Menu

Száz
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.04.01.

Aponyi Lajosné Julika néni a Tóth István utcában lakik, ő még „csak” a 100. születésnapját töltötte be február végén. A családi házban lányával és egyik unokájával él, egyébként még egy unokája és három dédunokája van.

Julika néni életének kezdeti időszaka Nagyváradhoz kötődik, ahol elvégezte a bábaképzőt, és itt is ment először férjhez, majd Békésre költözött. Itt egy éjjel-nappali ügyeletet tartó, bentlakásos szülészotthonban dolgozott, ahol sok száz kisbaba születése körül tevékenykedett. Amikor ez a fajta ellátási forma megszűnt, akkor sem esett kétségbe, dolgozott körzeti ápolónőként, majd már Budapesten a telefongyárban, a galvánüzemben. Nyugdíjba vonulását követően épp úgy szívesen készített szép kézimunkákat, mint aktív munkavállalása idején. Hímzései, kézimunkái nemcsak a lakását szépítik, a családtagok számára is szívesen készítette e szép remekeket.
Századik születésnapja alkalmából Hajdu László polgármester, országgyűlési képviselő, Mihályi Zoltán, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke, dr. Hetyei László önkormányzati képviselő és Kovácsné Márkus Éva, a szociális osztály vezetője köszöntötte Julika nénit, aki természetesen oklevelet, tortát és ajándékot is kapott.
-Nem is tudom elhinni, hogy már száz éves vagyok – mondta Julika néni, aki elmesélte hogy negyven éve él a kerületben, először az Apolló utcában lakott, majd, ahogy a lánya megözvegyült, hozzá költözött. Manapság is sokat tevékenykedik a ház körül, ám miután a szeme nem túl jó, így kevesebbet kézimunkázik, varrogat, illetve olvasgat, ám szívesen nézi a tévét és beszélget.
Jó egészséget kívánunk Julika néninek!

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló