Menu

Szép karácsonyuk legyen!

2006.12.19.

Az elmúlt héten kezdetét vette a kerületi Egészségügyi és Szociális Intézményekben tartandó szép karácsonyi ünnepségek sora. Először az Árendás közben található Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában került sor az igazán bensőséges összejövetelre.

Szabóné Busi Julianna, az ÉNO vezetője külön köszöntötte azokat, akik abban segítenek, hogy ez az intézmény működhessen: Király Csaba alpolgármestert, Mihályi Zoltánt, az önkormányzat Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottságának elnökét, Marsovszky Györgyné egészségügyi tanácsnokot és Osgyány Évát, az ESZI vezetőjét
Az ÉNO vezetője köszöntő soraiban az elmúlt évre is visszatekintett néhány mondatban, így megemlítette, hogy bár történtek kevésbé jó dolgok is működésük folyamán, de most már minden rendeződni látszik. Beszélt az integrált muka fontosságáról, arról, hogy az otthon neveltjei együtt dolgozhatnak egészséges társaikkal három helyen is: az Állatkertben, a Rákospalotai temetőben illetve a McDonalds-nél. Az ő foglalkoztatásuk nagyon fontos számukra.
-Mindannyian megállták a helyüket, s nagyon büszke vagyok rájuk. Akik pedig bent maradnak, azoknak is jobb volt, hiszen rájuk több idő maradt, s sokkal többet lehetett velül foglalkozni- mondta Szabóné Busi Julianna, majd hozzátette, hogy három fontos dolog, esemény van az életükben itt az otthonban: a karácsony, az anyák napja és a nyári kirándulás.
– Erre a mai műsorra is három hónapig készültünk- mondta, majd a gyerekek számos produkcióval rukkoltak elő: angol keringőt táncoltak, a különböző testrészeik segítségével külöböző hangokat szólaltattak meg, illetve egy mese is megelevenedett.
A műsort követően pedig szalvétatechnikával készült saját alkotásaikat adták át szüleiknek és a vendégeknek.
S bár az ÉNO-ban ezen a napon igazán beköszöntött a karácsony, a kerület többi intézményeiben csak másnap, illetve az azt követő napokban került sor az ünnepségre: így az Újpalotai Családsegítő Szolgálatnál, „FIÓKA” Gyermek- és Ifjúságjóléti Szolgálatnál, az Erdőkerülő utcai Gondozó Házban illetve az elkövetkező napokban a Fejlesztő Gondozó Központban és a kerület három Idősek Klubjában: az Arany János utcaiban, a Kontyfa utcaiban és a Klebelsberg Kúnó utcaiban.

Kapcsolódó cikk: