Menu

Szabadegyetem az életről

2014.01.27.

Az Újpalotai Boldog Salkaházi Sára Plébánia (1156 Budapest, Pattogós köz 1.) közösségi termében 2011. októbere óta folyik az ingyenes képzéssorozat „Bizonyítékok a tudomány és az istenhit összekapcsoltságára” mottóval esténként 18.00 órai kezdettel.

2011-ben a szervezők Hofher József SJ. rektor; Kellermayer Miklós egyetemi tanár, a képzéssorozat felelőse; a házigazdák, Repcsik Gyula plébániai kormányzó és László Tamás a XV. kerület polgármestere, országgyűlési képviselője reményüket egy érdeklődő 20-30 fős hallgatóság összejövetelére fejezték ki. Már az első előadáson, 2011. október 1-én többen voltak kíváncsiak a XV. kerületben egyedülállóan új kezdeményezésre, Kellermayer Miklós „Az élet három síkja” című előadására.

A három év alatt 9-9 előadás várta a lelkes hallgatóságot különböző témákkal, félévente új mottóval. Az előadások „Az élet”, „Az emberiség és benne a magyarság nagy bajbajutottsága”, „Tudomány és istenhit”, „Igazság – Törvény”, „Az új világrend – A gyógyítás világrend”, „Az energia” témák köré csoportosultak szemeszterenként.

A világmegmentő szándékkal, egy kis közösségből kiinduló lélek- és hazamentést gondolataival segítette többek között Jobbágyi Gábor, Lábady Tamás, Varga László, Forrai Tamás, Freund Tamás, Barsi Balázs, Bencsik János, Roska Péter, Hetesi Zsolt és Kozma Imre atya is.

A 2014. júniusáig tartó, három évfolyamos, a tudomány és az istenhit újraegyesítésére törekvő, az élet megmentéséért folytatott előadássorozat idén januárban érkezett az utolsó félévéhez. A szervezők induló elképzelését a hallgatóság létszáma már az első félévben felmúlta. Lassan kezdett megtelni előadásról-előadásra a templom közösségi terme, kialakult egy közel 120 fős állandóhallgatóság, akik időponttól és időjárástól független részt vesznek a „képzésen”, a lelki építkezésben. Január 25-én Kozma Imre atya nyitotta meg az utolsó szemesztert a Máltai Lovagrend és az Irgalmas Rend lelkiségét és küldetését bemutató előadásával. Az előadó, a téma és az előző előadások népszerűsége beteljesítette a szervezők titkos vágyát: az előadássorozat kinőtte a közösségi termet. Sok jó kis helyen is elfér alapon közel 170-en zsúfolódtak össze a templom aljában, hogy hallják Kozma Imre atya szájából is a képzéssorozat több előadásán, többféle módon elhangzott örök igazságot: „Az ép lelkű, erkölcsös, egészséges emberek tudják megújítani a világot”.

Ennek a világmegújításnak, az ép lelkű emberek megszólításának, felépítésének jegyében indult útjára az ingyenes előadássorozat, melynek minden alkalmát mise előzi meg a Boldog Salkaházi Sára Templomban.

Az év május 31-én Hofher József rektor és Kellermayer Miklós szervező zárszavával zárul. Ezen alkalomra, a házigazdák Hofher József rektor, Repcsik Gyula plébániai kormányzó, Kellermayer Miklós egyetemi tanár és László Tamás polgármester, országgyűlési képviselő, a Szabadegyetem fővédnöke minden „szabadegyetemi hallgatót” diplomaosztásra és szeretetvendégségre hív. A három év alatt félévekre, egy-egy előadásra közel 250-en kapcsolódtak be a szabadegyetemi előadássorozatba. Bár májusban lezárul a képzés, mindenki várja, reméli már a folytatást. Nagy a vonzereje az előadásoknak, mely a kerületen kívülről is megszólítja, vonzza az embereket.

A következő, 2014. február 22-i előadásra szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Képgaléria: