Menu

Szeptembertől immár két színház várja a nézőket a XV. kerületben

2012.07.16.

Szombaton, július 14-én került megrendezésre a Pólus Film-Színház színháznyitó családi napja a Pólus Center parkolójában. A nap folyamán rajzfilmslágerek, bábszínház, gyermekprogramok várták a kicsiket, délután pedig Fenyő Miklós, Bergendy István, Zöld Csaba és Zenekara, a 21 Gramm és este utcabál a nagyobbakat. A szervezők az ősszel kezdődő évadra az Önkormányzat hátrányos helyzetű óvodásai részére fölajánlottak 30 darab 4 gyermek előadásra szóló bérletet, melyet László Tamás polgármester vett át Fenyő Miklóstól.

Szeptembertől immár a KOMA Színház (1158 Bp., Ady Endre u. 31-33.) mellett a Pólus Film-Színház is kikapcsolódást nyújt mindazoknak, akik nem kívánnak beutazni a belvárosba a kultúra élvezetéért. Mind a két színházban folynak nyáron a próbák az őszi évadra. A Pólus Center mozijának 2 terméből kialakított új színház szeptembertől mesejátékkal, bábszínházzal, vígjátékkal és komédiával várja a gyerek- és felnőtt közönséget. A KOMA társulata pedig komoly, a demokrácia kérdését feszegető darabbal, Shakespeare Athéni Timon drámájával készül. Az összetett darabbal, a demokrácia játékszabályainak magyar valóságon keresztül történő bemutatásával gondolkodásra szeretnék bírni a közönséget.

Kapcsolódó linkek: