Menu

Sport, főzés, közös ünneplés

2005.05.04.

Május elsején, vasárnap nemcsak a munkát, hanem az édesanyákat is ünnepelhettük, s ez a nap EU-csatlakozásunk születésnapja is. Épp ezért egész napos program-kavalkádon vehettek részt a kerület lakói a Szántóföld úti Napközis tábor területén.

Már kora reggeltől készíthettek meglepetés-ajándékot az édesanyáknak a gyermekek, melynek kivitelezésében a Micimackó óvoda és a Molnár Viktor utcai óvoda óvónői segédkeztek. Közben a bográcsok alá gyújtottak a főzőversenyen résztvevő illetve a hobbiból főző csapatok. Aki pedig valamilyen sporttevékenységre vágyott, az focizhatott, sakkozhatott, ultizhatott, szkander-versenyen vehetett részt, sőt kipróbálhatta, hogy mennyire pontosan lő célba.

Verőfényes napsütés mellett a nagyszínpad környéke is benépesült, ahol reggeltől estig különböző produkciók voltak láthatóak: először az Aranyszamár Színház művészei Pom Pomot és barátait varázsolta a gyerekek elé, majd a Budapesti Utcaszínház tagjai elevenítették fel Lúdas Matyi történetét. Kincseink címmel a kerület iskolái, diákjai hozták el produkcióikat: többek között a Czabán Iskolából Nguyen Cintia, Tóth Veronika és Hajnal Réka furulyázott illetve mondott verset, a Hartyán NOK 2.b. osztálya Lázár Ervin: Dömdödömjét „varázsolta” elénk, a Károly Róbert Iskola diákjai énekeltek, táncoltak, zenéltek. Közülük is kiemelkedett Máthé Beáta, aki Hajdu Attila gitárkísérete mellett úgy adta elő Bartók Eszter Elefánt-dalát, hogy a megtévesztésig hasonlított az ifjú Megasztárosra.
A Kolozsvár Iskola 7.b. osztályosai modern tánccal, Volosinovszky György pedig egy szép József Attila verssel állt a közönség elé. A Kontyfa iskola diákjai énekeltek, trombitáltak, a László Gyula Gimnázium tanulói pedig egy színdarabbal rukkoltak elő illetve egy társastánc bemutatót tartottak. Nádudvari Ádám, a Pestújhelyi Általános Iskola diákja saját verseit szavalta el, s ugyancsak a „pestújhelyis” Gorzó Pál furulyázott. A Kossuth NOK igazán kitett magáért, több mint 50 fő képviselte az iskolát. A közönség a KNOK kamarakórusa mellett a 4.c. német nemzetiségi táncát illetve a 6.b. country táncát láthatta, míg Simon Dávid „Hogyan neveljünk matematika tanárt?” címmel adta elő Nógrádi Gábor írását, testvére Bence pedig a kőlevesről szóló magyar népmesét mondta el. A Száraznád NOK Neptun utcai épületének diákjai hip-hop táncot mutattak be, Reguly Róbert 8. osztályos pedig saját szövegű rapet produkált; a Szent Korona Általános Iskolai tanulói modern táncot, a Dózsa Gimnázium tanulói pedig egy különleges koreográfiával megvalósított rockit adtak elő.

Nagyon sokan voltak azok, akik az EU sátorban értékes nyereményekért kitöltötték az EU-totót illetve a Drogprevenciós sátorban megismerkedtek a Függésben című információs lappal, mely a fiataloknak szól a szenvedélybetegségekről.
Kora délután Ambrus János, a MOS Bizottság elnöke is köszöntötte a majálison résztvevőket és elmondta, hogy 1989 óta rendezi meg a kerület a majálist, amelynek sokáig a Testvériség pálya adott otthont. Ez a terület azonban hamarosan kicsi lett a programnak, s azóta kerül sor a napközis tábor területén az egész napos majálisra. Hajdu László polgármester a kerületi önkormányzat képviselő-testülete nevében köszöntötte az egész napos programon résztvevőket, illetve külön Németh Erikát, az Országgyűlés Esélyegyenlőségi albizottságának elnökét, aki arról beszélt, hogy három ünnep is van idén május elsején:
-Anyák napja, s édesanyának lenni nagyon jó. Aki pedig gyerek, az annak örülhet, hogy van édesanyja. Május 1. a munka ünnepe, s ez alkalom arra, hogy szót válthassunk egymással gondolatainkról. Örülök, hogy ilyen sok fiatal itt van köztünk, s ez alkalmat ad a generációk találkozására is, s május 1. az EU-csatlakozás ünnepe is.

