. Sokféleképpen lehet ma ünnepelni. Mindenki a maga módján, lehet zászlót lobogtatni, kisebb-nagyobb kokárdákat kitűzni, lehet figyelni a politikusok higgadtabb vagy vehemensebb, esetleg emelkedettebb beszédeit, lehet figyelni és figyelmeztetni korabeli krónikások szavaira, szóval sokféleképpen tudunk ünnepelni. És lehet ünnepelni csillogó szemmel, figyelve a szomszédot, a barátokat, iskolatársat, akivel a hétköznapokban is együtt vagyunk. Együtt élünk, együtt gondolkozunk, a házunk, utcánk, hazánk, lakóhelyünk jelenéről, jövőjéről, közös gondjainkról és örömeinkről. De nem lehet egymás ellen ünnepelni. Nem lehet ünnepelni félelemmel a szívünkben. Ha azt a forradalmat, amelyben az új, szabad, a jövő felé forduló Magyarország szellemi elődje megszületett zavargásokkal vagy ettől való félelemtől bizonytalanná tett légkörrel ünnepeljük, biztos, hogy nem teszünk jót. Nem teszünk jót mindannyiunknak.
Kossuth vagy Széchenyi? Történészgenerációk nőttek fel a vitán, hogy Kossuth vagy Széchenyi, melyikük volt a nagyobb lángelme. Melyikük próféciája bizonyult igazabbnak? Óriások voltak mindketten, és abban biztosan közösek voltak, hogy építeni és nem rombolni jöttek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért azt mondom, hogy beszéljünk csak nyugodtan 1848-ról. Nem arról, hogy miként vonultak a Márciusi Ifjak a Pilvaxból a Nemzeti Múzeum elé, de beszéljünk arról, hogy ez a nap végképp a modern korba emelte Magyarországot. Beszéljünk arról, hogy 48-ban utolértük az akkori nyugatot. És beszéljünk arról, hogy nem egészen húsz év múltán a forradalom békés második felvonása, a kiegyezés végképp a fejlett világhoz csatolt minket. Mert meg kell jegyezni, tessék megjegyezni, nem az a forradalom, ahol fegyverek dörögnek, ahol tömegek vonulnak – igaz, ez sokszor együtt jár vele -, a forradalom a béklyók letörése, a régi, elavult gondolatok elsöprése, az új, eddig eretneknek számító eszmék beengedését jelenti. Hölgyeim és Uraim, beszéljünk tehát 48-ról! Ez a forradalom szülte a köztársaságot, amelynek mi, ma utódai vagyunk. Ez a forradalom teremtette meg a nemzeti trikolórt, azt a lobogót, amelynek manapság vannak, akik igyekeznek alternatíváját állítani. Ez a forradalom nem megosztotta az ország népét, hanem közembertől főnemesig egységbe forrasztotta azt. Miről is szólt ez az egység? Nos, hát beszéljünk a forradalom eszméiről! Az önrendelkezésről, a fejlődésről és a szabadságról. Mert fontos kimondani, nemzetünk nagy forradalma nem a reformok ellen, hanem azok gyorsítására tört ki. Mert sokan lassúnak, elviselhetetlenül toporgónak találták a reformkor minden addiginál szédítőbb változásait is. Gyorsabb haladást akartak, gyorsabb előrejutást mindannyiunk érdekében. Ezeknek az eszméknek egy részét éppen ma tudjuk megvalósítani. Mert soha a történelem folyamán még ennyi figyelmet, ekkora fontosságot nem kapott még a törvény előtti egyenlőség elve, a kirekesztés tilalma. Hiszen a közös Európa nem nyűg, hanem a végtelen szabadság annak, aki tovább lát az aprólékos szabályozásokon. Aki nemcsak a pénzcsapot keresi, és nemcsak az emberek, áruk, eszmék mozgásának a szabadságáról szólok, bár ez is hatalmas dolog, de arról a szabadságról, hogy ezek az országok marakodás, ellenségeskedés, háborúk és gyűlölködés helyett az építésre, a fejlődésre fordíthatják energiájukat. Kell, hogy mi magyarok is erre fordítsuk energiáinkat. 1848-ról beszélve a jövőnkről szólunk most is. „Legyen béke, egyetértés és szabadság!” – írták a 12 pontjuk elé a haza hősei 1848-ban. Ők már akkor is tudták, hogy Magyarország legnagyobb sikerei mindig a közös cselekvésből, az együttműködésből tudtak megszületni. Azt javaslom, tanuljunk tőlük! Ünnepeljünk mi is ma így együtt- mondta a miniszter, majd beszédét követően a pártok, intézmények, egyházak, civil szervezetek, iskolák képviselői helyezték el koszorúikat az emlékmécses tövében. A XV. kerületi közalkalmazottak és köztisztviselők nevében Hajdu László polgármester, és dr. Nagy Antal jegyző koszorúzott.
Az ünnepi megemlékezés ezután a Fő utcai Kossuth-szobornál folytatódott. Az emlékhely mellett hagyományosan a Rákospalotai Gazdakör zenészei, táncosai tartották meg műsorukat, majd a szervezet nevében dr. Varga Pál mondott rövid ünnepi beszédet. Mondanivalóját gróf Batthyány Lajosra emlékezve fogalmazta meg. Így két anekdotát is elmesélt róla, életéről, a vele történt eseményekről.
-Mikor a letartóztatott miniszterelnököt az osztrák fegyveresek ljubljanai börtönébe szállították, az egyik kis faluban a feldühödött és felfegyverkezett lakosság fenyegetően vette körbe a küldöttséget. A megrémült katonatiszt a fogoly grófot kérte meg arra, hogy csillapítsa le honfitársai kedélyét. Batthyány pedig eleget tett a kérésnek, és a magyar kormány vezetőjének szavaitól megenyhült tömeg bántatlanul engedte útjára a küldöttséget- mondta, míg a másik történet a kiegyezés előestéjéről szólt.
-1867. június 8-án, a kiegyezés, és Ferenc József királlyá koronázásának előestéjén hatalmas vígasság volt Pesten és Budán. Mindössze egyetlen ház volt, ahol nem úsztak fényárban az ablakok, és ahol a zsalugáterek be voltak csukva. Ez sok ünnepelni vágyó fiatal egyetemistának a figyelmét felkeltette, akik be akarták törni az örömükben nem osztozó ház ablakait. A zajongásukra aztán egy idős ember lépett ki eléjük, aki halkan megkérdezte, hogy tudják-e, kinek a házát akarják megbecsteleníteni. Gróf Battyhyány Lajosné lakja ezt a házat, és az özvegy nem kíván a férje gyilkosaival együtt ünnepelni-hangzott el. A feldühödött egyetemisták ezt követően csendben odébbálltak.
A Kossuth-szobornál tartott megemlékezés koszorúzással ért véget.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulója alkalmából rendezett kerületi önkormányzati ünnepségek délután a Pestújhelyi téren, az Emlékműnél folytatódtak, ahol a Szent Korona Általános Iskola diákjai műsorral idézték fel 1848 márciusi napjainak eseményeit. Az összeállítás elkészítésében segítséget nyújtott a diákoknak Takácsné Fehér Katalin és Nagy Anikó.
A műsort követően Hajdu László polgármester, országgyűlési képviselő tartotta meg ünnepi beszédét.
-Kedves Békés ünneplők! Mellettünk az emlékhety, amelyik a 100. évfordulóra lett átalakítva. Azon a téren van, ahol még 1848/49-ben pusztaság, katonai gyakorlótér, nádas volt- ahogy a ránk maradt iratokban olvasható. A térnek is sokféle neve volt. Jelenleg a Pestújhelyi tér elnevezést viseli. Köszöntöm Önöket a képviselő-testület nevében Pestújhelyen! Engedjék meg, hogy első gondolataimat egy ránk maradt írásos hagyatékből idézzem, amely 1848/49-ben Palota magatartásáról szól. 1927-ben jelent meg ez a monográfia, amelyből idézek:
„A 48-iki események különösebb változást nem hoztak a község életében. Nevezetesebb történelmi esemény színhelye sem volt Palota területe, mert a hadműveleti fővonalaktól távol esett. Az általános közjogi események természetesen Palotára is kihatással voltak. A jobbágyság eltörlésével a helység földesura tovább is a gróf Károlyi család maradt.
Ha azonban községünk nem is volt hadszintér, főnséges szabadságharcunkból mégis kivette részét, amint erről a nemzetőrség összeírásáról fennmaradt iratokból nyerünk értesülést.
Ugyanis Pestmegye az összeirott nemeztőrséget előbb 8 azután 1848. évi november 28-iki közgyűlés határozata értelmében később 7 őrnagyi kerületre osztotta be. Ezen beosztás szerint Palota a 4. őrnagyi kerületbe tartozott, s 147 nemeztőrt adott, kik gyalogosok voltak. Megemlítésre méltő, hogy gróf Károlyi István, a megye akkori főispáni helytartója áldozatkészségéből a palotai és fóti nemzetőrök számára 100 lovat ajándékozott, melyek azonban a gróf beleegyezésével azután a megye június hó 20-iki nagygyűlésének 4564. szám alatt hozott határozata szerint az ágyútelepek felszerelésére engedtettek át.
