Menu

Rendkívüli testületi ülés- november 10. II.

2010.11.14.

A tájékoztatók elhangzását követően az előzetesen előterjesztett napirendi pontokat tárgyalta meg a képviselő-testület. Így elsőként a 2010. évi költségvetés III. számú módosításáról döntöttek.

Minderre azért volt szükség, mert az októberi alakuló testületi ülésen a képviselők döntöttek arról, hogy miután havi szinten 2.833.876 forintot takarítanak meg azáltal, hogy a képviselők és a tisztségviselők illetményeit racionalizálták, így egy havi összeget a vörösiszap károsultjainak ajánlják fel. Ezt a támogatást azonban a költségvetésbe is át kell vezetni épp úgy, mint azt a 315.858 forintot is, melyet szintén a vörösiszap károsultjainak ajánlott fel a kerület. Utóbbi összeg a kerületi Fidesz működési költségeiből megtakarított 193.000 Ft-ból, a bizottságok működési költségéből maradt 38.000 Ft-ból, illetve a korábbi testület két volt alpolgármesterének utolsó illetményéből tevődik össze. A november 10-i rendkívüli ülésen Vizér Klára alpolgármester pedig felolvasta a devecseri plébános levelét, melyben megköszönte meg a testületnek az önkormányzati támogatását.
Miután jelenleg is folyik az Öregfalusi utca felújítása, a testület úgy döntött, hogy a közelben lévő Magyar utcát is felújíttatja. Ezzel egy felvonulást mindenképpen meg tudnak spórolni. Ezen célra a több, mint 16 millió Ft-ot a III. számú módosításban átcsoportosították.
Előterjesztés hangzott el a XV. kerületi Önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának helyzetéről. Amint még a tájékoztatók során elhangzott, az 1,7 milliárd forintos kötvénykibocsátásból csupán közel 1 milliárd forint áll csak rendelkezésre. Így felülvizsgálta az önkormányzat a hivatal valamennyi osztályán az elmúlt hetekben azokat a feladatokat, melyek megvalósításra várnak. A 107 feladatból végül hatvanötöt leállítottak, melyek egy részét átgondolva folytatni fognak, míg többet véglegesen leállítanak. A mostani döntésnek köszönhetően azonban azonnal 1 milliárd Ft-tal több pénzből gazdálkodhat majd a kerület.
A Fő úti bölcsőde épületéről már sok szó esett- nagyon rossz állapotban van. Épp ezért a korábbi testület előtt többször szó volt arról, hogy lebontják, újat építenek a helyére. Ám a csodálatos épület megmaradása érdekében nagyon sokan felemelték a szavukat. Ennek köszönhetően a kerületi képviselők úgy döntöttek, hogy a bölcsőde épületét felújítják. Erre a célra az idei költségvetésben 267 millió forintot különítettek el. Az előzetes tervek szerint a több éve üresen álló – korábban a Junior által használt- épületrészt újítanák fel először, majd a következő ütemben a bölcsisek ide átköltöznének, amíg az épület további része felújításra kerülne. Így különösebb költözködés nélkül maradhatnának a bölcsisek egy helyen.
A testületi ülésen Juhász Sándor díszpolgár köszönetét fejezte ki, hogy ez a beruházás rombolás nélkül valósulhat meg. Minderre úgy kerülhetett sor, hogy a képviselő-testület engedélyezte Juhász Sándor hozzászólását. Közben Vizér Klára alpolgármester a rendkívüli ülésen jelezte, hogy a közeljövőben módosítják a SzMSz-t, így a díszpolgárok bármikor hozzászólhatnak majd a napirendekhez.