A kerület testvérvárosának, Kassa Nad Jazerom városrészének küldöttsége nevében Albert Péter köszönte meg a kerület meghívását erre a programra.
A rendezvény folytatásaként az iskolák produkciói után a Bon Bon együttes koncertje, az Alfa Dance táncegyüttes és a Szilas Néptáncegyüttes bemutatója következett illetve a kerületben élő, nem látó, ám csodálatos hanggal megáldott Tommy Wonder énekelt, valamint a Meseláda Bábcsoport többféle produkcióval is elvarázsolta a közönséget: a Kolontos Jankó című székely népmesét botos bábbal, az aranyszőrű bárányról szóló mesét kesztyűs bábbal, míg Gárdonyi Géza Komédiás disznó című meséjét asztali játék keretében bunraku bábokkal adták elő.
Hamarosan megszületettek a végeredmények is mind a bográcsfőző versenyben, mind a sportbajnokságban, s így Hajdu László polgármester mellett a három alpolgármester: Gyurcsánszky János, dr. Pálinszki Antal és Király Csaba átadták a győztes csapatoknak járó jutalmakat (a kupa mellett érmet, pólót)

A fociban a felnőtteknél a 46 csapat közül:
1. Vilding
2. Kétballábas SC
3. Champions

A 12 ifjúsági csapat közül:
1. Cselszi SC
2. Pénzügyőr
3. Kontyfa DSE

A sportszerűségért járó díjat a Kolozsvár Iskola csapata nyerte.
A 11-es rúgó versenyen:
1. Előd Zoltán
2. Kardos Attila
3. Egyházi Zoltán

Ulti verseny:
1. Holhos Sándor
2. Prohászka Lajos
3. Gergely István

A bográcsfőző verseny első helyezettje a „Kezelő Klub” nevű csapat (Palota Holding Kft.) lett. Tagjai: Rubóczki Attila és felesége, Venyercsán Zoltán, Pénzes Gábor, Sánta Jánosné. Ők gazdalevest készítettek saját recept szerint: kétféle húsból, melyet zöldséggel, gombával, tejszínnel, házi parasztkolbásszal és egyénileg készített galuskával dúsítottak. A győztes csapat a kupa mellé érmet, oklevelet és egy mikrohullámú sütőt is hazavihetett.
A zsűri (Szécsi István, Saliga János, Badalai Erika, Bringye János, Boráros János) azonban nem volt könnyű helyzetben, hiszen a versenyen induló csapatok közül a a BKIK kerületi tagcsoportja alföldi gulyáslevest Székely módra készített, a polgármester úrék mangalisca sonkát és szalonnát sütött, illetve sertéspörköltöt főzött krumplival, a nyugdíjasok (zöld)borsós tokányt, az OMIS osztály lecsót, az önkormányzat vörösboros marhapörköltet, a Károly Róbert iskola pedagógusai kakashere és -taréj pörköltet, a két Podmaniczky család Jókai bablevest és fokhagymás csirkepörköltet puliszkával készített, s akkor még nem szóltunk a versenyen kívül főző profi csapatról, a Palotai Sporthorgász Egyesületről, akik különdíjat kaptak és marhalábszár pörköltet főztek házi tarhonyával a vendégeknek.

A délutáni programban még fellépett Dömölki Ágnes, aki az 50-es, 60-as évek dalait énekelte illetve ezzel a programmal párhuzamosan a Budapesti Utcaszínház művészei a játszótéren a Két úr szolgája című darabot adta elő.
Az egyik legsikeresebb programként a három hatalmas anyák napi torta felszeletelésére és közös elfogyasztására is sor került. A tortákat Hajdu László polgármester és a három alpolgármester vágta fel.

Ezzel azonban még nem értek véget a programok, hiszen a vadnyugati hangulatú country táncházat követően vidám vásári komédiát tekinthetett meg a közönség, majd tűzfújók, tűznyelők léptek fel. A Madison zenekar rock and roll koncertje után egy csodálatos tűzijátékkal ért véget a mindenki számára tartalmas nap. Akinek pedig még ez sem volt elég, hőlégballonos utazáson vehetett részt ingyen. Felülről pedig még izgalmasabb megtekinteni a földet.