Menu

Sportpark épülhet

2009.03.06.

A tervek elkészültek, épp ezért fórum keretében ismerhette meg a lakosság az újpalotai Erdőkerülő utcában építendő Ifjúsági és Sportpark tanulmánytervét, illetve a szintén ebben az utcában található nyugdíjasház bővítésének részleteit.

Először Németh Tibor, a polgármesteri hivatal Városüzemeltetési Osztályának vezetője szólt arról, hogy a sportpark építésére két helyszín merült fel, melyek közül a Kovács Kálmán téren nem valósulhat meg ez a beruházás, miután közlekedési célra fenntartott terület. A másik helyszín, az Erdőkerülő utcában található terület, melyre a terveket a Neogrády Műkertész Kft. készítette el. Miután a lakosság is véleményezi az anyagot, a műszaki bizottság is tárgyalni fog róla. Amint Németh Tibor elmondta, a pálya terveztetése előtt felmérték a lakossági igényeket, az önkormányzat anyagi lehetőségeit, a terület felhasználásának lehetőségeit.
-Jelenleg az 1140 négyzetméteres aszfaltos terület nagyon rossz állapotban van. Ezen a helyen két teniszpálya kapna helyet, míg a parkban külterületi sporteszközök (pl. fekvenyomópad, evezőpad, görkorcsolyapálya, streetball palánk, mászófal) lennének ütéscsillapító burkolaton, illetve padok, asztalok, egy kisebb pavilon a pihenést szolgálná- mondta az osztályvezető, majd a lakosság mondhatta el véleményét.
A jelenlévők elmondták, hogy szerintük nagyon közel lenne egymáshoz a két teniszpálya, valamint, hogy ne a teniszpálya mellett készüljön el a kosárlabdapalánk. Mások véleménye szerint más helyszínt kellene találni a kamaszpark kialakítására, mivel a teniszezés nagy koncentrációt igénylő sport, míg a kamaszok túl hangosak lesznek. Javaslatként fogalmazódott meg többek között egy ivókút kialakítása is, valamint, hogy a park őrzésére is gondolni kellene.
Németh Tibor válaszként elmondta, hogy a beruházás közel 30 millió forintba fog kerülni és remények szerint még az idei évben átadják. Ha nem lesz elegendő fedezet minderre, akkor az idei évben elkezdik az építést, és csak jövőre fejezik be. A területet pedig természetesen őriztetni fogják elkészülte után.
Mindezek elhangzását követően dr. Gregorits Ferenc, a Palota Holding Zrt. igazgatója a nyugdíjasház bővítésének tervéről beszélt. Így szólt arról, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a nyugdíjasház férőhelyeire. Tervek szerint a jelenlegi 44 lakás mellé még 73 lakást építenének, illetve kialakítanának új közösségi tereket, recepciót és akadálymentesítenék az épületet. Amint elmondta, az egész beruházás közel egy évet vesz igénybe-közel 500 millió forintba kerül, melyhez pályázni is szeretnének-, ám a lakóknak az építkezés nem jár kényelmetlenséggel. Az építési munkákra a kivitelezéshez szükséges tervek elkészítése után közbeszerzési eljárást írnak ki.