Menu

Példakép programsorozat: népszerű rapper tartott előadást a Czabánban

2022.06.08.

Június 3-án az influenszer-rapper, Rugós Beke volt a példakép program vendége.

Példakép programsorozatot hirdetett a Czabán Általános Iskola „Lehetek a példaképed?!” címmel, melyben olyan sikeres, roma származású személyeket hívnak meg, akik követendő példák lehetnek a roma diákok számára.

„Ez a példaképállítás az iskola és a kerületi Cigány Önkormányzat közös programja, amit majd a következő évtől követni fog a Tanoda-programunk is. Ezekkel a programokkal szeretnénk a roma diákok iskolai lemorzsolódását csökkenteni, megakadályozni, és szeretnénk a továbbtanulási lehetőségeiket javítani”

– mondta Czuczu Tamás elnök.

Június 3-án a közösségi médiából is jól ismert influenszer, a magát csak gengszterrappernek nevező Rugós Beke volt a Czabán vendége.

Beke elmondta, hogy örömmel vállal minden ilyen és ehhez hasonló felkérést, mert úgy érzi, hogy a fiataloknak szükségük van az ilyen jellegű segítségre és példaállításra, hogy inkább a tanulást válasszák és ne a bűnözést. A fiatalok körében roppant népszerű rapper nem is titkolja, hogy neki fiatalabb korában többször is meggyűlt a baja törvénnyel, azonban ő ezekből az esetekből később sokat tanult, és ezt szeretné átadni a gyerekeknek is. A rapper tehát a múltját egyfajta elrettentő példaként tárta a diákok elé, hogy inkább más hibájából tanuljanak, és ne lépjenek erre az útra.

„A rapjeim rendre a magyarok és a cigányok békés együttéléséről szólnak, és ezt szeretném szóban is átadni a gyerekeknek. Sokfelé járok és látom, hogy nagyon nem jó az az út, melyen haladnak, és amely sehova nem vezet, legfeljebb a börtönökbe. Én azt mondom nekik, tanulva kell érvényesülniük”

– fejtette ki a rapper.

Rugós Beke milliós nézettségekkel rendelkezik a közösségi médiában, a fiatalok szemében tehát hiteles személynek számít, tette hozzá Czuczu Tamás, aki a nemzetiségi önkormányzat mellett a Polgármesteri Hivatal roma és felzárkóztatási ügyekért felelős munkatársa is.

„Ezért is hívtuk meg őt, és ezért is szeretnénk folytatni majd ezt a programot a következő tanévben, akár havi rendszerességgel is.”

Korábban ketten már tartottak előadást a rákospalotai iskolában, Rostás Ottó roma származású rendőr és Pécsiné Lázár Melinda, ismert ökölvívó, aki civilben szociális munkásként dolgozik.

(Fotó: csokonai15.hu)