A rákospalotai olajgyár, mely a 40-es években épült, az 1848-49-iki szabadságharc idején a magyar kormány által posztógyárrá alakíttatott át.
Külön fejezetet kell nyitnunk történelmünknek, miután ezidőben történt először, hogy községünk elnevezésében a Rákos-Palota együttes nevet kapta, mert 1848-ig mindig csak Palotának nevezték.”
-Tisztelt Barátaim! Honfitársaim! Kedves Pestújhelyiek, Újpalotaiak, Rákospalotaiak!
Március 15-e a magyar nemzet ünnepe. Minden magyar- határon innen és túl- ugyanazokkal a felemelő érzésekkel éli meg a szabadság és függetlenség, anemzeti büszkeség, az együvé tartozás ünnepét.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc máig ható érvénnyel figyelmeztet arra, hogy egymásra vagyunk utalva, csakis összefogással cselekedhetünk a nemzet megújulásáért, a boldogabb jövőért.
Március 15-e arra is emlékeztet, hogy nemzetünk felemelkedése más nemzetekkel együttműködésben, az egymás iránti kölcsönös megértés és tisztelet szellemében valósulhat meg.
A hazafiság mai programja- meglátásom szerint- a felelősség programja, hiszen csak egy Magyarország van: a mi Magyarországunk. Nekünk magyaroknak, márcisu idusa egyfajta sziget, ahova mindig kikötünk és feltöltődünk egymás szavaival, tekintetésvel, bátorító mosolyával.
Az elmúlt években sokat mondogattuk: együtt sikerülni fog, hiszen számos ismert és mint kiderült, ismeretlen feladat vár ránk, melyet sikerrel megoldottunk. Ma már nyugodtan mondhatjuk, itt állunk a változás kapujában.
Márai Sándor mondja egy helyütt:
„Az élet- néha így érzed- csaknem elviselhetetlen.Sorsforduló és korforduló pillanatában élsz, mikor minden reng és változik, a hagyományok, az erkölcsi törvények, az ismert életformák. Mintha már nem is házakban laknál, hanem az élet őserdejében, ahol állandóan zeng az ég és dúl a vihar. S a változásban reménykedel. Bízol abban, hogy egyszer hamuvá ég a szívekben minden indulat, a pernye és a keserű füst, mely a szívekben terjeng, eloszlik. Megint napfény hull az emberi tájra. A tenger kék lesz és a fák gyümölcse illatos. A változás elhozza a békét.”
Nekünk a XXI. századi magyaroknak is hinnünk kell, hogy közösen érdemes megküzdeni a jelen problémáival, mert azzal a saját jövőnket formáljuk.
Arra tanít történelmünk, hogy a forradalom valójában a nemzet lelkében történő változás, az egymásra találás pillanata. Mert a köztársaság a mienk, mind a tízmillióé. Közös örömünkre, boldogságunkra, a magyar nemzet szabadságára, egy jobb életre.
A köztársaság nem üres szó, 48 nem csak egy szám, több, más, – a mi életünk. Mi döntjük el, hogy milyenné tesszük.
Tessék választani: szabadság, nyitottság, jóhiszeműség, nyugodt hang, vagy ribillió.
Ez a kérdés. Válasszatok!
Ne engedjünk 1848 történelmi bátorságából, nemzeti büszkeségéből, köztársasági szelleméből! Ne engedjünk a nemzeti összefogás szükségességéből!
Politika lehet többféle, világlátásunk és értékeink lehetnek különbözőek, de nemzet és köztársaság csak egy van, a nemzeti érdek és a köztársaság érdeke is csak közös lehet!
Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Wesselényi, Jókai, Batthyány, Petőfi nem csak szellemóriások, hanem nagyon is különböző emberek voltak!
Csak szoborként nem vitatkoznak, de életükben sokféle nézetet, kultúrát, értékrendet vallottak. És mégis valamennyien alá tudták rendelni egyéni érdekeiket a haza, a köz érdekeinek!
1848 márciusa sokféle.
Az egyén márciusát, a belső megújulást mindenki magában ünnepli. De hiszem, hogy a személyes márciusoknak van egy kokárdányi közös területe. Ezt tűzzük ki az ünnekor, ez nem sajátítható ki, nem vehető el senkitől! A hagyományos kokárda körbefut és a szalag két vége átfedi egymást! Az egységet, a közösséget, az összetartozást jelképezi!
Soha jobban nem kellett vigyázni erre a közös kokárdásra, mint ehyog most kell!
Mert holnap, ha már nem is lesz rajtunk, akkor is tudnunk és éreznünk kell, hogy ott van.!
Mert ott lesznek a közös tennivalók is: munkahely kell mindazoknak, akiknek nincs munkahelyük,esélyt kelé teremtenünk mindazoknak, akiknek ma nem jut.
Bátorítás, biztatás és segítség! Az önzetlenség napja is március 15.
Tisztelt Hallgatóság!
Sok napi gondunk ellenére- mi tagadás- ma könnyebb dolgunk van, mint Batthyány kortársainak. Ma a fejlődéshez nem kell polgári forradalom, anemzeti érdek érvényesítéséhez nem kell szabadságharc.
Csak- mondom idézőjelben- változások, reformok, mélyreható és sokszor gyökeres átalakulás. Mindehhhet azonban nem a külső ellenséggel kell hadakozni, nem mártírságot kell vállalni, csak a tegnapi reflexekkel kell leszámolni, és kellő bátorság kell fellépni olykor az önmagáért való megszokás, máskor pedig a ma is élő és továbbélő ilyen-olyan privilégiumokkal szemben.
Hiszek abban, hogy Magyarországot csak felelős politikusok és a hazáért felelősséget érző, összekapcsolódó sokaság vihet előre. Régiek és újak, regnálók és egykoriak. A mai magyar politikai osztály legnagyobb felelőssége az, hogy megteremtse a gazdasági stabilitás és harmonikus együttélés feltételeit. De a felelősséget nem elég felismerni. Vállalni és vállalnunk kell, ahogy Batthyány tette.
Bár 159 évvel ezelőtt volt a magyar szabadságharc kezdete és ezen a napon népből nemzetté lettünk, de céljaik napjainkig teendőkkel látják el a XXI. században élő magyarságot.
„Talpra magyar, hí a haza!”- mondta a polgármester, majd a jelenlévő ünneplők az emlékműnél elhelyezték a megemlékezés koszorúit: a XV. kerületi közalkalmazottak és köztisztviselők nevében Hajdu László polgármester és dr. Nagy Antal, jegyző koszorúzott, majd a pártok, egyesületek, civil szervezetek, iskolák képviselői helyezték el virágaikat.
A Szózat hangjait követően a Pestújhelyi Közösségi Házba sétáltak át a résztvevők, ahol ünnepi gálaműsor keretében gróf Batthyány Lajos születésének 200. évfordulójára emlékeztek közösen.
Dr. Pálinszki Antal alpolgármester az első magyar miniszterelnökről emlékezett meg. Ünnepi beszédében szót ejtett családi körülményeiről, életútjáról, s haláláról. Megemlékezése végén az alpolgármester szólr arról, hogy a mártírhalált halt miniszterelnök emlékét a kerületben emlékkert őrzi.
-2002-ben az önkormányzat a Kossuth NOK mellett Batthyány emlékkertet alakított ki, ahol a miniszterelnök mellett az akkori miniszterek emlékére is egy-egy fát ültettünk, melyeket minden évben megkoszorúzunk- mondta, majd március 15-ről ejtett néhány szót.
-1927 óta hivatalos ünnep március 15-e. A különböző korok hatalmai mindig a saját szájuk íze szerint ünnepelték ezt a napot. Úgy gondolom, hogy sok más mellett, az 1848/49-es egységben is követni kellene elődeinket, amikor a földművelő paraszttól az arisztokrata grófig egységes volt a magyar, a magyar nemzet a jó akarásában. Ezt kívánom magunknak is!- mondta zárszavában dr. Pálinszki Antal, majd Bassola Richárd színművész Vörösmarty Mihály: Az ember élete és az Egy főúr sírkövére címá verseit mondta el. Mindkét verset Vörösmarty gróf Batthyány Lajos emlékére írta.
Az est hátralévő részében először a négyfős bonyhádi Bartina zenekar tartotta meg ünnepi műsorát, melyet kizárólag dokumentum-részletekből állítottak össze. Így többek között elhangzottak Krasznai Péter kemecsei ifjú naplójegyzetei mellett Juhász Ferenc: Himnusztöredéke és számtalan népdal eredeti és feldolgozott változata. A műsort pedig a horvátországi Pulából érkezett Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület táncbemutatója zárta, amely ugyanúgy, ahogy a Bartina zenekar műsora nagy sikert aratott.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)

Széchenyi téri









(folyt.)

Kossuth szobor

Pestújhelyi tér

Pestújhelyi Közösségi Ház