Menu

Sikeresen lezárult az áprilisban kiírt piaci alapú lakáspályázat

2021.07.14.

A napokban értesítik a nyertes pályázókat.

Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata 2021. április 26. és május 21. között piaci alapú lakbérfizetés- és felújítási kötelezettséggel írt ki lakáspályázatot. 

A pályázat célja az volt, hogy jó adottságokkal rendelkező (központi helyen található vagy kertkapcsolatos) ingatlanokat olyan pályázóknak adjon ki, akik vállalják a szükséges felújítási munkák elvégzését. Az önkormányzat garantálja, hogy az elkövetkező 5 évben a bérlő lakbére változatlan marad. Ez a lakbér az albérleti piacon szereplő lakbérekhez képest alacsony, ráadásul a bérleti jogviszony további 5 évvel meghosszabbítható. A bérlőnek tehát egyszer kell egy nagyobb összeget felújításra költenie, de utána évekig a piacon található lakbérek töredékéért lakhat a felújított lakásban.

Emellett a pályázatnak az is kiemelt célja volt, hogy kifejezetten a fiatal, a közeljövőben gyereket vállaló vagy már kisgyerekes családokat támogassa. Nagyon sok fiatalnak ugyanis nincs elég megtakarított pénze ahhoz, hogy az állami hiteltámogatásokat igénybe vegye, így viszont egy annál jóval kisebb összegű felújítási költség és óvadék megtérítésével évekre biztos lakhatáshoz juthatnak. A pályázatra nem csak kerületi lakosok jelentkezhettek. Ennek az az oka, hogy az Önkormányzat szeretné támogatni a kerületbe költöző fiatalokat, hiszen az elöregedés súlyos probléma a XV. kerületben. Ennek ellenére, figyelembe véve milyen sok kerületi fiatal küzd lakhatási gondokkal, a pontozási rendszerben plusz pont járt, ha a pályázó a kerületben él.

Összesen 11 lakást hirdettek meg, ezek között vegyesen szerepelnek egy- és többszobás, panel- és „udvari” téglalakások. Mindegyik felújítandó állapotú. Egy pályázó maximum három lakásra pályázhatott. A pályázat lezárult és a tapasztalatok azt mutatják, hogy elérte célját.

A leadási határidőig 219 pályázat érkezett, melyből 100 érvényes és 119 érvénytelen pályázatot nyújtottak be.

A 2021. évi piaci lakáspályázat eredményei:

 


Mi a teendője, ha nyert a pályázaton?

  • Miután az Önkormányzat a nyertes pályázót értesíti, vele a PALOTA-HOLDING Zrt. az elnyert lakásra előírt felújítási kötelezettség teljesítésének  6 hónapos időtartamára, lakáshasználati szerződést köt. A lakáshasználati szerződés megkötésének feltétele, hogy a pályázó a PALOTA-HOLDING Zrt. (1156 Budapest, Száraznád u. 4-6.) részére előzetesen benyújtja az egy hónapnál nem régebbi köztartozásra vonatkozó “nullás” igazolást (Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztályán szerezhető be) és az adótartozásra vonatkozó “nullás” igazolást (Nemzeti Adó és Vámhivatalnál szerezhető be). A lakáshasználati szerződés időtartama alatt a lakáshasználónak piaci alapú lakbérnek megfelelő lakáshasználati díjat kell fizetnie. A bérleti szerződés megkötésére csak akkor kerülhet sor, ha a lakáshasználó a lakást a lakáshasználati szerződésben foglaltak szerint felújítja és annak maradéktalan teljesítését a PALOTA-HOLDING Zrt. igazolja. Amennyiben a lakáshasználó felújítási kötelezettségét nem teljesíti, a lakást 15 napon belül kártalanítási és elhelyezési igény nélkül át kell adnia a PALOTA-HOLDING Zrt. részére.
  • A felújítási kötelezettség igazolt teljesítését követően az Önkormányzat a lakáshasználóval 5 év határozott időre szóló lakásbérleti szerződést köt. A szerződés megkötésével  egyidejűleg  kerül sor a háromhavi lakbérnek megfelelő összegű óvadékot kifizetésére. A lakásbérleti szerződés az 5 év határozott idő letelte után is meghosszabbítható.
  • Azoknál a lakásoknál, amelyeknél pályázati költség került meghatározásra – (Erdőkerülő utca 8. VIII./32., Nyírpalota út 76. 10/40., Nyírpalota út 101. 3/15.), – a nyertes pályázóknak a pályázati költség összegét a polgármester által kiadott tulajdonosi nyilatkozatban foglalt feltételeknek megfelelően kell teljesíteni.

 


A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban a Palota-Holding Zrt.-nél a 06-1-414-7100-as telefonszámon, valamint az Önkormányzat Lakásosztályán a 06-1-305-3316 és a 06-1-305-3124– es telefonszámokon kérhető felvilágosítás.

 

A pályázat eredményhirdetése ITT  tekinthető meg, továbbá a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (1153 Budapest, Bocskai utca 1-3.)  és a Palota-Holdin Zrt. Ügyfélszolgálatán (1156 Budapest, Száraznád u. 4-6.) is kifüggesztésre kerül:
Az eredményeket a jelentkezéskor kapott sorszám alapján ellenőrizhetik a pályázók.

 


Tóth Veronika, szociális ügyekért felelős alpolgármester a pályázat tapasztalataitól és tanulságairól osztotta meg gondolatait az XV Media kamerái előtt.

„A lakásproblémák hatékony kezelése mindig is kiemelt célja volt az önkormányzatnak, mert a hozzánk beérkező kérelmek, panaszok többsége az emberek lakhatási gondjairól szól. Amennyire tudunk, próbálunk segíteni, de nagyon nehéz nap mint nap megtapasztalni, hogy gyakorlatilag nem létezik állami szinten lakáspolitika. A kormány minden lakhatási problémákkal kapcsolatos felelősséget és annak anyagi terheit az önkormányzatokra hárítja, miközben folyamatosan vonják el anyagi erőforrásainkat. A koronavírus-járvány miatt ezek a lakhatási gondok meg fognak szaporodni, ennek előjeleit már most tapasztaljuk, miközben épp a járványra hivatkozva gazdálkodunk egyre kevesebb forrásból. Most az a legfőbb célunk, hogy a még meglévő erőforrásainkat a közösség szolgálatába állítsuk: minél több megpályázható lakást hirdessünk meg – fogalmazott korábbi nyilatkozatában az alpolgármester.

Tóth Veronika elmondta, hogy további lakáspályázatok kiírását is tervezik.

 

 

(D.I.)