Menu

Tájékoztató az M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza mellett épülő zajvédő falról

2018.08.08.

Az M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza mellett húzódó zajvédő fal építésének jelentős része 2009-ig, még Hajdu László polgármestersége idejében elkészült. A lakosság jogos igénye, hogy  a hiányzó másfél kilométeres szakasz is megépüljön. Erre várnak sokan 2010 óta.

A napokban a kérdésemre a BKK arról adott tájékoztatást, hogy az M3 mellett épülő zajvédő fal kerületünket érintő szakaszának ügyében várhatóan 2018 augusztusában indul meg a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás. Annak eredményes lefolytatása esetén a szerződéskötésre 2018. év végén kerülhet sor, a kivitelezés pedig 2019 tavaszán tud megkezdődni. Tájékoztatom a lakosságot arról is, hogy a másodfokon kiadott építési engedély határozata ellen egy érintett ügyfél 2017 második felében bírósági felülvizsgálati eljárást indított és kérte a végrehajtás felfüggesztését. A Bíróság ezt a beadványt elutasította, döntése jogerős. Az ügyfél 2018. május 19-én újabb nyilatkozatot adott be a Bíróságra, ennek nyomán 2018. szeptember 18-án újabb tárgyalásra kerül sor.

Önökkel együtt bízom benne, hogy a peres eljárás lezárul és a döntés nem akadályozza a kivitelezést, így a zajvédő fal 2010 óta hiányzó szakasza építésének mielőbbi megkezdését.

Németh Angéla
polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester