Menu

Személyfelvonó a szeretetotthonban

2006.04.05.

Vasárnap délelőtt az istentiszteletet követően a Rákospalotai Evangélikus Egyház szeretetotthonában a mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedését segítő személyfelvonó átadására került sor.

Amint a köszöntőben Kiss Péter kancelláriaminiszter, országgyűlési képviselő is elmondta, hogy a szeretetotthonban élő idős emberekről is folyamatosan gondoskodni kell: vagy azért mert egyedül maradtak, vagy betegségük miatt, s nem tudják magukat ellátni.
-Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy támogathatom az akadálymentes közlekedést segítő lift átadásával az ő kimozdulási lehetőségüket. Nincs annál szebb vagy jobb, hogy egy közösség saját kezébe veszi a sorsát, s segít a rászorulókon is. Ha valamihez, akkor ehhez oda kell tenni kormányzati, önkormányzati pénzeket, forrásokat. Ahhoz, hogy ez az intézmény a legkorszerűbb módon, európai módon működhessen, akadálymentesítve legyen, a legjobb minőségben biztosítja az itt élők körülményeit, ebben mindannyiunknak van felelőssége. Ebben a felelősségben kívánok osztozni és örülök, hogy az átadás pillanatában itt lehetek.
Szűcs Hajnalka, a Szeretetotthon vezetője mondott ezt követően néhány köszönő szót a támogatásért, majd Bátovszki Gábor, lelkész adott át a miniszter úrnak, Hajdu László polgármesternek egy-egy DVD-t, melyen a tavaly a 150. évét ünneplő gyülekezetről szóló eseményeket, vissszaemlékezéseket örökítette meg.
Az ünnepélyes szalagátvágással pedig birtokba vehették az idősebbek a modern felvonót. Az otthon lifttel való felszereléséhez, akadálymentesítéséhez a MEH 8 millió forintot, míg a kerületi önkormányzat 2 millió forintot adott.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló